"A" Keraj.
Kertész Józsefet mindenki ismerte a jégpályák környékén – amíg megfordult arrafelé. Nem véletlenül hangzik így hozzá az első kérdés:
"Hogy az ördögbe tudtál annyira eltűnni hogy az utóbbi húsz évben nem is nagyon láttunk a jégpályák környékén?"
Keraj tizenhat évesen már a BVSC felnőtt csapatában szerepelt. Az 1959-es plzeni világbajnokságon már a válogatott alapemberének számított, 1967-ig kirobbanthatatlan volt onnan. Szerepelt az innsbrucki téli olimpián 1964-ben, majd a magyar jégkorongsport történetének egyik legszebb eredményét hozó 1965-ös tampere-i világbajnokságon. Nagyszerű védőjátékos volt: a palánk mellett nem kért és nem is adott kegyelmet, igaz, utóbb ő is átkerült a palánk másik oldalára. Na nem egy ellenfélnek "hála": ő maga döntött úgy. A Volán akkoriban frissen alakult jégkorong-szakosztályánál lett edző.
1976-ban pedig elvállalta a válogatott edzését, méghozzá egy nagy ellenfelével közösen: Boróczi Gáborral. Noha korábban sok nagy csatát vívtak, nagyszerű munkakapcsolatot alakítottak ki. 1976-ban Gdanskban a második helyen jutottak föl az akkor B-csoportnak nevezett világbajnoki középmezőnybe, majd két éven keresztül a világ legnagyobb ámulatára bent is maradtak a magasabb osztályban.
Ez és persze sok minden más is kiderül a beszélgetésből: többek között az is, hogy egy másik halhatlannak köszönhetjük, hogy a foci helyett lecsábult a jégpályára.
2014-ben választották a magyar jégkorong halhatatlanjai közé.
A riporter: Török László
A beszélgetés, melynek helyszíne a városligeti Hoki Múzeum, 2015.
július 4-én készült.
