Lányoké a főszerep

2014.10.13. 13:37 |

Az elmúlt hétvégén került világszerte megrendezésre a Girls’ Hockey Weekend, amelynek keretén belül Magyarországon ez alkalommal már négy városban is a női jégkorong kapott főszerepet a jégpályákon.

Az IIHF kezdeményezésére létrejött rendezvénysorozat célja népszerűsíteni a női jégkorongot a világ minden táján. Magyarországon idén a kétnapos budapesti rendezvény mellett Dunaújvárosban, Miskolcon és Székesfehérváron is szenteltek egy-egy napot a női szakágnak.

A Jégpalotában szombaton és vasárnap is 9 órakor kezdődött a regisztráció, amely alatt az U15-ös válogatott lányok egymás elleni játékát tekinthették meg a korábban érkezők, akikhez felnőtt kerettagok is csatlakoztak. A fiatalabb korosztály a játék után a Metodikai Központban folytatta edzőtáborának programját, míg a felnőtt és U18-as válogatott tagjai 10 órától a jégkorong iránt érdeklődő lányokat fogadták a csarnok center pályáján. A rendelkezésre álló két órában kis- és nagy lányok, barátnők és anyukák töltötték meg a jégpályát, de a hölgyek között látni lehetett elvétve apukákat és fiútestvéreket is. A résztvevők között volt jó néhány olyan kislány is, akik most léptek első alkalommal jégre. Őket korcsolyázni tanítgatták az aktív játékosok, a valamivel tapasztaltabbak pedig már ütőt is kaptak és passzolgathattak egymással, a válogatott kerettagokkal, vagy akár Csúszkával is, aki mindvégig aktív résztvevője volt az eseménynek. A viszonylag kötetlen program részét képezte a harmadon belüli játék, majd sorverseny zárta a foglalkozások sorát, ahol két csoportra osztva kellett a két kék vonal között korongot vezetni.

Vasárnap a szombatinál is több érdeklődő látogatott ki a budapesti rendezvényre, így összesen 60 lány árasztotta el a jeget 10:00 és 12:00 között. Csúszka számára is érkezett játszótárs erre a napra, hiszen a Budai Bocsok kabala medvéje is kivette a részét a mókából.

Székesfehérváron egy csapatnyi lány látogatott el a Raktár utcába, ahol a 6 és 20 év közötti korosztály vegyesen képviseltette magát és a résztvevők fele első alkalommal ismerkedhetett a jégkoronggal. Dunaújvárosban és Miskolcon szintén népszerű volt az esemény, ott a vasárnapi napon várták az érdeklődőket.

„Összességében elégedettek lehetünk a résztvevők számával, sikeres rendezvényeken vagyunk túl.” – mondta az icehockey.hu-nak Goral Barbara, a program főszervezője.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV