Kontinentális Kupa: nem jutott tovább a Ferencváros

2024.10.20. 19:47 |

Nem szégyenkezhet az FTC-Telekom a kupasorozat második fordulójában nyújtott teljesítménye miatt, továbbjutni ugyanakkor nem sikerült a brassói csoportból.

Három kemény mérkőzés várt a magyar bajnokra Brassóban a hétvégén, hiszen a Corona Brassó mellett litván és lett csapattal találkozott a Kontinentális Kupa második fordulójában. Remekül sikerült az első meccs, 6-0-ra győzött Fodor Szabolcs csapata a litván Energija Elektrenai ellen, majd ennél is nagyobb bravúrhoz állt közel szombaton, amikor az 60. perc legvégéig vezetett a házigazda Corona Brassó ellen, 4-3-ra. Jevgenyij Szkacskov az utolsó másodpercben talált be (az már a harmadik gólja volt), a zöld-fehérek vitatják, hogy szabályos volt a gól, szerintük időn túl esett, mert játék közben állt az óra a helyszínen.

Mindenesetre a hosszabbítás során az első körben a Mogo ellen is ráadásban nyerő (4-3) hazaiak nyertek, így közel kerültek a továbbjutáshoz. Vasárnap aztán be is húzták azt, simán győztek a litvánok ellen (6-3).

"A tegnapi ütés még bennünk volt mind fizikálisan, mind mentálisan. Talán a mentális része még komolyabban hatott a csapatra. Próbáltuk elfelejtetni a játékosokkal a történteket, de azért ebben a helyzetben ez nem egyszerű. Ahogy látszódott a meccsen, nem is nagyon sikerült. Ez rányomta a bélyegét, pláne az első harmadra és utána már olyan távolságra kerültek tőlünk, hogy küzdöttünk becsülettel. Nagyon örülünk, hogy nem adtuk fel és mindent megpróbáltunk, az utolsó harmadot meg is nyertük. Sőt, még jöhettünk volna közelebb is, megvoltak a helyzeteink hozzá" - nyilatkozta Fodor Szabolcs a fradi.hu oldalon.

Kontinentális Kupa, 2. forduló, Brassó:

FTC-Telekom–Energija Elektrenai 6-0 (5-0, 1-0, 0-0)
Gólszerzők:
Keranen (3., Turbucz, Brady), Brady (6., Turbucz, Bogáti), Mártonffy (6., Keranen, Brady), Keranen (12., Brady, Turbucz), Kestilä (19., Brady, Tyni), Helgesen (12., Razumnyak, Vidoli)

FTC-Telekom–Corona Brassó 4-5 (1-0, 2-2, 1-2, 0-1) – hosszabbítás után
Gólszerzők:
Tóth G. (15., Kestilä), Karmeniemi (32., Brady), Mattyasovszky (40., Razumnyak), Seregély (42., Seregély, Turbucz), illetve Szkacskov (23.), Zagidullin (36., Szkacskov, Boriszenko), Szkacskov (47., Zagidullin), Szkacskov (60., Zagidullin, Levin), VanWormer (63., Piché)

Moho (lett)–FTC-Telekom 5-2 (3-0, 2-1, 0-1)
Gólszerzők:
Meija (1., Ozolins), Sprukts (7., Ziemins, Zelubovskis), Lejnieks (19., Ansons, Krums), Sarkanis (36., Sprukts, Ziemins), Ozolins (36., Sarkanis, Meija), illetve Turbucz (40., Seregély, Keranen), Razumnyak (49., Brady, Tyni)

A torna végeredménye:

1. Corona Brassó 7 pont
2. Mogo 7 pont
3. FTC-Telekom 4 pont
4. Energija Elektrenai 0 pont

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV