"Komoly küzdelem zajlik"

2014.11.03. 22:08 |

Nekikezdett a munkának a férfi felnőtt válogatott, a nagy létszámú keret hétfő délután találkozott Káposztásmegyeren, ahol utána három, házon belüli edzőmeccset le is tudott a hétfő-keddre rendelt összesen hatból.

Amint várható volt, a Láda Balázs–Mestyán István csere után is módosult a férfi felnőtt válogatott kerete: megbetegedett két Peti, Gágyor és Sevela, Pavuk Attila a hétvégén sérült meg, Kiss Ákos pedig családi okok miatt hiányzott. Hetényi Zoltán sem jelentkezhetett munkára, miként Varga Arnold sem, és ugyan eljött meglátogatni a csapatot, de Bartalis István és Kóger Dániel sem öltözhetett be – utóbbi alkarján könyöktől csuklóig rögzítőkötés és egyebek vannak, nagyjából, mint Forrest Gump lábán, bár Kókusz maga azzal tréfálkozott, hogy a Halloween-buliról maradt rajta a Robotzsaru-jelmez…

Vas Márton hétfő este repül haza Frankfurtból, Kovács Csaba és Tokaji Viktor pedig Rich Chernomaztól kapott egyelőre pihenőt.

A többiek azonban nekiláttak a munkának, és fehér–fekete, fekete–piros, piros–fehér csapatleosztásban játszottak, ahogy kedden délelőtt és délután is fognak. Ezen idő alatt verekedheti be magát a Négy Nemzet Torna keretébe, aki elég ügyes – és mint alább kiderül, sokan vannak ilyenek.

„Az a cél, hogy mindenkinek lehetőséget adjunk arra, hogy megmutassa magát – mondta Majoross Gergely másodedző a harmadik kismeccs után. – A hatvanhoz közelítő létszám akkora, amilyet a régi motorosok sosem láttak: Tokinak feltettük a kérdést az első meetingen, hogy emlékszik-e ilyenre az elmúlt húsz évből, mire azt felelte, hogy megközelítőleg sem… Nagyon jó látni, hogy mindenki beleállt a munkába és komoly küzdelem zajlik. A versenyhelyzet jó mindenkinek: annak is, aki bent van, és így nyomást érez, és annak is, aki kívülről néz befelé.”

Mivel nagy a létszám, nyilvánvalóan többen vannak, akik nem voltak még válogatottak, mióta Rich Chernomaz a szövetségi kapitány, következésképp a használt játékrendszerben és taktikában sem lehetnek annyira otthonosak, mint például akik a legutóbbi világbajnokságon játszottak. Ám ez nem hátrány az „újoncoknak”, mert a stáb nem erre figyel.

„Szisztémáról csak érintőlegesen beszélgettünk, nem ez az elsődleges, sokkal inkább a küzdőszellem, illetve, hogy a játékosok mennyire hajlandóan nekiesni egymásnak, és kinek milyen egyéni képességei vannak, mennyire tudnak ezen a szinten játszani – folytatta Majoross, akinek feltettük a kérdést, hogy akadtak-e kellemes meglepetések, és ha igen, kik, mire ő nevetve válaszolt. – Igen, több is, de neveket nem mondok.”

A program tehát ugyanilyen házon belüli meccsekkel és fitneszedzésekkel folytatódik, illetve egy folyadékpótlásról szóló előadással, mielőtt kedden este 28 fősre szűkülne a keret.

„Ma este még nyilván összeülünk, összedobjuk, kinek mi tetszett, növeljünk-e az elképzelt létszámon vagy éppen csökkentsünk – mondta Majoross. – Mindenki karikázgat, írogatja a pluszokat és mínuszokat, aztán meglátjuk, mi jön ki belőle.”

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: ÁGOSTON Olivér, PLESZKÁN József (Újpest), BÁLIZS Bence, DUSCHEK Dávid (Miskolci Jegesmedvék) RAJNA Miklós (Fehérvár AV19)

Hátvédek: ARANY Máté, HETÉNYI Péter, KISS Dániel, KORBULY Gergely, ORBÁN Attila, REITER Attila, SZIRÁNYI Bence, TOKAJI Viktor (Fehérvár AV19), DÓSA Krisztián, Jesse DUDAS, GŐZ Balázs (Miskolci Jegesmedvék), GARBACZ Ádám (Újpest), HEGYI Ádám (Ferencváros Bp. ESMTK), HÜFFNER Adrián, Nathan MARTINE, MESTYÁN István, POZSGAI Tamás (Dab.Docler), VAS Márton (Löwen Frankfurt, GER)

Csatárok: AZARI Zsolt, SZAPPANOS Dávid (Dab.Docler), BENK András, KOVÁCS Csaba, MAGOSI Bálint, NEMES Benjámin, NÉMETH Attila, SÁRPÁTKI Tamás, SIKORCIN Ladislav  (Fehérvár AV19), Karol CSÁNYI, HEGYI Ádám Zoltán, TÓTH Gergő, TURBUCZ Martin (Újpest), DUBEK Vladimir, NÉMETH Péter, RAFAJ Attila (Ferencváros Bp. ESMTK), FLISZÁR Zalán, HAJÓS Roland, METCALFE Tyler, NAGY Krisztián, POPOVICS Patrik, TÓTH Adrián (Miskolci Jegesmedvék), HÁRI János (MODO, SWE), KÖNCZEI Áron, SIJKA Dusan (Debreceni HK), SEBŐK Balázs (Kärpät/Hokki, FIN), SOFRON István (Krefeld Pinguine, GER), VAS János (Slavia Praha, CZE)

 

A NÉGY NEMZET TORNA PROGRAMJA:

November 7., péntek
15.30: Lengyelország–Olaszország
19.00: Magyarország–Dél-Korea (Tv: Sport 1)

November 8., szombat
14.30: Olaszország–Dél-Korea
18.00: Magyarország–Lengyelország (Tv: Sport M)

November 9., vasárnap
14.30: Dél-Korea–Lengyelország
18.00: Magyarország–Olaszország (Tv: Sport M)

 

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV