Közel 250 gyerek edzőtáborozik

2015.12.02. 13:41 |

Hétfőtől péntekig öt turnusban, három korosztály összesen majdnem 250 hokisa edzőtáborozik ezen a héten.

November 30-án és December 1-én egy-egynapos összetartáson vett részt az U14-es korosztály majd’ 100 játékosa. A hétfői napra 47, keddre 48 hokis kapott meghívót a táborokba, ahol a Glen Williamson által irányított edzői stáb célja, hogy a korosztály hokisai közül lehetőleg mindannyian megforduljanak legalább egy vagy két ilyen táborban a szezon során, így a keret hónapról hónapra változik.

A filozófia azonos az U13-as korosztálynál is, ahol szerdára 49 gyereket, csütörtökre 45-öt hívott össze a szakmai stáb. A program csaknem megegyezik a négy napon, délelőtt száz, délután ötven percet töltenek a 12-13 évesek a jégen. Emellett több elméleti blokk színesíti az összetartást, ahol a játékrendszerek alapjait igyekeznek átadni a szakemberek.

December 3-4. között edzőtáborozik a serdülő válogatott is, a 2000-esek közül 49-en kaptak meghívót az év végi, kanadai torna előtti utolsó összetartásra. A rangos Kamloops International Bantam Ice Hockey Tournament keretein belül a C jelzésű csoportban a Kamloops Jr. Blazers,  Semiahmoo Ravens, and Spruce Grove, Alta., PAC Saints csapataival mérheti össze erejét a magyar alakulat december 30. és január 4. között. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV