Ezentúl minden kedden interjút olvashatnak a MOL Liga előző heti legjobbjával. Sorozatunkat a Ferencváros Budapest ESMTK támadójával, Kiss Gáborral kezdjük, aki aktív részese volt a csapat hétfői 6–2-es győzelmének a Miskolc ellen. A csatár szezonbeli két bajnokiján négy gólt lőtt, de úgy érzi, maradt még benne bőven, amit be is szeretne bizonyítani.
A Miskolc elleni hatalmas győzelmetekkel felráztátok a MOL Ligát – ez a mostani különös alkalom volt, vagy ilyesmit várhatjuk tőletek az egész szezonban?
Remélem, ezt várhatjátok, de előre azért én sem mertem volna rá fogadást kötni. Hozzá kell tenni, hétfőn minden összejött, olyan dolgok is, amik az elmúlt években nem, úgyhogy szerencsénk is volt. Ettől függetlenül reméljük, ez tényleg azt bizonyítja, hogy fejlődtünk, hiszen szeretnénk már előre lépni… Nem is csak a tabellán, hanem az a tudat is kell, hogy versenyképes csapatunk van.
Erre mi sem jobb alkalom, mint a Ferencváros 85 éves jubileuma!
Én ferencvárosi nevelésű vagyok, ahogy édesapám is, és mindig is úgy gondoltam, hogy egy nagy egyesület része vagyok. Sajnálom, hogy négy-öt éve ez nem mutatkozik meg az eredményekben, de remélem, ez a szezon jobb lesz. Ha pedig úgy sikerülne végre elkezdeni a fejlődési folyamatot, hogy az pont a jubileumi évre esne, az nagy pluszt jelentene!
Milyen lesz ez a Fradi?
Tavaly is feltették nekem ugyanezt a kérdést, és akkor is ugyanezt válaszoltam: nagyon megváltozott a játékosállományunk. Úgy látom, a vezetők és edzők megpróbálják azokat a játékosokat idehozni, akikkel a legjobban lehet dolgozni. Sajnos még mindig nem vagyunk teljesen profi csapat, sokan dolgozunk a játék mellett, ami azt jelenti, hogy nem tudunk 100%-osan a meccsekre és a csapatra koncentrálni.
Ettől függetlenül pozitív változások történtek, és nagyon jó, hogy külföldi edző is van a stábban, hiszen Hakan Nygren remekül tud Dobos Tamással együtt dolgozni, az apró részletektől a hosszú távú tervekig. Sokat számít a szakmai tudás, fontos, hogy a játékosok elismerjék az edzőket, és úgy érzem, nálunk ez teljesül. Ez azért jó, mert ha ez adott, akkor senkiben nem lesz kétség egy-egy döntés helyességét illetően, és csak így lehet elmozdulni pozitív irányba.
Téged mi motivál, hogyan jutsz el olyan lelki állapotba, amilyenben Miskolcon játszottál?
Bár már 33 éves vagyok, engem az motivál, hogy megmutassam, van még bennem valami, és nem adtam még ki a maximumot magamból a karrierem során. Ezt egyrészt magamnak is be szeretném bizonyítani, másrészt mindenki másnak is. Szeretnék pluszt adni, ha mást nem, példaképe lenni a fiatal fradistáknak.
Mi a legnagyobb hokis álmod, amit még szeretnél elérni?
A legnagyobb büszkeséggel az töltene el, ha még legalább egyszer magamra húzhatnám a címeres mezt – voltam válogatott, tudom milyen fantasztikus érzés. Illetve szeretnék egy erős Fradiban játszani, az 1990-es évek közepére jellemző nézőszámmal.
…remélhetőleg a Ferencváros saját csarnokában. Szerinted mennyi idő kellene ahhoz, hogy a budapesti hoki visszatérjen arra a szintre, ahol mondjuk két évtizede volt?
Régóta ígérnek már nekünk csarnokot, szerintem mindenki úgy van vele: „Hiszem, ha látom!”. Pedig a saját pálya tényleg sokat számítana. Saccolni nem szeretnék, de ha például a Miskolcot nézzük, mióta a jegesmedvéknek van saját csarnokuk és megfelelő vezetésük, nagyon jönnek felfelé. Budapesten – akár a Ferencvárosnál, akár Újpesten – ennél is gyorsabban lehetne talán eredményeket elérni, a város központi jellege miatt. Idén mi jól kezdtünk, de nem szeretnék előre szaladni. Ha decemberben beszélünk, és az első négyben leszünk, akkor majd lehet azt mondani, hogy valami tényleg elindult nálunk.
