Kiss Dávid: A szívünk a helyén volt

2024.10.16. 13:42 |

A játékosoknak, a klubnak és a magyar jégkorongnak is nagy dolog, hogy ilyen szintű csapatokkal játszhattunk a BL-ben - mondta a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője, Kiss Dávid a Geneve-Servette elleni találkozó után.

A Hydro Fehérvár AV19 nagy csatában 5-2-re kapott ki a címvédő Geneve-Servette csapatától a Bajnokok Ligája utolsó fordulójában. A magyar együttes Terbócs István góljával vezetett is, aztán a harmadik harmadban Anze Kuralt bombagólja tette szorossá a találkozót, de végül a svájciak jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően győzni tudtak.

Jól nézett ki, ahogy kezdtük a mérkőzést, jó volt látni, hogy egyenlő létszámban is tudunk így jégkorongozni és ennyi helyzetet kialakítani. Aztán megint bebizonyosodott, hogy mennyire fontos az emberelőnyös és emberhátrányos játék ezen a szinten. Az emberelőnyünk nem működött jól, nem nagyon tudtunk helyzetet kialakítani még 5 a 3 sem, az kulcsmomentum volt. Gólt kaptunk emberhátrányban, és éppen amikor lejárt az emberelőnyünk, az ő játékosuk visszatért, abból is gólt kaptunk, úgyhogy ebből a szempontból ez nem nézett ki jól egyáltalán. Ahogy az sem, hogy a harmadik harmadban kijöttünk és szinte rögtön gólt kaptunk. Nem adtuk fel, öt az ötben is mentünk, hat az ötben is próbálkoztunk, és kár azért a meg nem adott gólért: ahelyett hogy 4-3 lett volt, 5-2-re alakult az állás. Le kell vonnunk a tanulságokat, mert be kell látni, hogy ezen a szinten játszani csak akkor lehet, ha napi vagy heti szinten ilyen kihívás elé vagyunk állítva. Gyorsabban kell gondolkodni, erősebben kell lőni, többet kell korcsolyázni, meg kell nyerni a párharcokat. A szívünk a helyén volt, de be kell látni, hogy jelen pillanatban mi most még erre vagyunk képesek ezen a szinten” – értékelt a találkozó után Kiss Dávid vezetőedző.

A Fehérvár több nagynevű riválisával szemben is helytállt a CHL-ben, de végül hat vereséggel zárta a sorozatt.

„Az egyenlő létszám elleni játékunkat ki kell emelni, már elmondhatjuk, hogy sokszor, több csapat ellen képesek voltunk jól játszani. Az emberelőny és emberhátrány az még mindig elég mumus ezen a szinten, de azt is lehetett látni, hogy meccsről meccsre fejlődtünk és szorosan tudtunk mérkőzéseket tartani. Nem arról volt szó, hogy már 10 perc után eldőlt a sorsunk, kivéve az első mérkőzést. A legutolsó mérkőzés a legfájóbb, mert a hozzáállás rendben volt, de ahhoz, hogy ilyen csapatokat meg tudjuk verni, mind a négy sornak a teljesítményre szükség van, ahol mindenki tud hozzátenni a csapathoz, és kedden ez nem volt meg" - összegzett a vezetőedző.

A fehérvári szakember szerint a játékosoknak, a klubnak és a magyar jégkorongnak is nagy dolog, hogy ilyen szintű csapatokkal játszhattak a BL-ben. „Az reális, hogy nem néztünk ki jól ellenük, mert nem ugyanott tartunk. De ilyen meccsekre van szüksége a magyar jégkorongnak és a magyar játékosoknak, hogy fejlődjünk, és ez nem működik egyik napról a másikra. Ahhoz, hogy ilyen jó teljesítményt tudjunk hozni a Bajnokok Ligájában, ilyen csapatokkal kell játszani heti szinten. Nem arról volt szó, hogy lemostak minket a pályáról bármelyik mérkőzésen, hanem az apró dolgoknak, a kulcsfontosságú döntéseknek rendben kell lenniük, a momentumokat meg kell ragadni, élni kell velük, az előnyöket be kell lőni, a hátrányokat ki kell védekezni. Öt az ötben szép, hogy lövünk és alakítunk ki lehetőségeket, de be is kell fejezni azokat. Gyorsabban kell gondolkozni, erősebben kell jégkorongozni és folyamatosan kell korcsolyázni, és ehhez négy energiadús sorra van szükség.”

Kiss Dávid kiemelte, a hat meccs 18 harmadának a felével biztosan elégedett lehet, ami azt tekintve, hogy milyen ellenfelekkel játszottak, elég jó. Hozzátette, hogy sokat tanult ezekből a mérkőzésekből, de ez igaz az ICEHL-re és a válogatottra is. „Azt hiszem, holtig tanulok, és ezt várom el a csapattól.”

Harmadik mérkőzését játszotta idén a CHL-ben Ambrus Csongor, aki a Fehérvár AV19 mellett a FEHA19 együttesével az Erste Ligában is szerepel.

„Nagy élmény volt. Ez volt igazából az első meccs, amit végigjátszottam. Voltak helyzeteim is, néha túlizgultam, de próbáltam segíteni a csapatot azzal, amivel tudtam. Ez tényleg egy hatalmas lépcső. Az ICEHL is nehéz, mert sokkal gyorsabb, sokkal fizikálisabb, mint az Erste Liga. De mindenki segít abban, hogy könnyen beilleszkedjek és támogatnak, amikor jégen vagyok. Hasznos mérkőzések voltak ezek, nagyon sok védekezéssel, de azért meg tudtuk mutatni, hogy tudunk szoros meccseket is játszani. Egész sok helyzetünk volt, meg szerettük volna nyerni ezt az utolsó meccset, de sajnos nem tudtunk elég gólt lőni. Mindenképp tanulunk belőle, és szerintem az ICEHL-ben látszik majd meg az, hogy ilyen csapatok ellen játszhattunk" - mondta a 21 éves csatár.

(Fotó: Soós Attila)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV