Kedden délután érkezett meg a szlovákiai Michalovcéba, vagyis Nagymihályba a magyar női válogatott, és még aznap este jeges edzésen mozgatták át lábaikat a játékosok. A programban a korongkihozatalok és a támadójáték szerepelt. Ezt egy rövid alvás után szerdán reggel is gyakorlás követte, akkor az emberelőnyökön és a védekezésen volt a hangsúly. Ez a tréning már rövidebb volt, hiszen délután 4-kor kezdődik a Kína elleni mérkőzés.
Ez lesz a Hat Nemzet Torna nyitómeccse. A helyszín készen áll, a jégre nem lehet panasz. Egyedül az szokatlan, hogy a pára megül a jég fölött és a plexiken is nehéz átlátni.
Kínával legutóbb egy éve találkozott a magyar csapat, akkor a Vasas Jégcentrumban 5-0-s hazai siker született. A 2016-os, magyar feljutással végződött Divízió I/B vb-n viszont az egyetlen vereséget az ázsiai csapattól szenvedték el a lányok.
Kína keretében heten vannak az orosz ligában szereplő Kunlun Red Starból, a többiek a Peking és a Harbin csapatában játszanak. Edzőjük a svájci Jakob Kölliker.
Rónai Alexandra: „A saját játékunkra kell koncentrálni a meccsen, azokat az elemeket használni, amit edzésen gyakoroltunk, és ezeket minél jobban megvalósítani. Ha csapatként dolgozunk, akkor mindegy, ki az ellenfél, mindenre képesek vagyunk.”
Szamosfalvi Petra: „Jól éreztem magam az edzéseken, tetszettek a feladatok. Kicsit fáradtak voltunk, de aztán sikerült átlendülni rajta. Győzelmet várok, bár tudom, erős a kínai csapat, U18-as szinten is ügyesek.”
A program
November 6., szerda, 16.00 Magyarország-Kína
November 8., péntek, 19.00 Magyarország-Dánia
November 9., szombat 12.00/15.30/19.00 helyosztó
A keret
Nehring | Stefka | GK | KMH Budapest |
Németh | Anikó | GK | MAC Budapest |
Hodos | Piroska | GK | KSI |
Grkovic | Jelena | D | KMH Budapest |
Kreisz | Emma | D | MAC Budapest |
Mayer | Fruzsina | D | Vasas SC |
Pártos | Réka | D | Karlskrona HK (SWE) |
Rónai | Alexandra | D | MAC Budapest |
Steele | Sarah | D | KMH Budapest |
Szamosfalvi | Petra | D | KMH Budapest |
Dabasi | Réka | F | KMH Budapest |
Gasparics | Fanni | F | MAC Marylin |
Huszák | Alexandra | F | KMH Budapest |
Jókai Szilágyi | Kinga | F | KMH Budapest |
Jókai Szilágyi | Zsófia | F | Lulea HF (SWE) |
Kiss | Andrea | F | MAC Budapest |
Nooren | Averi | F | KMH Budapest |
Pintér | Hanna | F | MAC Budapest |
Scott | Stacey | F | MAC Budapest |
Seregély | Mira | F | MAC Budapest |
Somogyi | Vivien | F | KMH Budapest |
Szick | Dorka | F | KMH Budapest |
A stáb
Pat Cortina | Szövetségi kapitány | ||||
Mika Väärälä | Edző | ||||
Marton Tibor | Edző | ||||
Budai Krisztián | Kapusedző | ||||
Kis András | Videóedző | ||||
Dr. Benczenleitner Ottó | Erőnléti edző | ||||
Dénes Veronika | Rehabilitációs edző | ||||
Jasó Judit | Csapatvezető | ||||
Szabó Dávid | Felszerelés menedzser | ||||
Mondl Viktória | Sportmasszőr | ||||
Széplaki Attila | Orvos | ||||
Kaposi Dávid | Média |