Kiélezett küzdelmek a Rookie Cup döntőn

2015.04.13. 09:34 |

Az elmúlt hétvégén került sor az EBEL által szervezett és az Európai Unió által finanszírozott serdülő tornasorozat négyes döntőjére Salzburgban. A Final Four-ban a Volán és a MAC fiataljaiért is szoríthattunk.

A körmérkőzések során a Fehérvár AV19 lépett elsőként jégre, a Junior Capitals-szal játszott kiegyenlített nyitómeccset, ahol bár vezetett, az osztrák együttes hosszabbításra tudott menteni, majd egy aranygóllal elvitte a két pontot. A nap második találkozóján a szlovén Triglav Kranj volt a MAC Budapest ellenfele, fővárosi csapatunknak viszont jobban sikerült a bemutatkozás, 3-1-ről fordítva győzött 3-5-re.

A második játéknapon ellenfelet cseréltek a magyar serdülő bajnokság döntősei. A Volán találkozója ezúttal sem dőlt el 60 perc alatt, de még a hosszabbításban sem, majd a büntetőknél a szlovén csapat volt eredményesebb. A másik meccsen a MAC 2-0-s vezetés után jutott büntetőkig a Bécs ellen, ahol végül a Capitals gazdagodott két ponttal. Ezen a napon tehát mindkét magyar csapat egy-egy pontot szerzett, a kiélezett küzdelemben pedig másodkapusaik is helytálltak.

Vasárnap az akkori tabella szerint második helyen álló MAC Budapest az éppen utolsó Fehérvár AV19 gárdájával mérkőzhetett meg és csak úgy, mint az országos bajnokság döntő sorozatában, itt is fordulatos, kiegyenlített küzdelmet láthattak a nézők. A Volán 3-1-es hátrányból egyenlített drámai körülmények között, kapusát lehozva a rendes játékidő utolsó másodpercében talált be Makovics Bence. A ráadásban nem született döntés, így büntetőlövések következtek, ahol az ötödik körben Szigeti Ákos döntött a MAC Budapest javára.

Ezzel a MAC 6 pontot szerzett összesen, ami a második helyre volt elég, a magyar serdülő bajnok Fehérvár AV19 3 ponttal végzett a négyes döntő harmadik helyén.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV