Pénteken Japán ellen kezdi meg szereplését a magyar válogatott az Universiadán.
A magyar együttes két edzésen van túl az oroszországi Krasznojarszkban, az egyetemisták és főiskolások világjátékának helyszínén, majd pénteken – magyar idő szerint reggel – Japán ellen indítja a tornát.
A japán válogatott a tőle megszokott stílusban fog játszani, jól korcsolyázva, ám nem fizikiális hokit nyútjva. Okita Teruhiko a csapat edzője, aki a decemberi, U20-as Divízió I/B vb-n szerepelt együttest is irányította, amelyet akkor a magyarok legyőztek. Okita 2010 óta több U18-as és U20-as japán csapatot vezetett már, a mostani keret többségének is van tapasztalata a korosztályos vb-kről, és a mieink is több alkalommal találkoztak velül.
Schmál Kristóf védő: „A japánok gyors, technikás hokit játszanak, de nem az erőhokit képviselik. Megpróbálnak minél gyorsabban átjutni a támadóharmadba, ezért ellenük agresszív játékra van szükség, hogy megtörjük a játékukat.”
Vasárnap az amerikai válogatott lesz a következő ellenfél. A keret nagy része az ACHA-ban szerepel, néhányan pedig az NCAA DIII-ból érkeznek. Vannak NCAA DI-es jégkorongozóik, ám nekik ki kellett hagyniuk a szezon eddigi részét, mert egyik egyetemről egy másikra kerültek át. Ők idén még nem játszottak meccset, csak edzettek. A csapat edzője Roger Grillo, aki tagja volt az U17-es amerikai válogatott stábjának, amely 2018 nyarán Magyarországon járt. Az észak-amerikai stílust fogják képviselni, ami jóval keményebb, mint amit Japán bemutat.
Erőss Zoltán csatár: „Nem a legmagasabb szintű egyetemi csapatokból érkeznek az amerikaiak, de ez nem azt jelenti, hogy ne lennének képzettek. Nekik is sokat jelent, hogy a hazájukat képviselhetik, lehet, hogy először játszanak a válogatottban. Biztos, hogy keményen fognak melózni. Nem lesz egyszerű ellenük játszani. Fegyelmezett, munkás, ütközős meccsre számítok.”
A téli Universiade jégkorongtornáján tizenkét csapat vesz részt, ezeket két csoportba sorolták. A mi ellenfeleink sorrendben a következők lesznek: Japán, Egyesült Államok, Csehország, Oroszország, Szlovákia. Mindenki játszik mindenkivel, ennek alapján kerül be az első két helyezett az elődöntőbe.
A program (GMT+1)
Március 1.: Magyarország-Japán 06:30
Március 3: Egyesült Államok-Magyarország 06:30
Március 5.: Csehország-Magyarország 06:30
Március 7.: Magyarország-Oroszország 10:00
Március 8.: Szlovákia-Magyarország 03:00
Március 11.: Elődöntők
Március 12.: Döntő és bronzmeccs
A keret
No. |
Név |
Poszt |
Klub |
25 |
Dobos Kristóf |
G |
UNLV (USA) |
1 |
Gadácsi János |
G |
HK Budapest |
20 |
Ágoston Olivér |
G |
UTE |
2 |
Bálint Tamás |
D |
Schiller-Vasas HC |
3 |
Bernáth Milán |
D |
HK Budapest |
4 |
Bukor Rajmund |
D |
Schiller-Vasas HC |
5 |
Darabos Krisztofer |
D |
DEAC |
6 |
Herner Olivér |
D |
Univ. Of Maine (USA) |
7 |
Inglis Ákos |
D |
Schiller-Vasas HC |
8 |
Lakatos Levente |
D |
HK Budapest |
9 |
Oroszi Álmos |
D |
Schiller-Vasas HC |
11 |
Czakó Barna |
F |
Schiller-Vasas HC |
13 |
Csiki Attila |
F |
Schiller-Vasas HC |
14 |
Erőss Zoltán |
F |
Curry College (USA) |
15 |
Könczei Áron |
F |
MAC (OB II) |
21 |
Lőczi Árpád |
F |
MAC U20 |
12 |
Németh Árpád |
F |
HK Budapest |
16 |
Rózsa István |
F |
Schiller-Vasas HC |
17 |
Schmál Kristóf |
F |
Schiller-Vasas HC |
18 |
Szlama Dániel |
F |
Schiller-Vasas HC |
24 |
Tóth Renátó |
F |
FTC |
22 |
Turbucz Martin |
F |
Schiller-Vasas HC |
23 |
Varga Tamás |
F |
Schiller-Vasas HC |
A stáb
Vas Márton |
Vezetőedző |
|
Gebei Péter |
Másodedző |
|
Revák Zoltán |
Másodedző |
|
Ágoston Olivér |
Fizioterapueta |
|
Speier Kálmán |
Felszerelésmenedzser |
|
Végh Benedek |
Csapatvezető |
|
Závodszky Szabolcs |
Médiamenedzser |