Pribula Péter 1997-ben, míg öccse, Gábor 1999-ben látta meg a napvilágot. Mindketten jégkorongoznak, és ezen a nyáron olyan élményben volt részük, mint nagyon kevés barátjuknak – de valójában említhetnénk az egész korosztályukat. Az hagyján, hogy a fiúk a nyári szünet helyett beültek az iskolapadba (jó, a két hetes téli szünetet megérdemelték a nyári helyett), de ami az igazán kuriózum: egy csereprogram keretében megismerkedtek az új-zélandi jégkoronggal. Ami egyébként csak első hallásra tűnik antarktiszi strandröplabda-bajnokságnak…
Még 2011 nyarán jött egy e-mail a srácok egyesületéhez, hogy Új-Zélandról befogadó családokat keresnek a hazánkba érkező gyerekeknek. A Pribula család pedig belevágott a kalandba, két fiatalt láttak vendégül két hónapig – Rom és Shaun október közepétől karácsonyig lakott Petiéknél – és játszottak a csapatukban.
Idén nyáron pedig június 16-án kezdődött a nagy kaland Péternek és Gábornak: hét hétre elutaztak az új-zélandi télbe. Mivel a föld déli féltekéjén fordítva futnak az évszakok, így ott természetesen éppen iskola volt – na, meg az előbb említett két hetes téli szünet.
A nyelvtanulás (Új-Zélandon angolul beszélnek), egy másik kultúra és ország megismerése mellett pedig jutott lehetőség a jégkorongra is: a fiúk nyolc mérkőzésen is pályára léptek a helyi U16-os bajnokságban.
De erről már meséljenek maguk az érintettek!
- Izgultatok az elutazás előtt? Voltatok már egyáltalán ennyire messze a szüleitektől?
Gábor: Igen, nagyon izgultunk és vártuk, hogy újra találkozhassunk Rommal és Shaunnal. Eddig ez volt a legmesszebbi utazásunk és egyben az első is, amikor külföldre mentünk a szüleink nélkül.
Péter: Én is nagyon vártam, hogy újra találkozhassak a fiúkkal, és hogy megismerhessem, ők hogyan élnek a föld másik felén.
- Rom és Shaun családjánál laktatok, vagy teljesen új emberekhez mentetek lakni?
Péter: Igen, kb. hat hétig Romékkal és két hétig Shaunékkal laktunk, de egyszer az egyik csapattársaméknál aludtunk.
Gábor: A kintlétünkbe ugyanis beleesett két hét téli szünet, amikor Romék elutaztak külföldre és ezalatt Shaunék felvittek minket északra a Golden Bay-hez, ami egy csodálatos hely. Nagyon mókás volt egy napon belül fürdeni az óceánban és hógolyózni a hegyekben.
- Mennyire volt nehéz, hogy angolul kellett mindenkivel kommunikálni?
Péter: Az első két hétben furcsa volt és nem mindig értettem meg őket, de utána már nagyrészt az iskolában és a családnál is könnyen kommunikáltam.
Gábor: Az elején furcsa volt, de aztán gyorsan megszoktuk, és elég jól tudtunk beszélgetni mindenkivel.
- Mi tetszett ebben a távoli országban?
Péter: Én nagyon szeretnék visszamenni, mivel imádtam az ottlétet és a barátaimat, és a legjobban az emberek kedvessége és összetartása (ha földrengés van, akkor mindenki gondolkozás nélkül rohan segíteni, oda ahol csak tud) tetszett meg a legjobban.
Gábor: Nagyon sok jó élményben volt részünk és a fiúkkal is szeretnék találkozni újra!
- Tartjátok a kapcsolatot a kint megismert barátokkal, iskolatársakkal?
Péter: Igen, Facebookon rendszeresen levelezek ottani csapattársaimmal és osztálytársaimmal.
Gábor: Igen néha szoktunk írni egymásnak.
- Mi volt a legjobb ebben a kalandban?
Péter: Ami a legjobb volt, az az ottani barátaimmal eltöltött idő, legyen az az iskolában, edzésen, városban vagy otthon, és az ott szerzett nyelvtudásomnak is nagyon örülök.
Gábor: Nekem minden nagyon tetszett, úgyhogy nem tudok egyet megnevezni.
Aki pedig kíváncsi arra, hogy milyen háttere (és honlapja) van egy új-zélandi U16-os csapatnak, az látogasson el a srácokat is vendégül látó Red Devils oldalára – a mérkőzésekhez kötődően pedig élvezetes meccsbeszámolókat olvashat angol nyelven.
