Két héten belül másodszor nullázta le a Brassót a Csíkszereda

2024.01.05. 19:37 |

A karácsony előtti rangadó után ezúttal idegenben is kapott gól nélkül zárt Matt O'Connor.

A két csapat legutóbbi randevújához képest ismét Dubeau és O’Connor kezdett a kapuban, a hazaiaknál azonban Lowney Piché mellett bekkelt az első sorban, előttük Blackwater Schaberrel és a csapatkapitány VanWormerrel rohamozott. Bors Boriszenko mellé került, Valchar és Cornet között Sills centerezett, Holwell Farkast kapta maga mellé, Gajdó, Kóger, Zagidullin harmadik támadótrióval. A hazai negyedik sort Kovács Előd, Szabó Krisztián és Rokaly-Boldizsár alkotta. A szeredaiaknál Kubátot ezúttal Salló helyettesítette, Sofron nem volt, Becze a második sort vitte Részegh Tamással és Péter Balázzsal, Reisz a harmadik közepén támadott, a 39 éves Szkacskov a negyedikbe volt beírva.

Az ismerkedést átugrották a csapatok, elvégre már úgy ismerik egymást, mint a tulajdon tenyerüket, a nyitó harmad oda-vissza hokija során egyértelműen a kapusok játszották a főszerepet. Gajdó helyzeténél O’Connor, Brown lövésénél Dubeau védett, előbbi a játékrész felénél Zagidullin laposát is kirúgta, majd Levin ziccerénél a kanadai kolléga volt a helyén a túloldalon. Válaszul Gajdó és Blackwater is veszélyeztetett, ezt viszont újabb Dubeau-parádé követte, Láday és Becze is betalálhatott volna, és egy vendégtűzijáték során is a hazai hálóőrben akadt el a pakk. Lowney saját kékes ügyetlenkedésénél leginkább csak a leshelyzet mentette meg a hazaiakat, összességében a csíkiak álltak tehát közelebb a gólszerzéshez, de egy kiállítás nélküli 20 perc után 0-0-t mutatott az eredményjelző.

Rögtön a középső etap elején góllá érett a fokozódó vendégfölény. A sokat dolgozó harmadik egység hozta össze a szeredaiak megérdemelt vezető találatát, a 22. percben Fodor mattolta Dubeau-t, a tapasztalt csatár egyből duplázhatott is volna. Kezdett felborulni a pálya, Brown helyzete előbb még kimaradt, ziccerből viszont már eredményes tudott lenni. A Sportklub saját alapvonala mögül indította az akciót, két gyors passzal hozták ajtó-ablak helyzetbe Brownt, aki a kapussal szemben beijesztett, de végül nem ért hozzá a pakkhoz, így az akadálytalanul csúszott be az elmozduló Dubeau mellett – ha így akarta, zseniális, ha nem, akkor is pont ugyanannyi gólt ér (0-2). Teljesen beszorult a Corona, Beczéék nyugodtan növelhették volna előnyüket, ebben a periódusban a két kapott gól ellenére is leginkább Dubeau tartotta meccsben a vendéglátót. A brassóiak egy-egy kontrát leszámítva nem igazán jelentettek veszélyt O’Connor ketrecére, az egyik ilyennél Zagidullin jó lövését kellett kitolnia a kapusnak a botos hosszún. A 33. percben megérkezett a meccs első kiállítása, a Corona tovább javította emberhátrányos statisztikáját, sokkal több örömük nemigen lehetett a hazai szurkolóknak ebben a játékrészben.

A záró húsz percben kétgólos hátrányban igyekezett növelni a nyomást a Corona, több-kevesebb sikerrel, közelebb azonban nem sikerült jutniuk a riválishoz. A 44. percben a semlegesben Piché ütközte le Reiszt könyökét kitéve, két percet kapott érte, az újabb hátrányt ismét kibekkelte a Brassó; mi több, egy hátrányos megugrás után Schaber kipattanójánál VanWormer ismételhetett, mindkétszer nagyot védett O’Connor. A kanadai kapus nem jött zavarba a megszaporodó hazai lövéseknél sem, a brassóiak annál inkább, túl sok játékosért kapták meg a harmadik hátrányukat a 48. minutum végén. A Sportklub ezzel sem élt, de végül nem is volt rá szüksége: egy Becze-szólót még védett Dubeau, de hogy Levin ezúttal se maradjon pont nélkül, a végén még az üres kapus biztosító találatnál ő szolgálta ki Brownt, beállítva a végeredményt. A Csíkszereda így a karácsony előtti derbi után ismét O’Connor-shutouttal gyűjtötte be mindhárom pontot erdélyi riválisával szemben, így egy meccsel többet játszva egy ponttal meg is előzte a Coronát, és már a dobogót ostromolja.

Corona Brassó-Sportklub Csíkszereda 0-3 (0-0, 0-2, 0-1)

Vaclav Novak, a Csíkszereda vezetőedzője:

"Nagyon jól kezdtük a meccset és tartottuk a jó ritmust az egész mérkőzés alatt. Sokoldalú volt a játékunk, és mindenki hatékonyan végezte a dolgát a jégen, mindannyian 100 százalékosan odatették magukat, a szívüket, emellett a kapusunk is nagyon sokat segített nekünk. Jól kezdtük az évet és szeretnék köszönetet mondani azoknak a szurkolóknak, akik Csíkszeredából ideutaztak, sokat jelentett ez nekünk."

Strenk Hunor, a Corona Brassó másodedzője:

"Nem hiszem, hogy elégedettnek kell lennünk azzal, ahogyan ma játszottunk. Tudtuk, hogy ez nagy meccs lesz, de különböző okok miatt a Szereda jobban kezdett. Az első harmad után volt egy komolyabb beszélgetésünk, és változtattunk a tervünkön. Sajnos két perc után gólt szerzett az ellenfél, majd nem sokkal később meglőtték a másodikat is. Ezután nem igazán találtuk a választ. Kidolgoztunk pár helyzetet, nem voltunk elég erősek a kapu előtt, hogy betaláljunk. Ha pedig odahaza egyszer sem találsz be, nem fogsz pontokat szerezni."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV