Kerethirdetés a Négy Nemzet Torna hetére

2014.10.20. 12:03 |

Kijelölte keretét a november 7-től 9-ig tartó Négy Nemzet Torna hetére Rich Chernomaz, a felnőtt férfiválogatott kapitánya.

A 2014–15-ös idény első felnőtt férfiválogatott összetartására Rich Chernomaz szövetségi kapitány hatvan főt hívott be. A keret november 3-án, hétfő délután találkozik majd Káposztásmegyeren, ahol aznap délután, illetve másnap délelőtt és délután háromszor húszas csoportokban edz, illetve játszik házon belül. A keretszűkítésre kedd este kerül sor, szerda reggeltől 28-an dolgoznak tovább, egészen a hét végéig, napi két edzéssel.

A bő keretnek tagja a legutóbbi világbajnokságon járt huszonhárom fő, ugyanakkor a kapitány a klubedzőkkel egyeztetve, az ő ajánlásaikat figyelembe véve az összes magyarországi MOL Liga-csapatból válogatott, illetve olyanokra is kíváncsi, akik honosítás előtt vagy közvetlenül utána állnak, így Karol Csányi, Jesse Dudas, Metcalfe Tyler és Sijka Dusan is jelentkezik majd a Jégpalotában.

A november 7-től 9-ig tartó Négy Nemzet Tornán sorrendben Dél-Korea, Lengyelország és Olaszország lesz a mieink ellenfele. Az eseményre jegyek vásárolhatóak az ibusz.hu honlapon.

A magyar válogatott pénteki mérkőzését a Sport 1, a vasárnapit a Sport M közvetíti élőben.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok (7): ÁGOSTON Olivér, PLESZKÁN József (Újpest), BÁLIZS Bence, DUSCHEK Dávid (Miskolci Jegesmedvék), HETÉNYI Zoltán, RAJNA Miklós (Fehérvár AV19), SEVELA Peter (Dab.Docler)

Hátvédek (20): ARANY Máté, HETÉNYI Péter, KISS Dániel, KORBULY Gergely, ORBÁN Attila, REITER Attila, SZIRÁNYI Bence, TOKAJI Viktor, VARGA Arnold (Fehérvár AV19), GARBACZ Ádám (Újpest), GRÖSCHL Tamás, HÜFFNER Adrián, POZSGAI Tamás (Dab.Docler), Jesse DUDAS, DÓSA Krisztián, GŐZ Balázs, LÁDA Balázs (Miskolci Jegesmedvék), HEGYI Ádám, GÉCZI Gergely (Ferencváros Bp. ESMTK), VAS Márton (Löwen Frankfurt, GER)

Csatárok (33): AZARI Zsolt, PAVUK Attila, SOMOGYI Balázs (Dab.Docler), BARTALIS István, BENK András, KOVÁCS Csaba, KÓGER Dániel, MAGOSI Bálint, NEMES Benjámin, NÉMETH Attila, SÁRPÁTKI Tamás, SIKORCIN Ladislav, TÓTH Gergő (Fehérvár AV19), Karol CSÁNYI, GÁGYOR Péter, HEGYI Ádám Zoltán, TURBUCZ Martin (Újpest), FLISZÁR Zalán, HAJÓS Roland, METCALFE Tyler, NAGY Krisztián, POPOVICS Patrik, TÓTH Adrián (Miskolci Jegesmedvék), KÖNCZEI Áron, SIJKA Dusan (Debreceni HK), HÁRI János (MODO, SWE), MIHÁLY Árpád (Corona Brasov, ROU), DUBEK Vladimir, NÉMETH Péter, RAFAJ Attila (Ferencváros Bp. ESMTK), SEBŐK Balázs (Kärpät/Hokki, FIN), SOFRON István (Krefeld Pinguine, GER), VAS János (Slavia Praha, CZE)

 

A NÉGY NEMZET TORNA PROGRAMJA:

November 7., péntek
15.30: Lengyelország–Olaszország
19.00: Magyarország–Dél-Korea (Tv: Sport 1)

November 8., szombat
14.30: Olaszország–Dél-Korea
18.00: Magyarország–Lengyelország

November 9., vasárnap
14.30: Dél-Korea–Lengyelország
18.00: Magyarország–Olaszország (Tv: Sport M)

 

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV