Képességfejlesztő táborban a 12-13 évesek

2015.02.18. 11:14 |

Ebben az évben másodjára, a szezon során ötödik alkalommal töltik meg a káposztásmegyeri Jégpalotát az U14 és U13-as korosztály jégkorongozói.

Hétfőn és kedden egy-egy U14-es keret vett részt a havonta megrendezett egynapos edzőtáborában, szerdán és csütörtökön pedig az U13-asok vehetik birtokba a jeget. A korosztályokat 2-2 46 fős játékoskeret képviseli a négy napon, így közel 200 gyerek fordul meg a képzésben ezen a héten is.

A program mindennap megegyezik, már 7:45-kor összegyűlnek a kishokisok a Jégpalotában, majd 9 órától egészen 10:40-ig tart az első edzés a jégen, majd ebéd előtt és után is a Metodikai Központban folytatódik a munka. Délután újabb ötven perces jeges edzést tartalmaz a program, ezt követően 15:45-től egy meeting keretén belül értékeli a tábort az edzői stáb, majd egyéni elbeszélgetéssel zárul az egynapos tábor.

Fontos szempont különösen az U13-as korosztály esetében, hogy ezek képességfejlesztő táborok, nem a klasszikus értelemben vett válogatott programok, így a cél is eltér. Elsősorban nem a korosztály legjobbjait hivatott összegyűjteni egy-egy nap erejéig, hanem a program megismertetése a korosztályban szereplő fiatal jégkorongozók körében és minél több sportoló képességeinek fejlesztése a cél. Ennek érdekében a szakmai stáb három alkalomban korlátozta a részvételt minden kerettag számára, vagyis játéktudásától függetlenül az a kis hokis, aki már három képességfejlesztő táborban volt, nem kaphat meghívót a további alkalmakra.

A február 16-19. közötti táborokba behívott játékoskeretek és a napi program:

Február 16. U14

Február 17. U14

Február 18. U13

Február 19. U13

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV