Kangyal Balázs a Hírességek Csarnoka új tagja

2024.10.20. 13:00 |

A 237-szeres válogatott játékost, szapporói hőst, a BJAHC vezetőedzőjét a Sárközy Tamás Emléktorna első napján iktatják be ünnepélyesen a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába.

Az MJSZ és a Hírességek Csarnoka tagok jelölése alapján, a Történelmi Munkacsoport előterjesztésére a szövetség elnöksége Kangyal Balázst választotta a Balogh János 2023. decemberi halála miatt 29 főre csökkent Magyar Jégkorong Hírességek Csarnoka új tagjának.



Kangyal Balázs 1969. július 24-én született Budapesten. 11 évesen kezdett jégkorongozni a KSI-ben, első edzője Séra Miklós volt. Alig múlt 16 éves, amikor bemutatkozott az élvonalban nevelőegyesülete színeiben. A hátvéd egész pályafutását itthon töltötte. Játszott a KSI, a Liget SE, az NSZE, az Újpest, a Ferencváros, az Alba Volán és a Budapest Stars csapatában. Kilenc alkalommal akasztották nyakába a magyar bajnoki aranyérmet, emellett nyert Magyar Kupát öt és Interligát két alkalommal. Legnagyobb sikereit 1997 és 2008 között Székesfehérváron érte el, csapatkapitánya is volt a Volánnak. 2009. január 27-én ünnepélyes keretek között vonultatták vissza korábbi C betűs mezét. Azóta 25-ös számmal senki nem lép pályára az Alba Volán színeiben.

Meghatározó tagja volt a korosztályos válogatottaknak, majd 1988-ban bemutatkozott a felnőttek között is. 21 éven át volt tagja a nemzeti csapatnak, ez idő alatt 19 világbajnokságon vett részt és 237 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, ami hazai rekordnak számít.

2008-ban a szapporói divízió 1B világbajnokságon csapatkapitányként ő emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.
A 2009-es svájci elit vb után bejelentette visszavonulását a válogatottól, majd 2011-ben klubszinten is befejezte játékoskarrierjét.

Abban az évben utánpótlásedzőként kezdett el dolgozni a MAC színeiben.

2012 és 2015 között az MJSZ sportigazgatói posztját töltötte be.

2015-ben a MAC Budapest Profi Jégkorong Kft. ügyvezető igazgatójának nevezték ki. 2020 óta az Erste Ligában szereplő BJAHC (korábban MAC HKB Újbuda) vezetőedzője, 2023-ban Magyar Kupa-győztes.

Az ünnepélyes beiktatás a Sárközy Tamás Emléktornán lesz a Tüskecsarnokban.

A Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokának tagjairól itt lehet bővebben olvasni.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV