Az egnai Négy Nemzet Torna második játéknapján a magyar válogatott többek között Schlekmann Márk két góljával 3-1-re legyőzte Szlovéniát.
Elég későn ért véget az első játéknap a válogatott számára, a másodikon viszont hamarabb ment jégre, kora délután kezdődött a divízió 1/B osztályban szereplő szlovének elleni meccs. Így elég korán ebédelt a csapat, amit egy könnyed séta, valamint egy videómeeting előzött meg (még a hotelben).
Alaposan bekezdtek a szlovének aztán a meccsen, el kellett néhány percnek telnie, hogy úgymond kiszabaduljunk a harmadból huzamosabb ideig. Többet is lőttek a szlovének, de nem volt panasz a magyar csapat játékára, felvettük a tempót, ezzel együtt nem született gól az első harmadban. Ez többek között a remekül védő Antek Tamásnak is volt köszönhető.
A csapat kapitánya, Csollák Márkó megsérült az első húsz percben, így nem tudta folytatni a játékot, ráestek a vádlijára, jobb volt nem kockáztatni. (Nincs komolyabb baj egyébként.)
Megjött aztán a magyar gól a második harmadban, Schlekmann Márk talált be, és remek meccset figyelhettünk. A tucatnyi magyar szurkolónak is tetszett a játék, nem úgy a zárószakasz elején a szlovének emberelőnyös gólja – sajnos gyorsan kihasználták a fórt.
Csakhogy szintén gyorsan jött a válasz, ismét Schlekmann tette kapura a korongot, ami a szlovén védők és a kapus „sűrűjében” ki is kötött a kapuban, 2-1! Másfél perc alatt sikerült tehát visszavenni a kezdeményezést, de nem lehetett fellélegezni, jöttek előre a szlovének.
Jól védekezett a magyar csapat, a meccs végén egy emberhátrányt is szépen megoldott. Még arra is maradt fókusza a mieinknek, hogy a végén az adódó lehetőséget elöl is hatékonnyá tegye. Fekete Alex és Horváth Bence harcolt nagyot a kapu mögött, a visszakerülő korongot pedig Ambrus Csongor lőtte a kapuba a zárópercben.
A vége tehát 3-1-es magyar győzelem a divízió 1/A-csoportból az előző vb-n kieső szlovének ellen.
A tornát szombat délelőtt a franciák ellen zárja a magyar válogatott.
Négy Nemzet Torna, 2. játéknap:
Magyarország U20–Szlovénia U20 3-1 (0-0, 1-0, 2-1)
Magyarország U20: Antek
Dobmayer, Ortenszky – Csollák, Balázsi – Jakabfy, Hadobás – Horváth D.
Varga B., Németh K. (1), Schlekmann 2 – Horváth B. (1), Fekete (1), Ambrus Cs. 1 – Tóth T. (1), Antal, Galajda – Mattyasovszky, Károly, Ádám – Csiszer
Szövetségi kapitány: Horváth András
A szlovén gól szerzője: Pretnar (Dolinar)
Kiállítások: 10, illetve 6 perc
Kapura lövések: 23:36
A másik mérkőzésen: Franciaország-Olaszország 3-1
Négy Nemzet Torna, Egna, Olaszország:
November 11., 19:30: Olaszország U20–Magyarország U20 3-4
November 12., 14:45: Magyarország U20–Szlovénia U20 3-1
November 13., 11:00: Magyarország U20–Franciaország U20
Csapatösszeállítás | ||||
No. | Név | Poszt | Klub | Született |
1 | Antek Tamás | G | DHK | 2003 |
25 | Remete Gergő | G | VASAS | 2003 |
2 | Balázsi Márton | D | UTE | 2003 |
3 | Csollák Márkó | D | MAC | 2002 |
4 | Dobmayer Dominik | D | TITÁNOK | 2002 |
5 | Hadobás Zétény | D | DVTK | 2003 |
6 | Horváth Donát Dominik | D | KARLSKRONA (SWE) | 2004 |
7 | Jakabfy Sámuel | D | DHK | 2002 |
9 | Ortenszky Tamás | D | BIEL,TICINO (SUI) | 2002 |
8 | Ádám Zsolt | F | MAC | 2003 |
10 | Ambrus Csongor | F | TITÁNOK | 2003 |
11 | Antal Norbert Bendegúz | F | JYP AKATEMIA (FIN) | 2003 |
12 | Csiszer Ádám | F | TITÁNOK | 2002 |
13 | Fekete Alex | F | TITÁNOK | 2003 |
14 | Galajda Zsombor | F | DVTK | 2002 |
15 | Horváth Bence | F | KALPA (FIN) | 2004 |
16 | Károly Róbert Nikolász | F | DVTK | 2003 |
17 | Mattyasovszky Gergely | F | DVTK | 2002 |
18 | Németh Kristóf | F | TITÁNOK | 2002 |
20 | Schlekmann Márk | F | MAC | 2002 |
21 | Tóth Tamás | F | DVTK | 2003 |
22 | Varga Balázs | F | JYP (FIN) | 2003 |
Stáb | ||||
Horváth András | HC | Vezetőedző | ||
Ladányi Balázs | AC | Edző | ||
Arany Máté | AC | Edző | ||
Székely Csaba | GC | Kapusedző | ||
Németh Gergő | SP | Sportpszichológus | ||
Ács Ferenc | SC | Erőnléti edző | ||
Dobos Sándor | ME | Média | ||
Berkes Brigitta | PH | Fizioterapeuta | ||
Speier Kálmán | EQ | Felszerelés-menedzser | ||
Végh Boldizsár | TM | Csapatvezető |