A bledi divízió 1/A-s világbajnokságra készülő magyar juniorválogatott háromgólos vereséget szenvedett Ausztria válogatottja ellen az utolsó edzőmérkőzésén, a Tüskecsarnokban.
Az utolsó lehetőség volt a keret tagjai számára, hogy bizonyítsanak a stábnak, hiszen Ladányi Balázs és segítői az osztrákok elleni pénteki edzőmeccs után döntöttek a vb-re utazó keret végleges névsoráról.
Ausztria, hasonlóan a keddi ellenfélhez, Norvégiához, a bledi világbajnokságon is ellenfele lesz a mieinknek. A magyar csapatban már nem volt ott Lőczi Barnabás, Orosz Dominik és Schwartz Gergő, nekik már csütörtökön megköszönte a stáb az eddigi munkát. A kapuban ezúttal Kiss Dániel kezdett, a keretből pedig kimaradt Aleksandar Antonijevic, Németh Zalán, Keresztes Zsombor, Horváth Alex, Besenyei Botond és Jurkovics Bence, valamint Váradi András.
„Volt két nagyon jó kezdésünk, az első két harmadba nagyon jól álltunk bele, aztán a harmadik harmadban pont a kezdéssel volt gond. A korongkihozatalt meg kell tanulnunk menedzselni” – értékelt röviden még a meccs után az öltözőben Ladányi Balázs szövetségi edző, majd a stáb tagjaival „elvonult”, merthogy ki kellett jelölni a vb-re szombaton utazó keret névsorát.
Valóban jó iramban indította a meccset a magyar válogatott (a kapuban Kiss Dániellel), a nemrég az Erste Ligában parádés gólt szerző Rósa Levente góljával meg is szerezte a vezetést. A második szakaszban is jól kezdett a csapat, de Neumann egyenlített. A záró harmadban kicsit kihagyott a fókusz, így az osztrákok büntettek, negyedszerre már üres kapura, pedig akkor emberelőnyben játszott a magyar csapat.
Az osztrákokkal találkozunk majd a vb-n, ott lesz lehetőség javítani.
HÉRAKLÉSZ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, TÜSKECSARNOK
Magyarország–Ausztria 1–4 (1–0, 0–1, 0–3)
Gólok. 06:27: Rósa (Lobenwein, 1–0), 22:53: Neumann (Uschan, 1–1), 42:31: Lexer (Mandl, Baumann, 1–2), 44:31: Gesson (Lanzinger, Rebering, 1–3), 59:39: Lam (1–4)
A magyar válogatott összeállítása:
Mihalik G., Szabó Rácz, Laskawy
Nemes, Szongoth Domán, Fehér
Lobenwein, Schmidt, Hiezl B.
Mester
Franyó, Rósa
Szivák, Haranghy
Szongoth Döme, Vén
Besenyei
Kiss D. (Király)
A BŐ KERET:
Kapusok: Király Olivér (OHA, kanadai), Kiss Dániel (Budapest Jégkorong Akadémia), Váradi András (Újpesti Jégkorong Akadémia)
Hátvédek: Besenyei Botond (SaiPa, finn), Farkas Olivér (SaiPa, finn), Franyó Krisztián (Újpesti Jégkorong Akadémia), Haranghy Bence (FTC-Telekom), Horváth Alex (HC Oceláři Třinec, cseh), Jurkovics Bence (Dunaújvárosi Acélbikák), Orosz Dominik (DVTK Jégkorong Akadémia), Rósa Levente (Újpesti Jégkorong Akadémia), Szivák Gergő (Budapest Jégkorong Akadémia), Szongoth Döme (ERC Ingolstadt, német), Vén Bendegúz (Södertalje SK, svéd)
Csatárok: Antonijevic Aleksandar (FEHA19), Fehér Kolos (SC Bietigheim-Bissingen, német), Hiezl Balázs (Pueblo Bulls, amerikai), Keresztes Zsombor (FEHA19), Laskawy Ferenc (Újpesti Jégkorong Akadémia), Lobenwein Bálint (Lake Forest Academy, amerikai), Lőczi Barnabás (Újpesti Jégkorong Akadémia), Mester Máté (Újpesti Jégkorong Akadémia), Mihalik Gergő (DEAC), Nemes Márton (Mora IK, svéd), Németh Zalán (FEHA19), Ravasz Csanád (Budapest Jégkorong Akadémia), Schmidt Ágoston (TPS, finn), Schwartz Gergő (Vernal Oilers, amerikai), Szabó Rácz Maxim (Újpesti Jégkorong Akadémia), Szöllősi Csaba (FEHA19), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Tóth Péter (WB/Scranton Knights, amerikai)
A STÁB:
Ladányi Balázs szövetségi edző, Arany Máté másodedző, Revák Zoltán másoedző, Hajek Márk kapusedző, Dubóczki Dorottya fizioterapeuta, Balázsi László felszerelés-menedzser, Végh Boldizsár csapatvezető
A VB-PROGRAM:
December 9., hétfő, 16.00: Magyarország–Dánia
December 10., kedd, 12:30: Franciaország–Magyarország
December 12., csütörtök, 12:30: Norvégia–Magyarország
December 13., péntek, 12:30: Ausztria–Magyarország
December 15., vasárnap, 19:30: Magyarország–Szlovénia