Jön a McDonald’s 3x3-as Jégkorong Záró Fesztivál

2024.03.21. 09:00 |

Az Óbudai Jégcsarnokban szombaton bajnokot avatnak az Erste 3x3 felnőtt és a McDonald's 3x3 utánpótlás-bajnokságokban is.

A „játéknap” kifejezés mindent tekintetben helytálló lesz március 23-án az Óbudai Jégcsarnokban, ugyanis délelőttől késő estig a 3x3-as szakág képviselői játsszák le a bajnoki versengés záró felvonását – az elődöntőket, valamint az éremcsatákat.

A Nyugati Eszkimók–VUA Pandák felnőttmeccsel kezdődik a program 10 órakor, de 10:40-től már a nagypályán elkezdődik az utánpótlásprogram is a McDonald's U14-es korosztály két elődöntőjével.

A felnőtteknél egyébként az alapszakaszban a csapatok négyszer játszottak egymással, a Nyugati Eszkimók mindegyik meccsét megnyerte (tizenkét győzelmet jelent mindez tehát), a Lizards és a Soproni Jégtörők 6-6 győzelemmel zárt, a VUA Pandák pedig pont nélkül.

A bronzmeccset 12:20-tól, a döntőt 13:30-tól rendezik. Az utolsó utánpótlás döntő majd az U18-as korosztályban következik, 18 órától, hogy aztán a csarnokot birtokba vegyék a 3x3-as MEFOB résztvevői.

Erste felnőtt 3x3-as bajnokság, 1-4. helyosztók (kispálya):

Nyugati Eszkimók–VUA Pandák – 10:00
Lizards–Soproni Jégtörök – 11:10

Bronzmérkőzés – 12:20
Döntő – 13:30

McDonald's 3x3-as U14-es bajnokság (nagypálya):

HC Kiskőrös–Lizards – 10:40
B-Villámok SE–Kecskeméti Sportiskola – 10:40

Bronzmérkőzés, döntő – 12:00

McDonald's 3x3-as U16-os bajnokság (nagypálya):

Nyugati Eszkimók–Jégkert SE – 13:40
Kecskeméti Sportiskola–Tatabányai Polipok – 13:40

Bronzmérkőzés, döntő – 15:00

McDonald's 3x3-as U18-as bajnokság (nagypálya):

KASI USE–Marosi Pengék – 16:40
Kecskeméti Sportiskola–Lizards – 16:40

Bronzmérkőzés, döntő – 18:00

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV