Jó helyzetben a Miskolc és a Csíkszereda

2014.02.14. 22:12 |
A borsodiak a Brassót, a csíkiak a DAB-ot verték.

A MOL Liga pénteki játéknapján a Miskolc és a Csíkszereda nagy lépést tett a rájátszás felé, illetve a Nové Zámky is bebiztosította a második helyét.

hscdab

Csíkszeredában az első harmad teljes mértékben a hazai csapatról szólt. Érződött, hogy a vendég együttes a fárasztó hét következtében nehezen tud felpörögni. Ám hiába a hazai fölény, kevés alkalommal tudták eltalálni Sevela kapuját a kék-fehérek. A legnagyobb hazai helyzetet Ölander neve mellé jegyezhettük fel a 16. percben, amikor Kulha remek passzát a kapuvasra tolta a két kör közül. A vendég oldalon mindössze egy helyzet jött össze, de az akár gól is lehetett volna. Egy ellentámadás végén Szappanos vétett ziccert. A második játékrész késéssel kezdődött ugyanis egy helyen a jég nem fagyott meg és ezt a feladatot a jégmesterek nehezen tudták megoldani. A játék viszont lüktetőbbé vált, mint amilyen az első harmadban volt. A vendég együttes is kezdett ébredezni. Ezt mi sem jelezte jobban, mint Contois helyzete a 22. percben. Hiába azonban a jobb vendég kezdés egy hazai emberelőny, illetve további helyzetek jelezték, hogy a HSC is még itt van. A 26. percben pedig megszületett az első, hazai találat: Curilla keresztpasszát Moldován tűzte fel a hosszúba. A gól után az újvárosiak megpróbáltak egy ritmusváltással, ám Contois és Kiss Ákos is óriási helyzeteket rontott el. A vendégek fölényét jelezte, hogy a hazaiak csak szabálytalanság árán tudták megállítani az újvárosi játékosokat. Ám hiába a megítélt emberelőny Becze lopott korongot a 32. percben és mattolta Sevelát. Ezután Curilla okosan vette észre Mihályt a kapu előtt, aki nem kegyelmezett. Az utolsó felvonás újfent langyos játékot hozott mindkét részről. Úgy a HSC, mind a dunaújvárosi gárda érezte, hogy ennek a mérkőzésnek vége. Ennek ellenére mindkét oldalon akadtak ziccerek, amelyek viszont kimaradtak, így maradt a 3–0-s végeredmény.

Brassóban a Miskolc tett egy nagy lépést a rájátszás felé. A hazaiak viszont gondba is kerülhetnek, ha  a DAB ellen nem tudnak nyerni vasárnap. A 8. percben már vezettek a vendégek Tóth révén, majd Hegyi góljával kettősre növelték az előnyt. A középső harmadban nem esett találat, az utolsó húsz percben azonban három is. Előbb Dornic szépített, majd Fliszár (előnyből), és Láda volt eredményes. 4-1-re nyert a Miskolc, ezzel előnyösebb pozícióból várja a következő fordulót.

A MOL Liga alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a Megyeri útra látogattak az érsekújváriak. Kiegyenlítetten kezdődött a mérkőzés, mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, ám ezekből gól csak a 9. Percben született. A vendégek részéről érkezett a találat, Uhnák volt eredményes. 6 percet kellett várni a válaszra, Crichton egalizált. A második harmadban az UTE kezdett jobban, és ennek meg is lett az eredménye: Crhichton kapu elé lőtt passza Virág ütőjéről pattant a hálóba. A mérkőzés derekán Frolik egyéni akcióba lendült és a végigszlalomozva a védők között Pleszkán kapujába juttatta a korongot, ezzel ismét egálra hozva a meccset. A harmadik játékrészben mindkét csapat keményen küzdött a három pontért, ami végül a Nové Zámky birtokába került, ugyanis 5 másodperccel a vége előtt Podstavek talált be. 

HSC Csíkszereda - Dab.Docler  3-0 (0-0, 3-0, 0-0)

hscGál Sándor (vezetőedző, HSC Csíkszereda) - „Erre a győzelemre készültünk, de gyorsan tegyük hozzá, hogy a vendég együttes egy picit fáradtan érkezett hozzánk egy kemény hét után. Ilyen előfordul, velünk is megesett már. Örülök, hogy a fiúk eltudták viselni azt a nyomást, hogy veszítenünk nem szabad. Ez sokszor meggátol minket a jó teljesítményben. Remélem vasárnap folytatni tudjuk. Kötelező a győzelem Miskolc ellen. Sokszor volt olyan, hogy kellene győzni, de nem sikerült. Vasárnap tényleg kötelező lesz a három pont megszerzése.”

dabStephan Lundh (vezetőedző, Stephan Lundh) - „A mai mérkőzésen látszott, hogy a hazai csapatnak óriási szüksége van a pontokra. Ennek érdekében jóval nagyobb erőket mozgattak meg. Büszke vagyok a csapatomra a körülményekhez képest igyekeztek helyt állni.”

ASC Corona Brasov - Miskolci Jegesmedvék  1-4 (0-2, 0-0, 1-2)

braKari Rauhanen (vezetőedző, ASC Corona Brassó) - “Nem gyakran nyertek eddig hokimeccset egyetlen lőtt góllal. Rengeteg helyzetünk volt ma, különösen emberelőnyben, de nem találtuk az utat a kapuba. Azt hiszem, a meccs első fele a játékot tekintve miénk volt, részben a második is, de ha egyszer nem lőttünk gólt, nem nyerhettünk. Ennek ellenére nem tehetek szemrehányást a játékosoknak. Igyekeztem két egyforma erősségű sort kialakítani, a taktika megvolt, egyszerűen nem tudtunk gólt lőni. Harcolunk tovább a rájátszásért.”

misBob Dever (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék) - “Remek első harmadot produkáltunk. Mondtam a fiúnak a második előtt, hogy figyeljenek, mert a Brassó tele van jó játékosokkal, akik meg tudják fordítani a meccset. Sokat voltunk emberhátrányban, ami nem volt egyszerű, de túléltük ezeket a helyzeteket. A harmadik harmadban az ellenfelünk mindent egy lapra téve próbált gólt szerezni, fölényben is játszott. Végül nekünk sikerült megőriznünk a nyugalmunkat a döntő pillanatoban, egy látványos gólt is lőttünk, ami érzésem szerint eldöntötte a meccset. Nem hiszem, hogy szerencsénk volt, megdolgoztunk a sikerért, jól játszottunk. Még nem vagyunk a rájátszásban, vasárnap a Csíkszereda ellen játszunk, azt a meccset is meg akarjuk nyerni.”

UTE - HC Nové Zámky  2-3 (1-1, 1-1, 0-1)

uteAncsin János (edző, UTE) - "Jól játszottunk, pontot, pontokat rabolhattunk volna. A végén az hiányzott, hogy háromból egy bulit sem tudtunk elhozni, beszorultunk, s megkaptuk a gólt. E a rutintalanságunk számlájára is írható. Szeretném kiemelni, hogy három 18 év alatti játékosunk is nagyon szépen helytállt ma, valamint Pleszkán Joci nagyon sokat tett hozzá ezúttal is."

nzRobert Spisak (vezetőedző, HC Nové Zámky) - "A rövid válogatott szünet kicsit megtörte a lendületünket. Nem tudtunk úgy játszani, mint az előtt. Nem éreztük a meccs ritmusát. Szoros meccset játszottunk, mert a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni, illetve nem voltunk elég gyorsak. A harmadik harmadra feljavultunk, uraltuk a játékot, s a végén szerencsére tudtunk ütni egy gólt."


Fotó: Mudra László - Dabdocler.hu

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV