A gdanski EIHC-torna előtt arról beszélt, hogy több kérdésre is válaszokat akar kapni a keretben behívott fiatal játékosokkal kapcsolatban. Megkapta ezeket a válaszokat?
Nagyon sok választ kaptam ezen a tornán. Nyilvánvalóan sok játékost teszteltünk, és rengeteg jó egyéni teljesítményt láttam. Nem akarok neveket mondani, de számos pozitív meglepetés ért, illetve nem is nevezném ezt meglepetésnek, inkább azt mondanám, pozitív benyomást tettek rám a fiatalok a teljesítményükkel. Még csak most kezdtük el a munkát, a taktikai elemek begyakorlását, de a lengyelek ellen például nagyon elégedettek lehettünk a védekezéssel, illetve a semleges harmadban is jól működött a játékunk.
Csapatunk úgy nyert a torna zárónapján a lengyelek ellen – s mint kiderült, ez tornagyőzelmet is ért –, hogy csaknem a komplett első sorát nélkülözte. Az addigi vezérek közül Sebők Balázs, Galló Vilmos és Stipsicz Bence sem játszott...
Erről is beszéltem a torna előtt, hogy szeretnék több játékost megnézni vezető szerepben. Akik az olaszok, majd a japánok ellen ebben szerepkörben játszottak, már korábban is bizonyították, hogy képesek vezérekké előlépni, és ezúttal is felnőttek a feladathoz. Távollétükben a lengyelek elleni meccsen új vezéregyéniségekre volt szükségünk, és nagyon boldog voltam, hogy többen is a helyükre tudtak lépni, illetve a legfiatalabbak is megmutatták a karakterüket. A lengyelek elleni meccsen mind a négy sor, a 12 csatár, a 6 védő és a kapus is egyaránt kiváló teljesítményt nyújtott, igazi csapatmunka volt, de talán még ennél is több. És hogy ez győzelemmel párosult, annak nagyon kell örülni.
Említette a kapusteljesítményt. Arany Gergelyt a japánok ellen választották meg a csapat legjobbjának, Adorján Attila pedig shutouttal hozta le a lengyelek elleni találkozót.
Valóban ki kell emelni a teljesítményüket, hiszen ahogy említette is, Adorján a lengyelek ellen gólt sem kapott, és ez mindig megsüvegelendő. De Arany Gergely is remekül védett a japánok ellen, mindkettejükkel elégedett voltam ezen a tornán. Összességében egyébként azt kell mondanom, a látottak alapján fényes jövőnek néz elébe a magyar jégkorong-válogatott.
A keret
Arany Gergely | G | FTC-Telekom | 1996 |
Adorján Attila | G | DVTK Jegesmedvék Miskolc | 1996 |
Vokla Roland | D | DEAC | 1996 |
Vojtkó Mátyás | D | DVTK Jegesmedvék Miskolc | 1993 |
Kiss Roland | D | Fehérvári Titánok | 1999 |
Stipsicz Bence | D | Hydro Fehervar AV 19 | 1997 |
Szabó Dániel | D | Hydro Fehervar AV 19 | 1995 |
Szabó Bence | D | Hydro Fehervar AV 19 | 1998 |
Tóth Gergely | D | FTC-Telekom | 1998 |
Fejes Nándor | D | MAC Újbuda | 1999 |
Garát Zsombor | D | MAC Újbuda | 1997 |
Sági Martin | F | DEAC | 1997 |
Mihály Ákos |
F | Fehérvári Titánok |
1999 |
Tóth Richárd | F | FTC-Telekom | 1995 |
Erdély Csanád | F | Hydro Fehervar AV 19 | 1996 |
Reisz Áron | F | Hydro Fehervar AV 19 | 1995 |
Sárpátki Tamás | F | Hydro Fehervar AV 19 | 1994 |
Szigeti Ákos |
F | MAC Újbuda | 1999 |
Szita Donát | F | Hydro Fehervar AV 19 | 1998 |
Majoross Barnabás | F | MAC Újbuda | 1998 |
Nagy Krisztián | F | MAC Újbuda | 1994 |
Terbócs István | F | MAC Újbuda | 1996 |
Miskolczi Márk | F | DVTK Jegesmedvék Miskolc | 1993 |
Galló Vilmos | F | KooKoo (FIN) | 1996 |
Sebők Balázs | F | KalPa (FIN) | 1994 |
Horváth Bálint | F | Tyringe SoSS (SWE) | 1999 |
A stáb
Jarmo Tolvanen |
Szövetségi kapitány |
|
Majoross Gergely |
Másodedző |
|
Fodor Szabolcs |
Másodedző |
|
Farkas Tamás |
Kapusedző |
|
Szilassy Zoltán |
Videóedző |
|
Király András |
Csapatorvos |
|
Sashalmi Tamás |
Fizioterapeuta |
|
Nagy József |
Felszerelésmenedzser |
|
Imre Lajos |
Csapatvezető |
|
Szilágyi Levente |
Csapatvezető |
|
Pusztai Viola |
Médiamenedzser |
A program
november 8. péntek 15:00 Magyarország–Olaszország 3–4, h.u.
november 9. szombat 18:00 Magyarország–Japán 3–2
november 10. vasárnap 13:00 Magyarország–Lengyelország 2–0
Fotók: Lengyel Jégkorong-szövetség