Jánosi Csaba a svédektől tanult Stockholmban

2013.05.07. 23:27 |
Jánosi Csaba a Nemzetközi Utánpótlás Edzők Szimpóziumán vett részt Stockholmban.

Hogyan képzeljük el ezt a szimpóziumot?

Több országból voltak résztvevők, utánpótlásedzők, akiket a hazai szövetségek delegáltak. Három nap alatt 12 előadást hallgattunk meg, vegyes témákban, például szó volt az edzéstervezésről, szárazedzések tervezéséről, és különféle gyakorlatokról. Az előadók nagy része svéd volt, de csehek és kanadaiak is tartottak előadásokat, úgyhogy szerintem nagyon magas volt a színvonal. Pénteken és szombaton két svéd meccset is meg tudtunk nézni az A csoportos világbajnokságon, és ami nagyon érdekes volt, hogy a svéd segédedző a meccs előtt egy órával átjött a szimpózium helyszínére, és ott mesélt nekünk.

Miket tanultál kint Svédországban?

Nagyon hasznos volt ez a pár nap, új dolgokat is hallottam, illetve a már meglévő ismereteket is nagyszerűen rendszerezték. A svéd utánpótlás rendszerről például sokat megtudhattam. Ők pár éve kidolgoztak egy rendszert, és egy egységes playbook alapján tanítják a hokit országszerte. Természetesen vannak különbségek, de az alapok átadása mindenhol aszerint működik. Ez pedig azért jó

Ez szerinted itthon is megvalósulhatna?

Egy az egyben nehéz átültetni ezt a magyar jégkorongba, hiszen Svédországban teljesen mások a lehetőségek, ott több edző, több jégpálya van, mások a hagyományok is. Kérdéses, hogy itthon a klubok hogy fogadnának egy ilyen kezdeményezést, hiszen mindenhol különböző edzők vannak, finnek, kanadaiak, stb. Svédországban nagyrészt svéd edzők dolgoznak, így egyszerűbb egy irányba terelni a jégkorongot.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV