Izgalmas meccset nyert meg a Lehel, remekelt a Győr és a Szeged

2024.10.13. 20:00 |

Gólgazdag meccseket hozott az Andersen Liga második fordulója: 53 találat született összesen.

A címvédő Győr magabiztosan verte az FTC B csapatát, Dézsi Bence mesterhármast szerzett, Csata Sebestyén pedig duplázott. A győriek kapujában Róth Nándor mind a 30 lövést védte.

Az ETO mellett a Lehel is hibátlan maradt a második kör után, de jóval nehezebb dolga volt a Vasas ellen. A fővárosiak háromszor is vezettek Jászberényben, aztán a harmadik felvonásban fordult a kocka, a Lehel vezetett kétszer is, de a Vasas egyenlített. Négy perccel a vége előtt Pirluckij góljára már nem érkezett válasz. Az orosz játékos ezúttal is a jászberényiek legjobbja volt, három gólt szerzett.

Ahogy Jászberénybe, úgy Zalaegerszegre is szép számú közönség látogatott ki, ez volt a Titánok első hazai meccse a ligában. A Worm Angels 3 góllal ellépett, de aztán szépíteni tudtak a hazaiak, és szorossá tették az állást. Az egerszegiek négy sorral álltak fel, az Angels kettővel, de a rutin mellettük szólt, a 42 éves Borbás Gergely vezetésével behúzták a meccset.

A MAC Ikonok is megszerezte első sikerét a szezonban, a 2023-as győztes az Óbudát múlta felül, Papp Dániel és Bata Dániel duplájával. A Sportország 0-2-ről még egyenlített a Szeged ellen, ám utána a vendégek elhúztak, egymás után öt gólt szereztek.  Az utolsó húsz perc nyolc találatot is hozott, a Szeged meg sem állt 10-ig.

Eredmények:

FTC-Telekom–UNI Győr ETO HC 0-8
Lehel HC–Vasas 6-5
Egerszegi Titánok–Worm Angels 5-8
Sportországi Cápák–Goodwill Pharma Szeged 4-10
MAC Ikonok–OHA 5-2

(Fotó: Lehel HC)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV