Izgalmas első félóra után Vas-vezetéssel a DVTK nyert a FEHA19 ellen

2022.12.28. 21:15 |

Noha a fehérváriak légióssora ismét betalált, a Miskolc a mérkőzés második felében Vas-duplával és a 18 éves Csiki Hunor első felnőttgóljával felülkerekedett ellenfelén.

A miskolciaknál betegsége után újra ott volt a jégen Szirányi, így Szalay kimaradt, a negyedik sorban Károly helyett ezúttal Csiki kapott lehetőséget. Páterka és Skrabov továbbra sem volt bevethető, Voris ellenben nem pihen, a FEHA19 ellen is ő kezdett a kapuban. A fehérváriaknál Márkus állt a ketrec elé, az első sort az új igazolásokkal kiegészített, a DAB elleni nagy győzelem alkalmával már bevált, összesen négy gólt vállaló Mingazov, Racsinszkij, Cizas, Moksancev, Zohovs komplett légióssor alkotta, ami egy akadémista csapat esetében kissé furán hat – igaz, rajtuk kívül egyetlen külföldi volt beírva, Zezelj 12. csatárként. Cserébe a harmadik friss igazolás, Dobos Bendegúz is bemutatkozott a harmadik sor szélén.

Az egy nappal korábbi tévés jégblama után ismét játékra alkalmas állapotba hozták a népkerti jégfelületet, de így is lassan indultak be a lábak. Eseménytelen első hét perc után kezdtek felpörögni az események, előbb egy hazai kapuvas után Cizas éles szögből leadott lövésénél zárta a rövidet Voris, majd kakaskodásért kapott páros kiállítást Kulesov és Zohovs. A 14. percben előnyhöz jutott a DVTK: Lövei lövése a kapu előtt blokkoló Feketéről jött le, éppen Blasko elé, a cseh csatár fordulásból megszerezte a vezetést.

Vendégszempontból tökéletesen indult a második harmad, a bizonyos első sor hozta össze ismét a FEHA gólját, alig fél perc elteltével Cizas egyenlített a két orosz, Mingazov és Moksancev asszisztálásával. A bekapott gól kissé megfogta a Jegesmedvéket, nem tudtak újra érdemi fölénybe kerülni, az energikus fehérváriak pedig rendre veszélyes ellentámadásokat vezettek. A 27. percben Mingazov szaladt el, Vorisszal ütközött ziccerben, az oroszt kampózó Szirányi kapta a kiállítást. Az emberelőnyben közel járt a fordításhoz a FEHA, egy ízben már Vorison is átcsorgott a pakk, nem lett belőle gól. A kiegészülést követően Farkas Márton nagy helyzeténél talán a vasat is megcsípte a korong a rövid fölsőnél. A 36. minutumban ezzel együtt is némileg előzmény nélkül vette vissza a vezetést a Miskolc, egy egyéni villanásnak köszönhetően: Vas János 38 éve minden rutinjával ért bele Vojtkó távoli lövésébe, Márkus tehetetlennek bizonyult.

A záró játékrészben tovább növelhette volna az előnyt a válogatott korelnöke, helyette viszont két akadémista hozta össze a harmadik borsodi találatot a 49. percben. Egy kontra során Trozsák száguldott el a szélen a kipucolt koronggal, bent középen Csiki Hunor várta a passzt, meg is kapta, mintaszerűen kijátszott kettő az egyes szituáció végén talált be, 18 évesen élete harmadik Erste Liga-bajnokiján első góljának örülhetett. Ám ami késik, nem múlik: végül csak meglett Vas duplája, aki három perccel később nagyjából ugyanazt a forgatókönyvet követte, mint első góljánál, ismét Vojtkó lövése után volt eredményes, ezúttal kipattanóból. Öttel a vége előtt aztán végérvényesen eldőlt minden kérdés, egy rossz fehérvári csere után hamar kihasználta a fórt a DVTK, Razumnyak gólba tartó lövésébe Blasko tette még bele az ütője hegyét. Az utolsó szó Moksancevé maradt, aki irgalmatlanul nagy góllal rontott valamicskét Voris statisztikáján, de a Jegesmedvék három pontja ekkor már nem forgott veszélyben.

A lagymatag nyitó felvonás után a FEHA19 többször is hosszabb periódusokra meg tudta nehezíteni a dobogón karácsonyozó DVTK dolgát, a végére azonban magabiztossá vált a miskolci siker, Tokaji Viktor fiatal együttese így egymás után negyedik bajnoki sikerének örülhetett, és a pénteki, dunaújvárosi meccsétől függetlenül biztosan a dobogón köszöntheti az újévet. Az új igazolásokkal egyre magabiztosabbnak tűnő fehérváriak két nap múlva a Megyeri úton próbálkozhatnak újra egy óévbúcsúztató bravúrral.

Nyilatkozatok

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: "Nem volt egyszerű 24 órán belül két meccset játszani, de azt gondolom, hogy nagyon sok mindenben tudtunk előre lépni. Sok mindent meg tud mutatni egy ilyen mérkőzés sorozat. Erdélyben hasonló a helyzet, most az volt a különlegesség, hogy hazai pályán tudtunk játszani. Nekünk a közönség óriási támogatást nyújt folyamatosan. Most, hogy kicsit viharvert a csapatunk, arra ad lehetőséget, hogy a fiataljainknak még több lehetőséget adjunk, akár olyan fiataloknak is, akik eddig nem voltak a felnőtt keretnek a tagjai. A mai mérkőzés kimenetelét döntően befolyásoló találatát ők jegyzik. Ennek nagyon örülünk. Az első harmadot jól kezdtük, ott folytattuk, ahol tegnap abbahagytuk, a második harmadban kicsit elvesztettük a fonalat, de a harmadik harmadban igazi csapatjátékot és karaktert mutattunk. Nagyon értékes három pontot szereztünk."

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, FEHA19: "Úgy gondolom, hogy a srácok ma azért jöttek ide, hogy a legjobbukat nyújtsák. Talán az a néhány lehetőség, amikor a korong a gólvonalon pattogott bemehetett volna, ez megváltoztathatta volna a dolgok kimenetelét. De őszintének kell lennünk és szembe kell néznünk a tényekkel. Az öt kapott gólból háromnál a kapunk előtt fizikálisabbak voltak. Ebből a szempontból az ellenfél határozottabb volt. Tapasztaltabbak és fizikálisabbak voltak nálunk. Összességében viszont sok jó dolog volt, amire lehet építeni a következő meccsek során. A fiatal játékosok lépésről lépésre fejlődnek és megtanulják, hogy ezen a szinten mire van szükség. Nem volt rossz meccs, de tudunk ennél jobbak is lenni.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV