Itt a válogatott indulója - Gyerünk, gyerekek!

2016.04.12. 11:15 |

Megjelent az elit világbajnokságra készülő jégkorong válogatottat buzdító induló és annak videoklipje. A mindezt létrehozó formáció az „A”-csoport nevet kapta, melynek hat tagja öt különböző együttesből érkezett.

„A Magyar Jégkorong Szövetségnél folyó marketingmunka markáns része, hogy folyamatosan szélesítsük a rajongói bázist – mondta Id. Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke. – Bátran nyúltunk olyan eszközökhöz, amik talán itthon még szokatlanok, de külföldön működnek. A saját fiaimon és unokáimon tapasztaltam, hogy már teljesen más úton kommunikálnak, mint az én generációm. Az üzleti szférából érkező szereplőként hiszem, hogy mindig profikkal kell dolgozni, ezért kértünk fel a területen jártas szakembereket az új utak kifürkészésére, a Magyar Jégkorong Szövetség marketingeszközeinek újragondolására.”

A fiatalokat, a hokit még nem ismerőket megmozgató kampány kidolgozásra kértük fel Soós Balázst, az A38 Hajó koncertszervezőjét, aki marketingtapasztalatokkal rendelkezik, jégkorongkedvelő, sőt, amatőr játékosként ő maga is kergeti a pakkot. Ő osztott meg kulisszatitkokat a projekt hátteréről, az ötletről és annak megvalósításáról is: „Régóta gondolkozom, hogyan lehetne a jégkorong szurkolói bázisát szélesíteni. Óriási változáson ment át a sportág az elmúlt tíz évben. Készítettem egy anyagot, amely megvizsgálta a Magyar Jégkorong Szövetség 14-28 év közötti korosztályhoz irányított kommunikációját, másrészről kommunikációs csatornák felderítését és megnyitását, amellyel új rajongókat lehet megnyerni a sportág számára, különösen a fiatal célcsoportból. Ennek az anyagnak az egyik pillére a zenei tartalom létrehozása.

Koncertpromoterként végignéztem, hogy egy koncert kommunikációja hogyan alakul és tevődik át a hagyományos eszközökről telefonra, és a közösségi média felületeire. Friss, a mai fiataloknak szóló zenét játszó művészeket vontunk be a projektbe. Az, hogy nem adott zenekarral, hanem "supergrouppal" dolgozunk, a földrajzi távolságok miatt trükkössé tette a munkafolyamatokat, különösen a zeneírás közben, nem akartuk viszont elszalasztani az együttműködéssel járó előnyt, hogy megsokszorozzuk az elérhető célcsoport létszámát azáltal, hogy mindenki más területről csatlakozott a projekthez.

Bármilyen eredménnyel is zárjuk az „A-csoportos” világbajnokságot, célunk, hogy szeptemberre a MOL Liga és egyéb bajnokságok indulására szűküljön és középtávon záródjon be a jégkorongot nem ismerők vagy arról még nem is hallók tábora.”

„A-CSOPORT”: GYERÜNK, GYEREKEK!

Kovács Krisztián - ének, gitár, zenei producer (Fish!)
https://www.facebook.com/fishzenekar/?fref=ts  

„Valami olyasmi volt a feladat, hogy csináljunk egy ilye punk-rockos lendületű, ugyanakkor közérthető, még is valami up-to-date cuccot, és olyan nagyon mást nem csinálok én a zenekarommal sem. Úgy gondolom, sikerült megugrani ezt a feladatot.”

Zoltán Téglás – ének (IGNITE)
https://www.facebook.com/igniteband/?fref=ts  
https://www.facebook.com/teglaszoliofficial/?fref=ts  

„Amerikában mindenki azt mondta, ’hű, milyen király’, hogy a magyar jégkorong válogatottnak éneklek egy számot. Nagyon hálás vagyok azért, hogy itt lehetek és felkértek, hogy részt vegyek ebben a projektben.”

Hősök - MC, ének
https://www.facebook.com/hosokveszprem/?fref=ts

„Ez egy kedves dal, nem akar többnek látszani, mint ami. Buzdítani akarja a csapatot. Remélhetőleg a szurkolók, a családok, akik leviszik a gyerekeket jégkorongozni szeretni fogják a dalt, nemcsak az előadók miatt, hanem azért, mert ez egy jó kezdeményezés.”

Kocsis Máté – dob (Wellhello)
https://www.facebook.com/elnokok/?fref=ts

„A magyar jégkorongról a 2008-as siker után kezdem egyre többet hallani. Óriási dolognak tartom, hogy ilyen kis országként ezt ismét meg tudtuk csinálni és olyan hokinemzetekkel vagyunk egy csoportban, mint Kanada, az USA vagy Finnország.”

Papp Szabi – basszusgitár (Supernem)
https://www.facebook.com/supernemofficial/?fref=ts

„Nagyon tisztelem a sportolókat és hallottam egy bölcs mondást, hogy nem mindegy, hogy csak sportolsz vagy sportoló vagy. Ezt azt takarja, hogy ez egy életvitel, öregem, fölmész a pályára és vagy ’minden héten háború’ jelleggel csinálod, vagy menj haza. Nekünk, zenészeknek ugyanez a koncert, csak akkor szólal meg igazán, ha mindent beleadsz a színpadon.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV