Ismét sűrű hetünk lesz

2015.02.01. 09:39 |

Mindössze két válogatottunk, a férfi U20-as és a női U18-as nem edzőtáborozik majd hétfőtől (ők is csak azért nem, mert a junior fiúk decemberben, az ifi lányok pedig január elején már letudták a vb-jüket), amely zárásaként női Négy Nemzet Torna lesz majd a Jégpalotában - ismét sűrű hetünk következik tehát.

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség idénybeli harmadik szünete február 2-án kezdődik (az első augusztus 25-től 31-ig, a második november 3-tól 9-ig tartott), ekkor nyitnak a válogatott-edzőtáborok is, leszámítva a hölgyekét, ők 3-án találkoznak.

A felnőtt férfiválogatott hétfő kora délután gyülekezik majd Káposztásmegyeren, ahol délután házon belül edzőmeccsel, másnap erőnléti és jeges edzéseket tart, mielőtt 25+3-asra szűkülne a keret. Rich Chernomaz csapata szerda délelőtt és kora délután is tréningezik, csütörtökön pedig kora reggel elutazik Lengyelországba, az EIHC-torna helyszínére, ahol délután már gyakorol is, péntek-szombat-vasárnap lejátssza a három mérkőzését, és hétfő reggel indul haza.

A Glen Williamson által összefogott férfi U18-as, U17-es, U16-os és U15-ös válogatottak is mind a Jégpalotában kezdenek a hét elején, utána viszont szétválnak. Az idősebbeknél kedden lesz keretszűkítés, majd Olasz-, illetve Lengyelországba utaznak szerdán, illetve csütörtökön, a kicsik pedig Kaposvárra már hétfőn, amit szintén megelőz egy keretszűkítés. Az utánpótlás-válogatottak közül nyilván az U18-asokra érdemes külön is figyelni, hiszen az ő divízió 1/A világbajnokságukat mi rendezzük Debrecenben április 12-től 18-ig.

A felnőtt női válogatottunk a többieknél egy nappal később, 3-án, kedden reggel találkozik, ám a helyszín azonos, a Jégpalota, ahol a hétvégén a lányoknak Négy Nemzet Tornája is lesz, méghozzá komoly ellenfelekkel. Ám szükséges az erős készülés, hiszen a női vb is közeleg, a divízió 1/B-eseményre április 6-tól 12-ig Pekingben kerül majd sor.

FÉRFI FELNŐTT
Február 2-től: összetartás, Jégpalota
Február 6-8.: EIHC-torna, Torun (ellenfelek: Románia, Lengyelország, Ukrajna)
Keret: itt

FÉRFI U18-U17
Február 2-től: összetartás, Jégpalota
Február 5-7.: Négy Nemzet Torna, Asiago (ellenfelek: Szlovénia, Olaszország, Franciaország)
Február 6-8.: Négy Nemzet Torna, Debica (ellenfelek: Ausztria, Fehéroroszország, Lengyelország)
Keret: itt

FÉRFI U16
Február 2-től: összetartás, Jégpalota
Február 3., 4.: edzőmeccsek, Kaposvár (ellenfél: Szlovénia)
Keret: itt

FÉRFI U15
Február 2-től: összetartás, Jégpalota
November 5-7.: Négy Nemzet Torna, Kaposvár (ellenfelek: Ausztria, Szlovénia, Olaszország)
Keret: itt

NŐI FELNŐTT
Február 3-tól: összetartás, Jégpalota
Február 6-8.: Négy Nemzet Torna, Jégpalota (ellenfelek: Szlovákia, Franciaország, Dánia)
Keret: itt 

Fotó: Mudra László

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV