Ismét előnyben a DAB a MOL Liga döntőben

2013.03.16. 23:01 |
Legyőzte a Csíkszeredát, így visszaszerezte pályaelőnyét a Dunaújváros.

hscHSC Csíkszereda – Dunaújvárosi Acélbikákdab
3–4 hu. (2–2, 0–0, 1–1, 0–1)

Visszavette pályaelőnyét a Dab.Docler a MOL Liga döntőjében, miután hosszabbítás után legyőzték a HSC Csíkszeredát a finálé harmadik mérkőzésén. A visszatérő Pavuk döntött.

A MOL Liga első két mérkőzésén nem született annyi gól, mint a harmadik mérkőzésen összességében, ez köszönhető volt a hálóőröknek, akik ezúttal felejthető teljesítménnyel rukkoltak elő. A csíkszeredai jégpálya lelátói ezúttal is megteltek és a hangos, lelkes közönség egy újabb remek mérkőzésre készült fel. Egy picit viszont csalódniuk kellett, hiszen az első húsz perc sok esetben kaotikus játékot hozott.Peterdi egy ártatlan lövést eresztett el, amelyet Kozuch ímmel-ámmal hárított és a lecsorgó pakkot Azari kotorta be a hazai ketrecbe. Alig két perc múlva
Novak köszönt be Sevelának. Újabb kapushiba. Minden tekintetben döntetlenre állt a mérkőzés. A folytatásra felpörgött a hazai együttes, több kecsegtető helyzetet is kihagytak. A hazai kapitány, Góga pár perc múlva örvendhetett, hiszen egy végletekig kijátszott akció után ő volt a befejezője az akciónak. Felrobbant a csarnok. A mámor csak percekig tartott, hiszen Galanisz egy ellentámadás után remekül szolgálta ki Szappanost, aki nem tévedett.

A második harmadban a jó iram megmaradt, a kapusok teljesítménye is értékelhetővé vált, sőt mindkét csapat pontosabban játszott, mint az első játékrészben. Az előnyös játék viszont egyik csapatnak sem ment. A döntő momentumokban hibák csúsztak be, vagy épp a kapusok villantak meg.

A harmadik játékrész ott folytatódott ahol az előbbi félbeszakadt. Azzal a különbséggel, hogy mindkét csapat hátrányból szerzett gólt. Előbb a 45. percben a vendégek örülhettek. Galanisz ugrott ki nagyszerű ütemben és a hazai harmadba érve tüzelt. A pakk előbb a vason csattant, ahonnan Kozuch hátáról a ketrecbe landolt. Visszavette a vezetést a Dunaújváros. A bekapott gól alaposan megfogta a hazai csapatot, de ahogy pörögtek a percek úgy jött vissza a játékosok és a szurkolók önbizalma is. Helyzetek sokaságát dolgozta ki a HSC, majd az 52. percben góllá érett a nyomás. Épp hogy letelt Molnár Zsombor büntetése Novak és Góga lépett meg ellentámadásra, végül utóbbi szerzett gólt Sevela hathatós közreműködésével, aki a vasról lecsapódó korongot a saját hálójába juttatta egy szerencsétlen mozdulattal. A hátralevő időben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de a gólhoz legközelebb a hazaiak álltak, hiszen az utolsó másfél percet emberelőnyben tölthették el. A gól viszont nem jött, csak a ráadás.

A hosszabbítás pedig nem úgy alakult ahogy a hazai szurkolók szerették volna. A 64. percben Becze a kapuvasat találta el, míg a túloldalon Pavuk egy kékvonalról eleresztett lövéssel megszerezte a győzelmet a vendégeknek.

Gál Sándor (vezetőedző, HSC Csíkszereda) - Nagyon rosszul kezdtünk. Az első percekben gólt kaptunk. Utána sikerült felállnunk, sőt fordítottunk is. A második bekapott gól után, amely egy óriási egyéni hibából született, nagyon visszaesett a játékunk és onnan nem tudtunk felállni. Mindvégig csak az eredmény után szaladtunk. A hosszabbításban volt egy kapuvasunk, majd gólt kaptunk. Szomorú, de folytatnunk kell. Megyünk tovább, ez még nem a világ vége.

Stephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler) - Győzelemre voltunk ítélve, bár egy nagyon küzdelmes mérkőzés volt. A második és a harmadik harmadban folyamatosan úgy éreztem, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV