Inline: irány az osztrák bajnokság

2013.05.15. 22:22 |
Az Alprosys Győr hétvégén részt vesz az osztrák bajnokságban.

A június 2-8-ig tartó drezdai inline világbajnokságra már nagyon készül a magyar inline csapat. Szokásos módon az osztrák bajnokságban edződnek a fiúk, akik a Győr csapatával indulnak a nyugati szomszédjainknál. A bajnokság csoportkörér május 18-án lesz, a KSV Flowers Poolboys lesz az első ellenfél, délelőtt tizenegykor. Ezután a SV juniorjai, majd a Tulln és végül az IHC La Roche Wien következik. Vasárnap rendezik az elődöntőket, valamint a helyosztókat, az első négy csapat részvételével.

A világbajnokságon júniusban az osztrákok, a japánok és az argentinok csoportjában játszik a magyar csapat. A legutóbbi két világbajnokságon a mieink ezüstérmet szereztek a divízió 1-ben. 2011-ben Nagy-Britannia, 2012-ben pedig Szlovákia győzött egyetlen gólos különbséggel a feljutásért folytatott mérkőzésen.

Az Alprosys Győr kerete:

Kapus: KISS Tamás, PORKOLÁB Imre 

Hátvédek: LENCSÉS Tamás, REVÁK Zoltán, ERDÉLYI Tamás, BORBÁS Gergely
Csatár: KISS Ákos, FEKECS Norbert, FEIL Arnold, BARTALIS István, BARTALIS Balázs, SZAPPANOS Dávid, RAFAJ Attila

Edző: Miroslav VYBIRAL
Felszerelésmenedzser: ILLÉS Sándor
GM: PAP Gábor

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV