Indul az NHL által támogatott játékvezetői tábor Óbudán

2024.07.02. 15:30 |

Már másodszor ad otthont Budapest a Summer Exposure Combine nevet viselő programnak, amelyre most három kontinens 17 országából érkeznek résztvevők. Az Óbudai Jégcsarnokban tartják a foglalkozásokat a játékvezetőknek július 3. és 6. között, NHL-tisztségviselők és nemzetközi szakértők irányításával.

A programot, melynek megálmodója Gebei Péter, a Játékvezető Testület vezetője, a Magyar Jégkorong Szövetség szervezi, az NHL támogatásával, immáron második alkalommal.

A cél az ide érkező játékvezetők készségeinek és a tudásának fejlesztése. Minden olyan területre kiterjed a program, amely egy játékvezető munkájához, felkészültségéhez és fejlődéséhez elengedhetetlen.

A résztvevők elméleti és gyakorlati képzésben részesülnek, jeges és száraz foglalkozások segítségével, ezen belül a játékvezetéssel kapcsolatos témák széles skálájával találkozhatnak, beleértve a szabályértelmezést, a kommunikációt, a játékmenedzsmentet. Az edzések mellett a tábor lehetőséget biztosít a játékvezetőknek, hogy az NHL-es tisztségviselőkkel, szakértőkkel és nemzetközi szakemberekkel ismerkedjenek meg, amely hosszabb távon jelentet számukra lehetőségeket.

„Nagyon jó visszhangja volt a tavalyi tábornak, idén 58-an vesznek rajta részt, érkeznek játékvezetők például Koreából, az Egyesült Államokból, minden tekintetben nyitott eseményről beszélhetünk” – tájékoztatott Gebei Péter, aki maga is tart majd előadást instruktorként a táborban. – A Nemzetközi Jégkorong Szövetség is rendez táborokat az A- és B-licenszes játékvezetők számára, ezeken ugyanazok az instruktorok dolgoznak, akik itt fognak. A mostani tábor már egy emeltebb szintű program, az amerikai instruktorok egyfajta előszűrést végeztek, nem mindenkinek tudtuk elfogadni a jelentkezését. Kovács Csaba szakmai alelnöknek és Kolbenheyer Zsuzsanna elnökasszonynak köszönhetően a résztvevő nyolc magyar játékvezető ingyenesen végezheti el a tábort. Velünk lesz megfigyelőként a német profiliga, a DEL játékvezetésért felelős vezetője, Lars Brüggemann, ez óriási elismerés számunkra, ahogyan itt lesz Budapesten a litván szövetség bírófőnöke, Tomas Lauksedis is. Újdonság, hogy női játékvezetők is érkeznek ebben az évben, és férfi és női vonalon is lesznek olyanok, akik olimpiai várományosok. Köszönjük a támogatóknak, kiemelten a Magyar Jégkorong Szövetségnek, hogy idén is létrejöhet ez a nemzetközileg is meghatározó programunk.”

Gebei Péter szerint ez a tábor óriási esély a játékvezetők számára, hatalmas lehetőségek nyílhatnak meg azok előtt, akik itt jó teljesítményt nyújtanak – ráadásul a nemzetközi szakemberek „házhoz jönnek”.

Valóban elismert szakemberek alkotják az instruktori csapatot, így itt lesz mások mellett Al Kimmel, az NHL játékvezetői scouting és fejlesztési igazgatója, az 1200 NHL-bajnokit levezető Mike Leggo vagy épp az NHL hivatalos személyeinek fizikai felkészítéséért felelős, a táborban is a szárazföldi programot irányító Dave Smith, a szintén az észak-amerikai profi ligában tevékenykedő, az oktató és egyéb, játékvezetéssel foglalkozó videók megjelenéséében megkerülhetetlen Tom Masters, valamint a szintén korábbi NHL-játékvezető Chris Edwards.

A tábor médiatámogatója a Sport 1, élő bejelentkezések, videós összefoglalók is várhatók a négy nap során a csatorna felületein.

(A fotón Dave Smith, a 2023-as tábor egyik edzésén.)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV