IIHF Kongresszus - egy döntés háttere

2015.09.30. 16:20 |

Gazdasági megfontolások miatt hozta meg a Nemzetközi Jégkorong Szövetség azt a döntést, amely adott esetben hátrányosan érintheti a magyar válogatottat a jövő évi A csoportos világbajnokságon.

Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke az M1 Ma délelőtt című műsorában elmondta, hogy amikor a vb-házigazda védettségéről 2013-ban döntött a nemzetközi szövetség, senki nem gondolt arra, hogy előfordulhat az, hogy két olyan ország rendez, amelynek a válogatottja esetleg kieshet.

Az MJSZ elnöke gazdasági megfontolásokkal indokolta a múlt heti döntést. "A Nemzetközi Jégkorong Szövetség fő bevételi forrása az A csoportos világbajnokság és az olimpia. Ezen bevétel nélkül az alsóbb osztályú csapatok soha semmilyen támogatást nem kapnának, ha ezek a tornák nem lennének sikeresek, akkor ez a támogatás nem lenne."

Kovács Csaba hozzátette, hogy egy A csoportos világbajnokság akkor lehet sikeres anyagilag, ha a házigazdák válogatottja részt vesz az eseményen. Példaként említette, hogy a csehországi tornán 68 százalék volt a hazai nézők aránya, azaz a bevételek nagy része a hazai közönségtől származott. "10,9 millió eurós haszonnal zárta ezt a világbajnokságot a cseh szövetség, amit ők természetesen majd az utánpótlásra fognak fordítani, ez azt jelenti, hogy biztosítva van jó néhány évre az utánpótlásuknak a költségvetése."

Az interjúért katt a képre.

Forrás: Telesport

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV