Így látták az edzők - 2. rész

2018.01.26. 10:22 |
Pénteken a felsőházban is megkezdődik az Erste Liga középszakasza. A meccsek előtt az 1-4. helyen végzett csapatok edzőit kértük értékelésre és esélylatolgatásra.

Mennyire elégedett az alapszakasszal?

Mikael Tisell, DVTK: Szerintem elégedettek lehetünk azzal, amit az alapszakaszban elértünk. Én úgy látom, hogy a Liga színvonala magasabb, mint tavaly, így, még ha sikerült is szép pontfölénnyel nyerni, ez nem volt egyszerű feladat. Örülök, hogy sikerült az élen végezni, de most újra bizonyítanunk kell, hiszen az ellenfeleink megint bele fognak mindent adni ellenünk.

Majoross Gergely, MAC: Eléggé ingadozó volt a teljesítményünk, így a véleményen is vegyes. Azt gondoltam, hogy több lesz az automatikusan jól működő dolog ebben a keretben, de több nehézségbe ütköztünk, mint hittük. Azonban erősen javuló tendenciát mutattunk a játékban, tettünk fontos lépéseket előre. Azt gondoltam volna, hogy több pontot tudunk szerezni, ám a második hely elfogadható a DVTK mögött, bár az a célunk, hogy a miskolciak megelőzzük. Hiányérzetem a nagy ingadozás miatt van, talán ez a legfontosabb, amit a középszakaszra és rájátszásra ki kell tudnunk küszöbölni.

Jason Morgan, Dunaújváros: Elégedett vagyok azzal, ahogy fejlődtünk. Egy új edző érkezése mindig egy tanulási folyamat, kell idő az összeszokásra, de a srácok mindent beleadtak, a csapat sikerességét helyezték az előtérbe. Minden meccsen más volt a húzóember, és ez  egy jó kapusteljesítménnyel eredményezte azt, hogy jó meccseket játszottunk.

Szilassy Zoltán, Újpest: A minimális célt elértük, hiszen bejutottunk a felsőházba, bár kicsit necces volt a vége. Hiányérzetem amiatt van, hogy az egyik legjobb átlagunk nekünk van a topcsapatok ellen, és közben sok érzékeny pontot veszítettünk az alsóházi csapatok ellen, olyan meccseken, amelyeknek papírformának kellett volna lennie, de ezt nem tudtuk érvényesíteni. A topcsapatok elleni meccsek azt mutatják, hogy jól össze tudunk állni ezekre a meccsekre. Azt kell megtanulnunk, hogy ezt állandóan tudjuk hozni.

Melyik volt csapata legjobb mérkőzése?

Mikael Tisell, DVTK: Ha választanom kell egy kedvenc mérkőzést, akkor a MAC Budapest elleni első találkozásunk jut eszembe. Egy hónappal előtte már találkozott a két együttes a Magyar Kupa selejtezőjében, akkor 1-5-re vesztettünk ellenük. Nagyon jó volt látni, hogy egy hónapra rá mennyivel összeszedettebben és fókuszáltabban tudtunk jégre lépni, és meg is nyertük a találkozót, 2-1-re, ha jól emlékszem. Bizonyos értelemben kulcsfontosságú volt ez a találkozó, talán ekkor látszott először, hogy mennyire is vagyunk jók.

Majoross Gergely, MAC: A 2-0-ra elveszített miskolci meccsen jól játszottunk, többet érdemeltünk volna. Többé-kevésbé jól játszottunk a DVTK elleni hazai meccseken, és volt még sok jó teljesítmény.

Jason Morgan, Dunaújváros: Kiemelném a hosszú győztes sorozatunkat. Fiatal, jól korcsolyázó csapatunk, nyomás alá tudjuk helyezni az ellenfelet szinte végig, ennek köszönhetően nyertük zsinórban a meccseket.

Szilassy Zoltán, Újpest: A DVTK elleni 3-0-s otthoni győzelem, de Brassó ellen hazai meccsen is tetszett, amit nyújtottunk. Ugyanis akkor sikerült megoldani azt, ami a legnagyobb kihívás a számunkra, hogy masszívabb vezetés birtokában puritán módon hokizzunk. A vezetés után nem tudunk az egyszerű dolgoknál maradni, elvisz minket a hév, és így nagyobb a hibalehetőség, ami ajándék lehet az ellenfél számára.

Mi/ki okozta a legnagyobb meglepetést az Erste Ligában?

Mikael Tisell, DVTK: Nem igazán tudok egy eseményt, vagy egy játékost kiemelni. Az én szemszögömből nézve a legnagyobb meglepetést a csapatom okozta, még pontosabban a hozzáállásuk és a győzni akarásuk, amely minden egyes mérkőzésen érezhető. Mielőtt Magyarországra jöttem, elég keveset tudtam a magyar jégkorongról és az itteni játékosokról, és bevallom, hogy erre nem számítottam, nagyon le vagyok nyűgözve ettől.

Majoross Gergely, MAC: Kellemes meglepetés Odnoga Mátyás teljesítménye, nem hittük volna, hogy most fog berobbanni, bár régóta látszott, hogy van benne potenciál. Duschek Dávid teljesítménye is megsüvegelendő, kiegyensúlyozottan védett a DAB-ban, még akkor is, amikor nem ment annyira a csapatának.

Jason Morgan, Dunaújváros: A liga nagyon fejlődött az elmúlt két évben. A játék színvonala is javult, és szorosabbá vált a verseny, egyre több a tehetséges játékos a csapatokban. Bárki meglephet bárkit, még a topcsapatok sem mehetnek biztosra, ez pedig a bajnokság erejét mutatja.

Szilassy Zoltán, Újpest: Az erőviszonyoknak megfelelően alakult a tabella. Ha valaki ki kell emelni, akkor az Szabad Kevin, nagyon tetszett a játéka a Vienna Capitalsban, izgalmas hokit nyújtott.

Mi a cél a folytatásban?

Mikael Tisell, DVTK: Ez könnyű kérdés, szeretnénk negyedszer is győzni.

Majoross Gergely, MAC: Először az, hogy minél jobban szerepeljünk a középszakaszban. A négy csapat közül bárki bárkit legyőzhet, ilyen kiegyensúlyozottságot nem is tapasztaltunk az elmúlt években. Helyén kell értékelni mindent, fontos lesz, hogy minden pontért megküzdjünk, és minden megszerzett pontot megbecsüljünk. Célunk, hogy ebből minél jobban jöjjünk ki, aztán más műfaj kezdődik a rájátszással, amelyben más erények is dominálnak.

Jason Morgan, Dunaújváros: Amikor átvettem a csapat irányítását, rövidtávú célokat tűztünk ki magunk elé, azt, hogy sikeresebbé váljunk. Most a középszakaszra figyeljünk, ebben is lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni. Célunk, hogy legalább az elődöntőbe jusson be a csapat a rájátszásban. Minden egyes nap azért dolgozunk, hogy fejlődjünk és jobbá váljon a csapat.

Szilassy Zoltán, Újpest: A rájátszásban tovább lépni, mint tavaly.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV