Ifj. Ocskay Gábor Akadémia: Bedő Botond

2015.09.21. 15:00 |

Szeptember első hétfőjén újabb sorozatot indítottunk, melynek célja, hogy bemutassa Magyarország jégkorong utánpótlását adó egyesületeit az ország minden tájáról. Ezúttal a székesfehérvári utánpótlásban tevékenykedő fiatal edzővel, Bedő Botonddal beszélgettünk.

Játékosként kerültél először a fehérvári utánpótlás rendszerébe, majd edzőként ugyanitt tevékenykedsz azóta. Milyen mérföldköveket emelnél ki?

1991-ben költöztünk Fehérvárra, mert édesapám itt kapott szerződést, a Volánban. Itt tanultam meg korizni és a hokit is itt kezdtem. A felnőttek edzésein a palánk mellett korizgattunk Sofron Istivel, amíg édesapáink edzettek. ’92-ben kezdtem jégkorongozni és ’94-ben váltam igazolt játékossá, ’94-től 2006-ig a Volánban játszottam, majd egy évet játszottam Csíkszeredában 2007-2008 között. Utána visszajöttem Székesfehérvárra és egy szezont játszottam még a MOL ligában, majd megszűnt a farmcsapat. Ekkor döntöttem úgy, hogy inkább edzőként folytatom, minthogy eligazoljak országon belül. A döntés azért is kézenfekvő volt, mert közben már a TF szakedzői szakára jártam, ez is közre játszott a végső döntésemben. A játékos pályafutásomra visszatekintve, nagydolog volt felnőtt bajnokságban játszani és az is nagyszerű érzés, hogy u16-tól u20-ig mindig válogatott kerettag voltam. Ugyanakkor vébén sajnos sosem játszottam, ezt majd edzőként szeretném kivitelezni, amire úgy érzem, hogy a női válogatottnál van esélyem.

Milyen korosztályokkal foglalkozol most az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián?

Most a Mini (U8) és az EK (U12) B csapat vezetőedzője vagyok Székesfehérváron, emellett a női U15, U18 és felnőtt edzői stábokban is dolgozom. Továbbá Kaposváron is tevékenykedem, ott mentoredző vagyok már harmadik éve.

Az ország egyik legnagyobb utánpótlás akadémiáján dolgozol. Mennyiben más most, mint mikor te voltán utánpótlás korú játékos?

Sokkal jobbak a körülmények a mai fiataloknak minden értelemben, sokkal komolyabbak és profibbak az edzések, az EBEL csapatnak köszönhetően sokkal több példaképük lehet a mai fiataloknak, akikkel mindennap találkozhatnak, pacsizhatnak. Az is nagyszerű, hogy az idei szezontól újra van MOL ligás csapatunk, ami könnyebbé teszi a játékosoknak, hogy az EBEL csapat szintjére eljuthassanak, mert a Junior (U20) bajnokság és az EBEL bajnokság között elég nagy a különbség minden tekintetben.

Miért ajánlanád a szülőknek, hogy az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiára vigyék a gyerekeiket?

Azért ajánlanám, mert mi próbálunk már fiatal korban olyan sportolókat nevelni, akikből, ha nem is lesz élsportoló, de kiváló ember lehet és lehetséges, hogy a későbbiek során szponzor, szurkoló vagy csak szimplán sport szerető lesz. Minden korosztályban igyekszünk a lehető legmagasabb szinten fejleszteni és játszatni a játékosainkat, ezért van az, hogy már az U18-tól EBEL-ben játszunk. Ez is egy jó motiváció a gyerekeknek, hogy ha jól dolgoznak, akkor el tudnak jutni arra a szintre, hogy egy nemzetközi bajnokságban szereplő csapatban játszanak.

Mi a személyes célod edzőként Székesfehérváron és a női válogatott mellett?

Székesfehérváron is és a női válogatottnál is célom minél előrébb jutni a ranglétrán és minél több sikert elérni mindkét helyen. A nemzeti csapattal szeretnék világbajnokságon szerepelni edzőként és a lehető legtöbbet segíteni a sikerek elérésében.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV