Vas Márton, a Magyar Jégkorong Szövetség általános menedzsere Horváth Andrást, eddigi segítőjét kérte fel a juniorválogatott irányítására, és a felkérést – a szakmai bizottság véleményezését és támogatását követően – elfogadta az MJSZ elnöksége is. Korábbi 225-szörös válogatott klasszisunk, aki 19 felnőtt világbajnokságon szerepelt játékosként, az U15-ös korosztály után másodszor lesz vezetőedző egy nemzeti csapatnál, de a legfelső korosztállyal már harmadik éve dolgozik.
Horváth András másodedzőként két junior világbajnokságon van túl, előbb 2018-ban harmadik lett a válogatott a divízió I/B-s vb-n, tavaly decemberben viszont hibátlan teljesítménnyel megnyerte a tornát Kijevben, így jövőre a divízió 1/A-csoportban folytathatja. Először a 2015/16-os szezonban kapott lehetőséget egy nemzeti csapat mellett „Balu” (Glen Williamson segítőjeként), az U18-as válogatottal rögvest meg is nyerték a divízió 1/B-s vb-t Asiagóban – egy évre rá Szlovéniában búcsúztak a csoporttól. A 2017/18-as idényben az U15-ös válogatott vezetőedzője volt a most 44 éves szakember, a rigai, hagyományos tornán második lett a csapattal, ez máig a legjobb eredmény ebben a korosztályban.
Számítottál-e a megkeresésre? – kérdeztük a juniorválogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányát.
Úgy fogalmaznék, hogy nagyon szerettem volna ezt a pozíciót, de nem voltam biztos a megkeresésben, és felesleges álmokban sem akartam ringatni magamat. Nem akartam nagyon foglalkozni a kérdéssel, amíg Marci nem keresett meg.
Amikor viszont megkeresett, gondolom, nem kellett sokat gondolkodni a válaszon. Már csak azért sem, mert viszonylag friss közös emléketek is van, a pazar kijevi világbajnokság és a feljutás, ami – ha jól sejtem – egy lökést adhatott az edzői pályádon is.
Ez abszolút így van. A megkeresés pillanatában tudtam, hogy vállalom a feladatot, de kellett egy kis idő, hogy a részleteket megbeszéljük, hogy lezárjam a múltat és nyitva álljon minden ahhoz, hogy valóban én lehessek a juniorválogatott szövetségi kapitánya. Egész életemben rettentően jól éreztem magam a válogatott közegben. Játékosként, a mi időnkben a válogatott egyenlő volt azzal, hogy folyamatosan egy kicsivel több és több törődésben részesültünk, új fűzőt, új szigetelőt kaptunk, és így tovább, miközben a legjobb játékosokkal találkozhattunk. Ma már mások a körülmények, mást jelent válogatottnak lenni, de van, ami nem változik: Magyarországot képviselni, a magyar mezt felölteni mindig rendkívül különleges érzés. Edzőként ugyanígy érzek, és szerencsére az ifi és a junior válogatottal is túlvagyok már egy győztes vb-tornán. A legjobb játékosokkal foglalkozni, és átadni nekik azt a tapasztalatot, amit a pályafutásomban szereztem, az egy nagyon különleges kiváltság. Szóval kétségtelenül nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget.
Eltelt lassan fél év a kijevi vb óta. Reális volt a győzelmünk?
Egy ilyen világbajnokság mindig apróságokon múlik, de az a tapasztalatom játékosként és edzőként is, hogy amikor valaki rengeteg munkát tesz bele valamibe, rengeteg áldozatot hoz egy sikerért, az idővel el is érkezik. Egy évvel korábban nem térült meg a munka, de nem adtuk fel, a játékosok és a szakmai stáb is apait, anyait beleadott. Áldozatosan dolgoztunk tovább, így azt gondolom, megérdemelt volt az aranyérem. Ott van a helyünk a világ 16 legjobb csapata között.
Szövetségi kapitányként melyek lesznek a fő prioritások számodra? Mi az, amiből semmiképp sem akarsz engedni?
Olyan játékosokat szeretnék a válogatottba, akik büszkék arra, hogy felölthetik magukra a magyar mezt. Ez a kiindulópont, amit sosem felejthetünk el. Mindent annak fogok alárendelni, hogy ezeket a srácokat a felnőtthoki irányába tereljem, tereljük, és próbáljunk nekik olyan dolgokat átadni, amik segíthetik őket abban, hogy profi jégkorongozóvá váljanak. Ebből semmiképp sem engednék. A legfontosabb emellett az lenne, hogy a srácok megérezzék, hogy bár a sikereket, az előrelépést nagyon kemény munkával és nagyon kemény áldozatokkal lehet elérni, közben azért élvezni is lehet azt, amit csinálunk. Ha ezt megtanulják, akkor felejthetetlen élményekben lesz részük a közeljövőben és az elkövetkezendő pár évben is.
Ezek, azaz a juniorévek azok, amikor nagyon sok minden eldől, amikor elválik, valakiből tényleg komoly jégkorongozó lesz, vagy valami hiányozni fog ehhez. Hogy látod, mennyire tudatos egy mai fiatal, mennyire látják a srácok reálisan a helyzetüket és mennyire tudják menedzselni magukat? Kell nekik a segítő kéz?
Mindenképpen kell. Igaz ugyan, hogy 18 éves kortól felnőttnek nevezhetünk egy embert, de a saját tapasztalatom az, hogy sok esetben ettől nagyon messze vagyunk, és ez nem kritika, ez nem baj. A segítségnek éppúgy érkeznie kell a szülőktől, a klubedzőktől és természetesen a válogatott stábtól és tőlem is. Minden játékossal, aki a keretben van, fel fogom venni a kapcsolatot, valamint az edzőikkel is át fogjuk beszélni azt, mi az a jó irány, ami őket a felnőtt, a profi jégkorong és a profi mentalitás felé terelheti. Minden segítséget meg fogok nekik adni, ami csak tőlem telik. Úgy érzem, nem mindig látják tökéletesen reálisan magukat a srácok, ebben is segíteni fogunk nekik elemzésekkel, videókkal, statisztikákkal és persze személyes, őszinte beszélgetésekkel. Csak így kaphatnak tökéletes képet magukról, és így tudnak reális lépéseket tenni a jövőjük érdekében.
Nézzük a minőséget és a mennyiséget: milyen „anyaggal” dolgozhatsz?
Nem szeretem összehasonlítani a korosztályokat, hiszen egy-egy világversenyen aztán könnyen változhatnak az erőviszonyok, attól függően, ki milyen kerettel érkezik. Mindig az a legjobb csapat, amelyik éppen a pályán van, és szerencsére a magyar jégkorong-válogatottnál már van akkora merítési lehetőség, hogy ezt tényleg ki is tudjuk jelenteni. Nekem az lesz a feladatom, hogy a lehető leghatékonyabb, legeredményesebb csapatot rakjam össze, és belőlük hozzam ki a lehető legtöbbet, emellett mutassuk meg az irányt számukra a felnőtthoki felé. A legnagyobb sztároknak is kell a segítség, az iránymutatás. Nem azért, mert hiányosságaik vannak, hanem azért, mert kívülről, nagy tapasztalattal tudunk egy másik szemszögből rávilágítani fontos dolgokra.
Mennyire vagy elégedett a fiatalok szerepeltetésével és versenyeztetésével az Erste Ligában? Vársz-e ebben változást, akár a jelenlegi körülményeknek is köszönhetően.
Úgy érzem, jó pár olyan fiatal van, aki megérdemli a lehetőséget. Nem feltétlenül gondolom azt, hogy minden fiatalnak meg kell adni az esélyt, egy aranyközépútra lenne szükség a gyakorlatban. Örülnék neki, ha azok a fiatalok, akik komoly adottságokkal, de még inkább megfelelő hozzáállással és munkamorállal bírnak, megkapnák a lehetőséget. Ennél is fontosabb, hogy a megfelelő pozícióban kapják azt meg. Ha a juniorválogatottban rendszeresen bizonyít mondjuk egy playmaker típusú játékos, nem biztos, hogy tovább fog fejlődni akkor, ha egy topcsapatban egy másik szerepkörben számítanak rá. Az ideális az lenne, ha ugyanabban a pozícióban tudná kiharcolni magának a játékos a lehetőséget, amelyikben az ő tehetsége és kvalitása megmutatkozik. Ha kényszerből is, de a jelenlegi járványhelyzet és az abból fakadó változások jó irányba sodornak minket. Jó pár olyan edző van az Erste Ligában, aki az elmúlt szezonban bátrabban nyúlt a fiatalokhoz, és ennek meg is lett az eredménye. Bízom benne, hogy még több szakember lesz, aki ezt az utat választja.
Több utánpótlás játékosunk is a tengerentúlon bizonyít, bizonyíthat. Papp Kristóf az NCAA-ben szereplő Michigan State University csapatában folytatja ősztől, az NHL végleges draftlistáján a 125. helyre került, és góllal mutatkozott be a nagyválogatottban. Nemrég Keresztes Leventét az USHL-be, Mihalik Andrást a kanadai OHL-be draftolták, rajtuk kívül a juniorválogatott bő keretében többen is nagy jégkorongkultúrával bíró országokban játszanak Európa-szerte. Ha valakinek adódik egy lehetősége, mindenképpen menjen?
Nekünk, szövetségi kapitányoknak és edzőknek az is a feladatunk, hogy próbáljunk segíteni, irányt mutatni a játékosoknak. Ha megfelelő megméretést találnak maguknak, bárhol a világon, mi azt javasoljuk, próbálják ki. Észak-Amerikában és a fejlettebb jégkorongkultúrájú országokban egy-egy pozícióért 10-20-30 játékos versenyez, minden egyes nap a bentmaradásért kell küzdeni, márpedig ezt a helyzetet nem lehet a hazai körülmények között előhozni, modellezni. Ez a mindennapos küzdelem és munka hozhat elő olyan energiákat és pluszt egy játékosban, ami a szintlépéshez, a további fejlődéshez vezetheti. A hangsúly ezzel együtt azon van, hogy tényleg megfelelő legyen az a lehetőség. Észak-Amerikában rengeteg liga van, és szerencsére fejlődtünk már annyit az elmúlt években, hogy kimondjuk, nem mindegyik jelent előrelépést Magyarországról. Jó pár olyan játékosunk volt, aki kiment, és nem azt kapta, amit várt. Fontos jól felmérni a helyzetet, és olyan bajnokságba menni, ami valóban kihívás, és egyúttal reális kihívás. Az említett srácokban komoly potenciál van, nagyon szurkolok nekik, hogy a fejlődésük a folytatásban is töretlen legyen.
Vannak IIHF-napok, amikor a válogatott keret együtt készül. Ezeken kívül tervezed-e további összetartások megszervezését, illetve hogy nézhet ki a juniorválogatott programja a következőkben?
Egyelőre nem szeretnék, illetve nem tudok erről konkrétumokat mondani, hiszen nem látjuk még világosan, hogyan alakulhat a versenynaptár a következő hónapokban. Szervezem a programot, a legfontosabb hetek természetesen a világbajnoksághoz köthetők. Az elmúlt két év tapasztalatait mindenképpen felhasználnám, de nyilván vannak ötleteim, amiket meghonosítanék a válogatottnál, a sikeres gyakorlatot, programot egy kicsit a saját elképzeléseimre formálnám. Még nem tudjuk, hol lesz a világbajnokság, márpedig ez nagyban befolyásolja a programot. Ami a stábot illeti: természetesen jó pár variációban gondolkodtam már, de először Vas Mártonnal szeretnék egyeztetni ez ügyben, ezt követően keresem majd meg azokat a kollégákat, akikre gondoltam. Ha kölcsönös lesz a bizalom, kezdődhet a munka, amit már tényleg nagyon várok.
