Avatatlan szemeknek vagy az egyszeri nézőnek nem sok különbség tűnhet fel az európai és az észak-amerikai profi jégkorongozás között. Tudott dolog a játékfelület méreteinek különbsége, illetve az emberek megállapíthatják azt is, hogy míg Európában inkább technikás játékot játszanak, a tengerentúlon egy kicsit fizikálisabb a hoki. Mindent egybevetve a hoki az hoki, bárhol is játsszák, mégis van egy vonatkozása, amelyben határozott eltérés van a két kontinensen, ez nem más, mint a verekedés a mérkőzések során.
A bunyók már a kezdetektől, az 1800-as évektől a sport részét képezték Kanadában, melynek egyik feltételezett oka a szabályok hiányossága volt a kezdeti években. Ugyanakkor nem volt igazán népszerű a verekedés egészen a ’60-’70-es évekig. Európában a nagy ligák, bajnokságok mérete nem igazán változott az évek során, míg az NHL 1967-ben a kétszeresére nőtt. Amikor hatcsapatosból tizenkét csapatosra bővült az észak-amerikai liga jelentősen felhígult a játékosállomány is és nem jutott minden együtteshez meghatározó szupersztár. Így a gyengébb csapatok úgy próbálták kiegyenlíteni az esélyeket, hogy úgynevezett verőembereket alkalmaztak, akiknek az ellenfél klasszisának kiiktatása és a saját csapattársainak megvédése volt a feladata.
Miután viszont ilyesmire nem volt szükség Európában, a játék fejlődése teljesen más irányt vett az elmúlt ötvenöt évben. Ez a különbség nem csak az olyan nagy ligákban észrevehető, mint az orosz vagy a skandináv országoké, hanem az EBEL-ben és a MOL Ligában is.
Az egyik legnagyobb okát a játékstílusbeli vagy taktikai különbségeknek a szabálybeli különbségek adják, hiszen nálunk az erőszakos megmozdulásokat sokkal szigorúbban büntetik. A jelenleg második miskolci és negyedik európai szezonját töltő Tyler Metcalfe szerint kétszer is meg kell gondolni, hogyan cselekszik az ember. „A szabálybeli különbségek miatt egészen más, okosabbnak kell lenni, senki nem szeretne több mérkőzéses eltiltást.”
Az NHL-ben és más észak-amerikai profi ligákban öt perces büntetés jár a verekedő játékosoknak, majd annak leteltével visszatérhetnek a pályára. Ezzel szemben minden európai bajnokságban és a nemzetközi rendezvényeken a kezdeményező fél azonnal meccsbüntetésre számíthat, míg a másik játékos, amennyiben reagál a provokációra minimum két perces kisbüntetést kap. Abban az esetben, ha a bíró megpróbálja szétválasztani a játékosokat vagy erre utasítja őket, mégsem teszik, jó eséllyel mindketten mehetnek az öltözőbe. Észak-Amerikában akkor jár végleges kiállítás ilyen eseteknél, ha valaki a cserepadról ugrik be verekedni, vagy ha már részt vett hasonló incidensben a mérkőzés során. Röviden tehát: ami Európában meccsbüntetést ér, az Észak-Amerikában mindössze öt perc büntetést jelent.
Több okot lehet találni egy jégkorong mérkőzésen, ami bunyóhoz vezethet, ilyen például, ha egy hokis úgy érzi, szabálytalankodtak ellene és ezért visszaüt, illetve ennek tipikus esete az is, amikor egy csapattárs ellen járnak el sérülésveszélyesen és őt igyekszik megvédeni sortársa. A rájátszásban olyan is megtörténhet, hogy még a mérkőzés elején alakul ki lökdösődés, akár verekedés, ezzel próbálja egyik csapat megfélemlíteni a másikat. A közönség számára pedig az a legizgalmasabb mindezek közül, amelyek mérkőzésről-mérkőzésre előjönnek két rivális között.
A MOL Ligában dolgozó edzők számára mindig kihívást jelent hozzászoktatni az újonnan érkezett kanadai es amerikai játékosokat az itteni bíráskodáshoz. Majoross Gergely, a Miskolci Jegesmedvék vezetőedzője, aki játszott is együtt és edz is észak-amerikaiakat azt mondja, a MOL Ligás edzőknek két fontos dologra kell odafigyelni ezeknél az eseteknél. „Két fontos dologra kell felhívni a figyelmét azoknak az amerikai hokisoknak, akik első alkalommal játszanak Európában: az első és legfontosabb az, hogy a játékfelület nagyobb, így a korcsolyázás nagyobb szerepet kap, mint a fizikális játék. A második a szabálybeli eltérések, bírói döntések, amelyek a tiszta, szabályos ütközések és a szabálytalanok közötti különbségeknél jelentkezik, hiszen Európában ezeket szigorúbban büntetik. Az én észak-amerikai játékosaimmal dolgoztam a játék ezen részein és biztos vagyok benne, hogy más edzők is találkoztak ezzel a helyzettel, akik a tengerentúlról érkező játékosokkal dolgoznak.”
Jesse Dudas is első európai szezonját tölti Miskolcon, előző évben a Wichita Thunder csapatánál pallérozódott a CHL-ben. „Mindenképpen alkalmazkodást igényel, egészen más, mint amihez hozzászoktam, dolgoznom kell még rajta annak érdekében, hogy illeszkedjen a játékom az itteni stílussal. Otthon sokkal keményebb a játék, itt viszont többet kell korcsolyázni és kevesebb a kontakt.”
A játékvezetőkkel ápolt jó viszony és annak megértése, mit hogyan ítélnek meg, nagy segítség lehet hosszú távon. „Alkalmazkodni tudtam a két stílus közötti fizikalitás különbségéhez, úgy gondolom, mindig tisztán ütközöm, de mondani szokták a harmadok után, hogy túl erősen ütközöm, de mindig képes voltam jó viszonyt ápolni a bírókkal” – mondta az icehockey.hu-nek a DAB.Docler kanadai hátvédje, Nathan Martine.
Egy a neve elhallgatását kérő MOL Ligás játékvezető rendelkezésre állt és szívesen elmagyarázta, mi lát és milyen gondolatok merülnek fel benne a mérkőzés során. „Elsősorban egy fer küzdelmet szeretnénk és igyekszünk megakadályozni, hogy egy harmadik fél is beszálljon a verekedésbe, próbálunk úgy helyezkedni, hogy amint a játékosok a jégre kerülnek, azonnal szét tudjuk választani őket. Általában már a szemkontaktusból tudjuk, hogy kit kísérek majd én a büntetőpadhoz és kit a kollégám. Ha úgy látom, két játékos bunyózni készül, általában szólok nekik, hogy jobban teszik, ha inkább nem terveznek semmit. A liga az erőszakosság ellen tette le a voksát, így igyekszünk megelőzni minden hasonló incidenst.” A magyar játékosok hasonlóképpen látják a dolgokat, természetesen számukra sokkal könnyebb a helyzet, mint az amerikai vagy kanadai társaiknak. Az egyik hazai játékos, aki testközelből láthatja Majoross fent említett munkáját és megtapasztalhatta a két stílus közötti különbséget, nem más, mint Nagy Krisztián, aki két évvel ezelőtt Miskolcon játszott, majd a tavalyi szezont az Egyesült Államokban töltötte, most pedig újra a Jegesmedvék MOL Liga csapatában játszik. „A jégfelület ott jóval kisebb, így a játék sokkal fizikálisabb és a bírók többet engednek, mint itt. Az észak-amerikai csapattársaim itt eltiltást és nagyobb büntetéseket kaptak azért, ami ott megengedett volt. Emiatt többször panaszkodtak, de végül sikerült nekik alkalmazkodni az itteni játékstílushoz, szabályokhoz és nem verekszenek.” – mondta Nagy egy kis mosollyal az arcán, visszagondolva a szezon elejére, amikor a csapattársai panaszait hallgatta. Krisztiánhoz hasonlóan Kóger is játszott Észak-Amerikában három különböző ligában is négy szezon leforgása alatt, ahol még meghatározóbb a fizikai játék, mint az NHL-ben, hiszen itt mindenki igyekszik egy szinttel feljebb lépni. Az ő esetében ez egy olyan dolgot adott hozzá a játékához, amellyel nem rendelkezett mikor elhagyta Székesfehérvárt. „Az hiszem a bunyózás a játékstílusból adódik, de mikor a játékosok egy-egy helyért küzdenek a következő szinten, sokkal agresszívabbá válnak. A verekedés a játék része, jelen van annak ellenére, hogy itt ritkábban fordul elő, mint az AHL vagy ECHL-ben, bár ott is egyre inkább igyekeznek megelőzni ezeket a szituációkat. Az elején nagyon nehéz volt hozzászokni ehhez a stílushoz, a Laredoban (CHL) töltött első hetem után azzal hívtam fel a szüleimet, hogy nem tudom, hogy fogom ezt ott túlélni, ennek ellenére úgy gondolom, jót tett a karrieremnek, hogy megtapasztaltam azt a játékstílust is.”
Amit mindezek a játékosok megemlítettek úgy hangozhat, hogy a magyar játékosok gyengébbek, pedig egyszerűen arról van szó, hogy ez egy olyan része a játéknak, aminek nem csak Magyarországon, de egész Európában nincs hagyománya. A Ferencváros korábbi csatára, Linus Schellin játszott az Egyesült Államokban, Svédországban, Franciaországban, Szlovákiában, Angliában, sőt Szerbiában is és az mondja, Európában többnyire a kevésbé fizikai játékot játsszák. „Nem csak a magyarok, de a szlovákok, csehet, oroszok sem verekszenek gyakran, mivel nem akarnak bajba kerülni, így van egy az északi országok esetében is.” Schellin megjegyezte, az Egyesült Királyságban sokkal inkább megszokott az amerikai stílus, mint Európa többi részén.
Az elkövetkező években érkező kanadaiaknak és amerikaiaknak valószínűleg kevésbé kell majd alkalmazkodniuk a különbségekhez. Mint minden sportban, a jégkorongban is átveszik az alacsonyabb szinteken a top ligákban hozott változtatásokat, így azáltal, hogy az NHL-ben már kimondottan igyekeznek visszaszorítani a verekedések számát, elképzelhető, hogy a hokisbunyók egy idő után már csak emlékként maradnak meg a sportban.
Fotó: Bán Olivér
