Itt van az ősz, itt van újra, s itt van újra a kedvenc rovatunk, a Hétvégi olvasmány is. A 2015–16-os idényben elsőként a férfi felnőtt válogatott csapatkapitányával, Vas Mártonnal beszélgettünk - még azelőtt, hogy sajtóhírek szerint elszerződött volna Olaszországba -, s készítettünk vele amolyan évindító interjút.
Mennyire érezted magadon és a többieken a nyáron, hogy nem akármilyen idény kezdődik?
Mindenki agyában ott motoszkál, hogy a szezon végén ott lesz az „A-csoportos” világbajnokság, és ő maga is ott szeretne lenni Oroszországban. A feljutásnak ugyanis nem az a hatása, hogy akkor „megérkeztünk”, ellenkezőleg, extra motivációt jelent. Mindenki tudja, hogy nincsenek bérelt helyek, aki nem lesz megfelelő erőben és formában, az nem lesz ott Szentpéterváron, kivált, mert Cherno különösen figyel az erőállapotokra.
Mekkora segítséget jelenthet, hogy 2009-ben, Svájcban megjártuk az „A-csoportot”, hasznosíthatóak akkori tapasztalatok?
Abban mindenki biztos lehet, hogy a szakvezetőség elemzi és meghatározza, mire kell majd figyelni. Azt talán mi, játékosok is tudjuk, hogy mit kell tenni, hogy egyénenként mi szükséges ahhoz, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Svájcba úgy mentünk ki, hogy „Na, akkor itt vagyunk, essünk neki!”, aztán nyilván belenéztünk a pofonokba, de már az is jelzés, hogy amikor összeszedetten és higgadtan játszottunk, alig kaptunk ki Németországtól. Az is tanulság, bár az idei divízió 1/A vb-ről, hogy kikaptunk ugyan Kazahsztántól, de nem törtünk le, mert tudtuk, hogy az ő céljuk, hogy minden meccset megnyerjenek, a miénk pedig, hogy feljussunk.
A legunalmasabb panelválaszok egyike, hogy „Magunkra kell figyelnünk”, de ezúttal talán valóban igaz lesz, hiszen a hét mérkőzésből egyet-kettőt kiválasztva és megnyerve elérhető a bentmaradás.
Bizony. Chernóval még nem beszéltük végig a haditervet, de koncentrálnunk kell majd az erőinket. Sok függ attól, hogy ki kit pécéz ki magának, mely meccseken akarja elérni a célját. Alapvetően lehet tudni, hogy ki milyen stílusban játszik: Kanada ellen nem mehetünk fel úgy, hogy akkor majd szétütközzük őket, mert rosszul járnánk. Azt is hiába várnánk, hogy néhány gól után majd ne jöjjenek – fognak. Ugyanígy tudható a közép- és kiscsapatokról is, hogy nagyjából milyen taktikával játszanak, hogy kinek mi az alapjátéka. Ezért kell majd okosnak lennünk. A Kanada, Finnország, Egyesült Államok szintű válogatottak elleni meccseket fel kell használnunk a számunkra fontos, azaz pontszerzési lehetőséget kínáló meccsekre való felkészülésre: hogy ekkor teszteljük az elképzeléseinket, védekezési vagy támadási variációkat, egyéb lehetséges módosításokat.
Reálisan nem várhatja el senki, hogy ezen csapatokat megverjük.
Valóban. Az eredmény amúgy is másodlagos a jégkorongban. Azt szoktuk mondani, hogy „Hajtsd le a fejed, dolgozz hatvan percen át, aztán, ha vége, akkor nézz fel az eredményjelzőre, és meglátod, mire mentél!”. Láttam én már csapatot 0–5-ről nyerni és 5–0-ról veszíteni is – mi is kikaptunk Dél-Koreától tavalyelőtt, otthon, a vb-n, pedig 4–1-re is vezettünk, és ezen elment a feljutásunk.
Viszont, ha nem így alakul, valószínűleg nem győzünk Kazahsztán ellen másnap…
Ez is igaz, de ugyanúgy bizonyíték a hoki kiszámíthatatlanságára.
Végignézted már a programunkat, bekarikáztad a nyerhető meccseket?
Nem, mert először még be kell majd kerülnöm a csapatba. Ha már ott tartunk majd, hogy tavasz van, benne vagyok a bő keretben, akkor valószínűleg majd végigveszem az eshetőségeket. Az persze máris nyilvánvaló, hogy a legnagyobb eséllyel Francia- és Németország ellen lehet keresnivalónk.
Mekkorát dobhat az esélyeinken a fiatalok fejlődése?
Sokat. Ez a dolgok egészséges menete. Az a jó, ha nem azért kerül ki valaki a csapatból, mert már vén, és járni sem tud, hanem mert a fiatalok nyomják ki. Szerencsére már nálunk is elkezdődött az élet, nem pótolhatatlan senki. Már nem az van, hogy kb. húsz évig mindenki tudta Magyarországon, hogy ez a huszonvalahány játékos a legjobb, és ők mennek, manapság sokkal több játékost ad az utánpótlás, már nem huszonöt emberből választottunk huszonkettőt, hanem negyven-negyvenötből. Ez persze még mindig sokkal kevesebb a nagy országok merítésénél, de már haladás. És, ha így folytatjuk, akkor tehetjük meg a következő lépést, hogy divízió 1-es nemzetből liftezővé váljunk.
Amikor kint voltunk Svájcban, hogy élted meg a vb-t, hogy ez pályafutásod csúcsa, és valószínűleg sosem jutunk vissza, vagy úgy, hogy rövidebb-hosszabb idő múlva ismét az elitben leszünk?
Akkor nem gondolkodtam ezen. Aztán, amikor visszaestünk a divízió 1-be, akkor mindig volt előttünk egy csapat, amely a favorit volt, leginkább Szlovénia. Utána viszont egyre közelebb jutottunk a tűzhöz, kétszer is csak balszerencsével veszítettünk Olaszországgal szemben Budapesten, és idővel valahogy átalakultunk, és már nem csak éremért mentünk a vb-re. Úgyis ezért dolgozunk minden nap, hogy mindig egy kicsivel jobbak legyünk – ez ebben a szezonban pláne igaz lesz.
Fotó: Mudra László
