Hétvégi olvasmány: Újpesti fordulat

2014.12.06. 18:22 |

Számtalanszor előfordult már, hogy egy klub elsőből utolsó lett, mert a vezetőség és/vagy az edző képtelen volt tehetséges játékosokból csapatot gyúrni, vagy mert például az idősebbek már csak levezetni akarnak. Ugyanakkor előfordul az is, hogy ugyanez a csapat eszközöl néhány apróbb változtatást, és ismét a táblázat elejére kerül. Újpesten így alakult.

ute

A magyar jégkorongban inkább lassan értek be a csapatok, például az Alba Volán is az EBEL aljáról küzdötte fel magát állandó rájátszás-esélyessé. A Miskolc is hasonló utat járt végig, fiatalok köré szervezte a keretet, amely mostanra olyan erőssé nőtte ki magát, hogy csalódást jelent egy szezon, amelyben nincs esély az éremre. De ilyen példa lehetne akár a magyar válogatott is, hiszen ahogy a sport itthon egyre népszerűbbé vált, úgy a válogatottak is kezdték hozni a jobb eredményeket: tizenöt éve az akkori C csoportban voltunk, most pedig az A csoport ajtaján dörömbölünk.

Ebben az idényben Újpesten figyelhető meg hasonló fejlődés.

Az Újpesti Torna Egylet jégkorong-szakosztálya hosszú és sikeres múltra tekint vissza, 13 bajnoki cím és 9 Magyar Kupa győzelem fűződik a lila-fehérekhez. Több neves játékos köthető a klubhoz, mint Ancsin János és id. Kovács Csaba, illetve olyan kevésbé népszerű is, mint Ambrus Attila, a „Viszkis” bankrabló.

MI TÖRTÉNT?

Az elmúlt öt évben a korábbi MOL Liga-döntős a mezőny legvégére került. Az Újpest öt éve 3-1-re veszítette el a MOL-döntőt a Budapest Stars ellen, majd anyagi gondok miatt mindkét kapus, a hét legeredményesebb játékos, a keret összesen 19 tagja távozott a klubtól. A 2009-2010-es idényben mindössze egyetlen mérkőzésen győzött a lila-fehér gárd, miközben 31 vereséget szenvedett, így összesen három pontot szerzett, 25 pont hátránnyal végzett a Steaua mögött az utolsó helyen. Az ezt követő évadban 65 ponttal maradt el az utolsóelőttitől… Amellett, hogy alacsonyan tartották a költségvetést, az egyetlen pozitívum az volt, hogy számos fiatal kapott értékes játékidőt.

szil

“A legjobb dolog, amit tapasztaltam az idényben, a srácok kiváló munkamorálja, ami viszont nem meglepetés - kezdte Szilassy Zoltán vezetőedző. - Kiváló légiósokat hoztunk, akik húzzák a csapatot, a kritikus pillanatokban lehet rájuk számítani és tanulhatnak tőlük a fiatalabbak. Nagyon sokat fejlődtünk nyár óta és nap, mint nap fejlődünk tovább, márpedig az a célunk, hogy holnap jobbak legyünk, mint amilyenek ma vagyunk. Máris sokkal több győzelmünk és pontunk van, mint az előző szezonban, a vezetőség elégedett is velünk, és még nálam is optimistább, ugyanakkor én látom azt is, hogy például sok pontot hagytunk el a meccsek finisében, mert rutintalanok vagyunk. Persze, mások is hagytak el pontokat, de ez egy olyan szegmens, amiben például javulnunk kell. Márpedig egy edző sosem elégedett, vagy legalábbis mindig többet akar, én pedig azért vagyok ilyen, mert tudom, a srácok még többre képesek.”

Erre a szezonra viszont a menedzsmentnek sikerült elegendő pénzt szereznie ahhoz, hogy egy sornyi kiváló légiós, illetve néhány tapasztaltabb magyar játékost szerződtessen, akik kiegészíthetik a saját nevelésű fiatalokat. Mindehhez pedig megtalálták a megfelelő vezetőedzőt, így lett az együttesből olyan, amely a tabella közepén helyezkedik el és úgy tűnik, a Stars elleni elveszített döntő után először jut újra a rájátszásba.

JÓ RECEPT, MINŐSÉGI HOZZÁVALÓK

Egy jó csapat alapja nyilván a megfelelő kapusteljesítmény. Mivel az előző idényekben Pleszkán Józsefen túl nagy volt a teher, szinte egyedül védett, idén nyáron az Újpest erősített a kapuban, ezért igazolt át Ágoston Olivér az Alba Volántól.

“Gyerekkorom óta ismerem Olivért, sokszor voltunk csapattársak, szóval élmény vele együtt dolgozni” - mondta Pleszkán.

Az Újpest hat légióst is hozott a nyáron. A finn Jussi Tapio, Teemu Elomo és a szlovák Jozef Mihálik a MOL Liga egyik, ha nem a legjobb csatársorát alkotja, Mihálik és Elomo az egyéni pontlista első és második helyezettje, Mihálik ráadásul a gólok és asszisztok tekintetében is első.  A védelembe érkezett a szlovák Miroslav Durák és a lett Reines Demiters, utóbbitól viszont elköszöntek időközben, és a helyére jött a volt DAB-os svéd-osztrák Victor Lindgren. A Négy Nemzet Torna környékén érkezett Tóth Gergő és Kiss Dániel is Fehérvárról, most pedig arra várnak, hogy az egyelőre csak szlovák állampolgár Karol Csányi megkapja a magyar állampolgárságát.

kap

Mindenesetre a légiósok jól beilleszkedtek.

“Nagyon jó a hangulat az öltözőben, nem mellesleg pedig megnyertünk néhány fontos meccset” - mondta Elomo, és hasonló szellemben nyilatkozott Dömötör Róbert is: “Sikerült olyan légiósokat igazolnunk, akik tényleg minden mérkőzésen hozzák a pontokat és nagyon sokat lehet tőlük tanulni. Emiatt mi, magyar játékosok is jobban tudunk teljesíteni, elindultunk a jó irányba.

A külföldiek kiválóan beilleszkedtek a csapatba, sokszor ez is volt a győzelmünk kulcsa, hogy együtt, csapatként dolgoztunk. Egyre jobban alakul a csapat, de még meg kell tanulnunk, hogy minden meccsen hatvan percen keresztül betartsuk azt, amit az edző kér.”

"BÁRMELYIK MECCSET MEG TUDJUK NYERNI"

Ez az edző Szilassy Zoltán, aki az előző idényben az Újpest U20-as csapatát vezette az EBYSL-ben, előtte a Dab.Docler másodedzője volt, korábban pedig játszott éppen Újpesten, a Fradiban, Újvárosban és Fehérváron is, tehát ismer mindenkit, mindent és annak ellenkezőjét is.

“Jól sikerült Zolinak felkészítenie minket a szezonra, és szezon közben is folyamatosan tanulunk új dolgokat - folytatta Dömötör. - Szinte minden meccset kielemezünk, és ezáltal a korábban elkövetett hibáinkat kijavítjuk.  Végre nem azok vagyunk, akikhez mindenki biztos győzelmet remélve jön, hanem bárkinek egyenrangú ellenfelei lehetünk. Ez motivál minket és mindenki úgy áll hozzá, hogy bármelyik mérkőzést meg tudjuk nyerni.”

Fotó: Mudra László, Rózsa Zoltán

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV