Az elmúlt héten Dunaújvárosban megrendezésre U20 Divízió I/B világbajnokságra két szakember is érkezett a Nemzetközi Jégkorong Szövetség képviseletében. A torna chairmanje, azaz fővédnöke a svéd szövetség elnöke és az IIHF elnökségi tagja, Christer Englund volt, míg a játékvezetők felügyeletére Arto Jarvela érkezett Finnországból, aki a finn első osztályú felnőtt jégkorong bajnokság, az SM-Liiga játékvezetők testületének elnöke, velük beszélgettünk a tornát követően.
Christer Englund:
Hogyan látta a Dunaújvárosban megrendezésre került világbajnokságot, milyen tapasztalatokat szerzett a szervezésről és a körülményekről?
Nagyon jól szervezett tornán vagyunk túl, őszintén szólva egyetlen panasz sem érkezett hozzám a résztvevő csapatoktól, mindenki meg volt elégedve, és ha a csapatok boldogok, akkor én is boldog vagyok.
A magyar válogatott 22-es mezszámmal játszó csatára, Galló Vilmos éppen Svédországban játszik. Mit gondol, mennyi pluszt adhat a válogatottnak egy-egy külföldön pallérozódó játékos?
Ez több dologtól függhet, attól is, például, hogy hol játszik és mennyi játékidőt kap a külföldi klubban az adott játékos, ahhoz képest, amennyi játékidőt itthon kaphatna. Azt mondhatom, nekünk Svédországban igazán jó a junior bajnokságunk, vagyis azt gondolom, ő sokat fejlődött ott. Azoknak, akik otthon maradnak, magas szinten kell játszani ahhoz, hogy fejlődni tudjanak. Gallóra visszatérve, úgy gondolom, ő a csapat egyik legjobb játékosa, keményen dolgozik, minden mérkőzésen kialakít több támadó szituációt is, de Magyarországnak több játékosra van szüksége.
Milyennek találta a magyar válogatott játékát a tornán?
Sajnálom, hogy ők most kiestek, azt mondhatom, a mérkőzések során volt, amikor nagyon jól játszottak, de ugyanakkor egyszerű hibákat is vétettek. Néha túlságosan offenzíven játszott az együttes akkor, amikor elveszítette a korongot és ez azt jelentette, hogy lehetőségeket adtak az ellenfeleknek a három a kettő, kettő az egy elleni szituációk kialakítására. Ez megtörténik, ha nem elég tapasztaltak a játékosok, emellett hazai pályán, hazai közönség előtt kellett bizonyítani, ami nagy nyomás helyez egy csapatra és ilyenkor előfordul néha, hogy a túlzott akarás a taktikus gondolkodás rovására megy. Ennek ellenére úgy gondolom, a mérkőzések majd’ mindegyikén közel voltak a sikerhez a magyarok, majd a mérkőzés végén mégis nekik jött ki rosszabbul a lépés.
A sikeres svéd junior programból kiindulva, mit gondol, miben tudna leginkább fejlődni a magyar korosztályos válogatott? Van-e esetleg valami, amit véleménye szerint át is lehetne emelni belőle?
Nem vagyok biztos benne, hogy át lehetne ültetni valamit a svéd rendszerből a magyarba, hiszen nekünk sokkal nagyobb játékos bázis áll rendelkezésre, ahonnan válogatni lehet. Amit viszont véleményem szerint Magyarországon esetleg meg lehetne tenni, az, hogy a felnőtt csapatokban legalább 2-3 junior korosztályú játékos kapjon játéklehetőséget, megadva ezzel az esélyt nekik, hogy felnőjenek egy magasabb szinthez. Úgy gondolom, jobb a hazai fiatalokba invesztálni, mint idősebb külföldieknek fizetni magas béreket. Ha például ötcsapatos az első osztályú felnőtt bajnokság, és ha minden csapatban csak két fiatal is lehetőséget, az már tíz játékost jelent, ami jó alap, amire az U20-as válogatott épülhet.
Arto Jarvela:
Hogyan látta Ön az idei Divízió I/B világbajnokságot játékvezetői szemmel?
Először is el kell mondanom, hogy ez egy nagyon jó torna volt, kiváló jégkorongozókkal. Finnországból érkeztem, ahol a junior korosztály valamivel magasabb szinten van, de úgy láttam, itt is rengeteg igazán kiemelkedő egyéni teljesítmény volt, a csapatjáték működött talán egy kicsit kevésbé az itt részt vevő válogatottaknál. A játékvezetés szempontjából szintén kiváló tornát zártunk, hiszen a játékosok mind tisztelték egymást, kizárólag kétperces büntetéseket osztottak ki a játékvezetők, sem tízperces büntetésre, sem végleges kiállításra nem volt példa, ennek pedig kifejezetten örülünk. Jó és izgalmas mérkőzéseket láthattunk, egyetlen rossz szavam sem lehet a tornára.
Egyre több játékos játszik külföldön, a tengerentúlon az U20-as korosztályból, mennyire okozott az problémát, hogy a szezon során ott sokkal fizikálisabb játékhoz szoktak? Mennyire tudtak, vagy mennyire volt szükség az átállásra a világbajnokságon való játékvezetésbeli különbségre?
Így van, többen játszanak a hazájuktól távol, a francia válogatott egyik tagja például éppen Finnországban játszik, de ez csak annyit jelent, hogy új tapasztalatokkal és tudással térnek onnan haza. Az, hogy egyikük Észak-Amerikában játszik, más Finnországban, Svédországban, vagy bárhol máshol, azt eredményezi, hogy több különböző játékstílust egyesíthetnek a válogatottban, ami igazán jó dolog. Minden országnak a saját játékstílusát kell képviselni, meg kell határozni egy csapásirányt, amit egységesen oktatnak, majd ehhez adódik hozzá egyes játékosok egyéni képzettsége is, ami színesebbé teheti a válogatott játékát. Nem adódott tehát probléma ebből, a hoki fizikális játék, de attól még továbbra is a gólokat számoljuk, nem az ütközéseket, és ahogy említettem, kizárólag kisbüntetések ítéltek a játékvezetők, az ütközés a játék része, amit a tornán szabályosan alkalmaztak a játékosok, így minden rendben volt.
Miként látja, a magyar válogatott tagjai a finn junior bajnokság melyik szintjén állnák meg a helyüket?
Gond nélkül játszhatnának az első osztályban, de ez attól is függ, milyen szerepben érdekelt az adott játékos, mert ha valakinek a védekezés az erőssége, akkor nehéz ezt megállapítani, de aki jól kezeli a korongot, képzett és minden emberelőnyben bevethető, annak valószínűleg van esélye Finnországban játszani.
Fotó: Mudra László - MJSZ
