Gyakorlatilag minden volt a Magyar Jégkorong Szövetségben és a magyar hokiban általában. Sajtófőnökként dolgozott az első és a legutóbbi hazai világbajnokságon, de volt főtitkár és szakbizottsági tag is, jelenleg pedig a legtöbben a SportKlubon láthatják Volán-meccsek idején. Közben jelen van a válogatott összes mérkőzésén is, mert ahogy mondja, nem lehet kiszállni. E hétvégén Török Lászlóval, az MJSZ tiszteletbeli sajtófőnökével beszélgettünk.
Annyi meccset láttál, annyi éve csinálod: mi hajt még?
Nem lehet kiszállni. Röhejes, de szinte nem is a játékért, hanem dumálni megyek. Ez persze csak részben igaz, de valamennyire mégis a társaság visz. Beszippantott a hoki feelingje, amit ha egyszer megérzel, nem szabadulsz. Olyan, mint a dohányzás, tényleg. Annyiszor kiakadtam már, amikor például főtitkár voltam, felhúztam magam, és mivel akkor még kemény legény voltam, felálltam. Viszont utána visszatértem a szakbizottság tagjaként. Majd onnan is felkeltem, de megint visszajöttem. Komolyan sosem gondoltam rá, hogy otthagyom a jégkorongot.
Tényleg nem?
Egyszerűen jó csinálni. 2003-ban, amikor az új BS-ben volt az első világbajnokság, mondtam: lassan azért csinálhatná már egy fiatal… 2011-ben, amikor megint a BS-ben volt a vb, akkor is elmondtam: van, amihez én már hülye vagyok. A betegségem után egyfelől tetszett, hogy még csinálhatom, másfelől jól tudtam, hogy nem vagyok már százszázalékos. Ezért mondtam Kovács Zolinak, hogy inkább csak akkor segítenék, ha gáz van.
Mégis 2013-ban búcsúztattunk el ténylegesen.
Igen, mert 2011-ben úgy voltam vele, hogy „Ezt még megcsinálom” – és volt annyi eszem, hogy már nem tettem hozzá, hogy „Soha többet!”. Az én lábam mindig a szövetségben lesz, lehet, hogy már csak az egyik, lehet, hogy már az se teljesen, de ott lesz. Ugyanakkor emlékszem Kiss Gyuri szövegére, aki mindig elismételte: „Török Laci legyen a sajtófőnök!”, ami nyilván jólesik, viszont azt nem akarom hallani, hogy „Az a vén hülye?!”…
A tévézést mégis folytattad.
Hét éve, amikor a SportKlub elkezdte közvetíteni az EBEL-meccseket, valahogy egyértelmű volt, hogy részt veszek, mert Léderer Ákos és Hetthéssy Zoli sem volt benne az élő hokiban. Zoli egyáltalán nem közvetített, Ákos is csak focit, én viszont negyven éve jártam a hokimeccseket. Itt jegyzem meg, hogy az Alba Volán öltözőjébe ma sem teszem be a lábam, csak az előtérbe, és onnan kérem, hogy jöjjön ki ez vagy az – például ezt is meg kellett tanulniuk a fiúknak, hogy miként kell. Ezért az első két évben kifejezetten hasznos voltam – de manapság olyan nagyon már nincs szükség rám, hiszen Zoliék is ismernek mindenkit, sokakat jobban, mint én. Ám vagyok, mert azt akarják, hogy legyek. Minden idény végén megbeszéljük, jó, hogy együtt voltunk, én pedig meghagyom: augusztusban majd szóljatok, ha nem kellek, mert azért rossz, ha készülök az Ocskay-emléktornára, pedig nem kéne…
Apropó: sokat készülsz és máshogy, mint annak idején?
Baromi sokat, mert habár ezt nem reklámozom, nyilván lassabb vagyok, mint ti, akik az interneten nőttetek fel. Én is megtanultam, de például az új EBEL-honlapon nem találok dolgokat.
Azon senki sem…
Na, akkor megnyugodtam. Egyébként minden csapatról szerzek információkat, a szezon előtt kigyűjtöm mindnek az Alba Volán elleni történelmi mérlegét, amit már csak frissíteni kell. De amíg Hetthéssy Zoli jön a tabletjével, addig én nyomtatok, azt szoktam meg, úgyhogy nekem lefűzött dossziéim vannak.
Evidens, hogy a tapasztaltabbak ismernek, de a fiatal játékosok tudják, hogy ki vagy?
Nem tudom. Kovács Csabi – már az ifjabb –, Benki, Magó, ők szerintem tudják. De, hogy Vincze Peti tudja-e… Talán nem is kell neki. Miért kéne?
Gálvölgyi János mondta, hogy egy jó színésznek kötelessége ismernie a régi nagyokat.
A derékhad biztosan tisztában van velem, hiszen a rádiónak még nem olyan régen is sok interjút készítettem. Rob Pallin meg azért tudja, mert amikor még másodedző volt, Hetthéssy Zolitól kérdezte, hogy ő ki, hogy Ákos ki, meg az a vénember, aki velük van, az ki. És akkor Zoli mesélt a ’81-es bajnokcsapatról, mutatott képeket, tehát, ha már Gálvölgyiről beszéltünk, akkor Rob az ő szellemében tudatosan érdeklődött.
Borzasztó, de Rajz Attila miatt aktuális téma: a hokis-halálhírek mennyire viselnek meg?
Piszkosul. A betegségem óta minden sportot pocsékul űzök, úszni is rondán úszom, de szeretem, ezért hétfőnként úszni szoktam. Ezúttal is lementem, hogy megcsináljam a heti ezer méterem, de most először 250 után abbahagytam. Olyan nagyon nem kötődtem Rajz Attilához, de közvetítettem. A sógorommal, teniszezünk hetente, és Dezső szövetségi kapitányként kéthetente „rajzattilázott”, hogy a „válogatott határán mozog, azért inkább kívül, ezért nem is válogatja be, de aztán mégis, mert annyira érzi a gólokat, nem klasszis játékos, de mindig ott sertepertél a kapu előtt”. Szóval, megviselt Rajz Attila halála, igen, amiről egyébként úgy értesültem, hogy vasárnap, a Volán-meccs harmadik harmada alatt jött oda hozzám Szirányi Bence édesapja, és kérdezte, hallottam-e, hogy egy fehérvári hokis meghalt? Mondtam, hogy nem hallottam, és ment tovább a meccs, közvetítettünk, befejeztük, megbeszéltük a történteket, átöltöztem, és akkor jött Kóger Dani, hogy tudok-e valamit Rajz Attiláról. Akkor döbbentem rá, hogy ő az a fehérvári hokis…
Váltsunk kellemesebb témára: annyi emléked van, melyik a legkellemesebb? Az a tippünk, hogy nem Szapporó.
Biztosan nem az, hanem ’83, Magyarország–Kína. Ez a legkedvesebb, az egész vb. Nem esküszöm rá, hogy ennek a meccsnek a napja volt, de az biztos, hogy játszottunk március 15-én, és Palla Antal – aki talán meg a legkedvesebb játékosom –, csapatkapitányként kitalálta, hogy a fiúk menjenek ki kokárdában. Emellett is hatalmas jelentősége volt a vb-nek és a Kína-meccsnek különösen, hiszen az első hazai, fedett pályás vb-n feljuthattunk. Ezt persze megdobta, hogy akkor voltam először sajtófőnök, a rádióban is közvetítettem, és annyira kötődtem a csapathoz, hogy nemcsak a játékosokat, még a feleségeket és barátnőket is ismertem. Hogy ezt a vb-t és meccset mi überolhatja? Talán, ha Krakkóban, ahol ott leszek, a saját szemem láttára megint feljutunk.
Fotó: Mudra László
