Hétvégi Olvasmány: Timotej Sille

2015.10.03. 11:38 |

Az U15-ös fiú válogatott legutóbbi táborában részt vett Sille Tamás 20 éves fia, Timotej is, aki a szlovák hokiiskolából kilépve játszott már Kanadában és a Salzburg színeiben az orosz junior ligában, az MHL-ben is. Vele folytatott beszélgetésünk a hétvégi olvasmány ezúttal.

Tavalyi csapatod, a Red Bull Salzburg idén nem indul az MHL-ben, így a távozás mellett döntöttél, de hogyhogy éppen Budapesten vagy a szezon kezdetén?

Glen [Williamson] meghívására érkeztem Budapestre, hogy vendég edzőként részt vegyek az U15 táborában, különben a Fehérvár EBEL csapatával edzem jelenleg.

Érthetjük ezt úgy is, hogy akár téged is láthatunk a Fehérvár színeiben játszani idén?

Egyelőre munkanélküli vagyok tulajdonképpen. Lenne még egy évem juniorként, de szeretnék már idén a felnőtt mezőnyben játszani, most egy ilyen lehetőségre várok, és mivel az édesapám a Fehérvár edzője, lehetőséget adott számomra, hogy a csapattal eddzek ebben az átmeneti időszakban. Örülök ennek a lehetőségnek, szerencsés vagyok, hogy ilyen tapasztalt játékosokkal edzhetek együtt.

Vagyis fel sem merült, hogy Székesfehérváron maradj?

Szóba jött, de ott már kész a keret sajnos. Úgy gondolom, az EBEL igazán nagy presztízsű bajnokság.

A „nagyokkal” eltöltött edzések után hogy tetszik a „kicsik” tábora? 

Őszintén szólva imádom, mert nagyon tetszik, ahogyan Glen képzi a gyerekeket. Én végigjártam Szlovákiában minden korosztály utánpótlás válogatott programját, de ezt teljesen más, különösen, ha az U15-re gondolok. Ezek a srácok szerencsések, hogy olyan jó edzőjük van, mint Glen, aki évek óta családi barátnak számít nálunk.

Hol tartanak az itteni U15-ösök, ha a szlovák gyerekekkel próbálnád meg összehasonlítani őket?

A szlovák U15-öt nem láttam mióta én voltam annyi idős – mondja nevetve –, de talán azt említeném különbségként, hogy míg ott egy kicsivel esetleg képzettebbek és erre fektetnek nagyobb hangsúlyt, addig itt a gyerekek igazán jól érzik magukat a táborban, akarnak játszani és mindent beleadnak az edzésen. Tanulni és fejlődni akarnak, odafigyelnek arra, amit az edző mond, ez szuper dolog. Nagy lehetőséget látok ezekben a srácokban.

Milyen érzés az, hogy most az édesapád az edződ is egyben?

Volt erre már példa korábban is, amikor még U14-ben játszottam, apa Skalicán játszott és edzőként is tevékenykedett a csapatunk mellett, az elég kemény volt. De két évvel ezelőtt is edzett engem mielőtt Kanadába mentem. De ez mindig más, most, hogy felnőttem másképp viszonyul hozzám, de mindig kemény velem, a tudása legjobbját szeretné átadni nekem.

Apropó Kanada, sok fiatal szeretne ott játszani már az U18-U20-as korosztályban, neked lehetőséged volt rá, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?

Nagyon tetszett ez a kitérő, teljesen úgy tapasztalat volt és egy nagyon jó szezon. Más életstílus, más játékstílus. Vitathatatlan, hogy Kanadában minden a jégkorongról szól, ami nagyon tetszett, mert ez az én személyiségemmel is összhangban van. Új ajtókat nyitott meg előttem, és bár nem ment minden úgy, ahogy terveztem, a következő szezonban Salzburgba kerültem, ami végül pozitív dolognak bizonyult. Ebben az egy évben egy igazán jó képzési program részese lehettem a Red Bullnál és ez pontosan erre volt szükségem. Fiatalon sokat kell edzeni és sokat kell játszani, Kanadában pedig ennek éppen az ellentéte volt, csak a meccsek száma volt magas, de fizikailag már készen kellett érkezni nyár végén. Oroszországban, ahol a Salzburg is indult, sokat utaztunk és játszottuk, de sokat is edzettünk. Rengeteg kondi, sok futás és még több apróság, amire odafigyeltek, tökéletesítettük a technikákat, illetve a Red Bull brand olyan akadémiát takart, ahol a képzés mellett minden létesítmény és a lehető legjobb körülmények is adottak voltak a fejlődéshez.

Értsük ezt úgy, hogy most szívesebben maradnál Európában, minthogy visszatérj Észak-Amerikába? Inkább itt keresel csapatot?

Nyitott vagyok mindenre és hajlandó megtenni mindent, hogy a lehető legmagasabb szintre kerüljek, nem számít, hogy ehhez Európában kell maradnom, Észak-Amerikába mennem vagy épp Afrikába – mondta Timotej nevetve, de teljesen határozottan.

Tartottál egy előadást a táborban, mennyit tudtál átadni a srácoknak ezekből a tapasztalatokból?

Egyszerűen csak bemutatkoztam nekik, elmondtam, kik a szüleim, honnan jöttem és milyen karriert futottam be ez idáig, hogy hol játszottam az elmúlt években. Számos kérdésük volt, hosszú beszélgetés alakult ki Kanadáról és az orosz ligáról, hiszen ezeket a srácokat ez a téma igazán foglalkoztatja. Glen szerette volna, hogy közelebb hozzam hozzájuk ezt a világot, elmondtam, hogy kerültem oda, hogyan edzettünk a srácok pedig sok jó kérdést tettek fel nekem.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV