Hétvégi olvasmány: Szőke Álmos

2016.01.31. 14:32 |

A MOL Liga új elnöke hat hónapja irányíja a nemzetközi bajnokságot, a regnálása alatti első alapszakasz pedig éppen a végéhez közelít. Ennek apropóján beszélgettünk Szőke Álmossal az eddigi tapasztalatairól és a liga jövőbeli lehetőségeiről.

Átmeneti időszak

„Nagyjából fél éve, a szezonkezdetkor vettük át a liga vezetését a jelenlegi alelnökkel, Végh Istvánnal, mert az előző vezetőség sajnos úgy döntött, hogy nem folytatja tovább. Sajnos, mert azt gondolom, hogy nagyon jó munkát végeztek. Nagyon sok olyan megoldandó feladat volt ekkor, ami ezt az évet egyértelműen egy átmeneti évvé fogja tenni, ilyen az Érsekújvár kiválása és az erdélyi csapatok új státusza például. Azt gondolom, hogy ezt nem az idézte elő, hogy mi Magyarországon a Fehérvár, illetve a MAC csapatokat felvettük a MOL Ligába, hanem egész egyszerűen az ottani új helyzet, az új elnöki felállás. A román szövetségben eddig a magyar tagok voltak többen, most pedig egy kicsit román túlsúly van, ami azért nehezíti meg ezeknek a csapatoknak a helyzetét, mert állami pénzekből finanszírozzák nagyrészt ezt a játékot, így megmondhatják nekik, hogy mi legyen a prioritás.”

Ligabővülés és távozó csapatok

„Ami ma ezeket a meccseket nézi, az most már egy percig sem mondja azt, hogy a Fehérvár vagy a MAC-nak a jelenléte nem segíti a magyar jégkorongot. Most visszanézve azt mondhatom tehát, hogy ez egy jó és elengedhetetlen döntés volt, a jövőt illetően is mindenképp úgy érzem, a bővítés lenne az út, mégpedig a magyar csapatokkal. Természetesen nem kizárva azt, hogy jöjjenek vissza olyan csapatok, akik a magyar bajnokságot erősítik.

Ez nyilván felveti a kérdést, hogy mi van a más ligákkal, az EBEL-lel és itt elsősorban a Miskolc és a MAC jövőbeli kérdésére gondolok. Én továbbra is azt látom járható útnak, hogy nem az a kérdés, hogy megakadályozzuk-e egy csapat erősebb ligába való távozását. Nem szabad, el kell, hogy engedni. A kérdés az, hogy milyen feltételekkel. És ha ezek a feltételek hasonlóak ahhoz, ami most Székesfehérváron történik, akkor hosszú távon nagyon sokat tud segíteni a magyar jégkorongnak.”

Jogok és új szponzorok

„Mondtam, hogy ez egy átmeneti év, nehéz kezdés volt, hiszen a ligában nagyon sok minden kérdőjeles volt, többek között egyébként a főszponzornak az együttműködése. Ezt sikerült stabilizálni. A következő évre annyival vagyok előrébb, hogy már február végén, az A-csoportos világbajnokságot megelőzően le fogunk ülni tárgyalni. Ami szintén pozitívum az az, hogy bejelentkezett egy új támogató, ez a NET’54, ami a MOL Ligát támogatja. Ha valaki más sportágakat is figyel, észrevehette, hogy ez a cég markánsan jelen van vízilabdában, kézilabdában és most a jégkorong elkötelezettjei is lesznek. A jövő nyilván nem tudjuk megjósolni, de ha azokat a feltételeket biztosítjuk, amiben megállapodtunk – márpedig úgy néz ki, hogy ezt fogjuk tudni teljesíteni –, akkor bennük is egy hosszú távú partnerre lelünk. Egyértelmű az, hogy a magyar ligát és a MOL Ligát az segítené, ha a főszponzor – adott esetben a MOL – olyan szinten tudja támogatni, ami a csapatoknak már egy jelentős segítség.”

Marketing

„Felmerül az a kérdés is, hogy mennyire sikerült a csapatoknál ezt az újszerű gondolkodást átvinni, vannak csapatok, ahol látják, hogy dolgozni kell ahhoz, hogy egyre több néző legyen a pályákon. Ezért a csapatoknak is tenni kell, de mi ebben segítjük őket. Látható volt, hogy novemberben bejelentettük, hogy 500 000 Ft-ot lehívhatnak a csapatok, amit később marketing tevékenységre költhetnek, amennyiben egy teltházas mérkőzést teljesítenek a saját marketing eszközeikkel. Volt csapat, amelyik ezt kihasználta, volt, aki még nem. Az ajánlat nyilván továbbra is áll és én azt szeretném, hogy ráébredjenek, fontos marketinget használni ahhoz, hogy minél több nézőt tudjunk behozni a csarnokokba. Terveztük azt, hogy szakembereken keresztül marketing tréningeket tartunk, de ez egyelőre korainak tűnt, de talán a jövőben már ez is érdekes lehet a csapatoknak.

Összefoglalva azt mondhatom, nagyon sok munka van, nagyon sok lehetőség van, és ha e mögött egy megfelelő csapatállomány van, akkor ebben nagyon sok fejlődési lehetőség van.”

MOL Liga TV

„A Liga TV idén nem a tavalyi formájában tért vissza, a mostani kezdeményezés mindenképpen egy újdonság. Próbáltuk technikai színvonalában emelni ezt a szolgáltatást. Tudjuk azt, hogy ez még nem MOL Liga TV, tárgyalunk több olyan beszállítóval, aki viszont képes arra, hogy azt MOL Liga szintű tévémegjelenést adja vissza, mint a tavalyi évben, viszont hasonló minőségben. Azt gondolom, hogy új nézőket csak úgy fogunk tudni becsalni a csarnokba, ha minőségi szolgáltatáson keresztül tudják követni a meccseket és ehhez viszont kell olyan technikai háttér, ami most már kialakulófélben van. Próbálkozunk és minden fórumot szeretnénk megragadni, ahol tudjuk népszerűsíteni a jégkorongot, hiszen a kommunikáció nagyon fontos.”

A liga és az MJSZ közötti kapcsolat

„Fontosnak tartjuk az egységet és a kommunikációt, hogy egy irányba tartson a liga és a Magyar Jégkorong Szövetség szoros kapcsolatában. Nagyon sok vihar volt ebben az évben és ez nem minden esetben valósult meg, de én bízom benne, hogy az elnökválasztást követően ezek a hullámok is kisimulnak és a jégkorong egy irányba, közösen előre halad majd.”

„Hét év után vettem át az előző vezetéstől, vagyis tulajdonképpen belecsöppentem a közegbe. Nyilván van nagyon sok ismerősöm a jégkorong berkein belül, de nem voltam ilyen ményen benne korábban. Természetes az, hogy bizonyos csapatoknál, ahol több kapcsolatom volt, ott már jobb az elfogadottságom, azzal is tisztában vagyok, hogy még nagyon sok csapatnál ez a szint még nem a megfelelő szint. Én azt az utat tűztem ki magamnak, hogy nyilván elfogadni akkor fognak, ha olyan lépéseket teszek és olyan döntéseket hozok, illetve olyan eszközöket tudunk biztosítani, ami a kluboknak is anyagilag és egyéb más módon segítséget jelent.”

Megválaszolandó kérdések

„A kezdetekkor ennyire nem láttam bele és nem gondoltam, hogy nehéz lesz, de nagyon sok megoldandó kérdés ebben az évben merült fel. Billegett a MOL támogatási szándéka, elmentek csapatok, az erdélyi csapatok jövője kérdéses volt, a szövetség és a liga közt volt egy komoly ellentét. Egész egyszerűen nem volt olyan biztos pont, amibe kapaszkodhattunk volna. Tehát az, hogy ez a bajnokság ilyen szinten működik, az ebben az évben egy bravúr, függetlenül a személyemtől, függetlenül attól, hogy ki dolgozott ezen nagyon sokat. Mindenképpen kellett ehhez az, hogy a szövetség és a liga összefogjanak, hogy ez így megvalósuljon.

A jövő

„Amit stabilizálni kell jó előre, az az, hogy milyen csapatokra számíthatunk – akár határon innen, akár határon túlról –, pontosan tudnunk kell május végéig, de legkésőbb június közepéig. A főszponzor kérdését szintén le kell zárnunk május végéig, hogy tudunk-e együttműködni a MOL-lal, amit nagyon szeretnénk, hiszen a jégkoronggal már nagyon szorosan összefonódott. Emellett természetesen tovább kell keresnünk és mennünk kell új támogatók irányába is, amire talán szintén van remény. Ha ezeket a második negyedév közepére-végére le tudjuk zárni, akkor mindenképpen egy nyugodtabb szezonkezdetet láthatnak majd a nézők és a csapatok is jobban fognak tudni tervezni. De ez az ő oldalukról is nagyon fontos, nekik is tudniuk kell addigra már, hogy milyen formában, kivel, milyen szezont akarnak kezdeni. Vagyis ez a klubok oldaláról is támaszt feltételeket, hiszen csak az tud elindulni majd a bajnokságban, aki a – mondjuk június 15-i – határidőig beadta a nevezését és befizette a nevezési díjat, ez után nem. Gumiszabályokkal nagyon nehéz előremenni, be kell vállalnunk azt, hogy a lefektetett szabályokat mindenkinek be kell tartani, függetlenül attól, hogy milyen múlttal és mekkora renoméval rendelkező csapatról beszélünk.

Fotók: Mudra László - MJSZ

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV