Hétvégi olvasmány: Szélig Viktor

2015.09.26. 11:14 |

2013-ban csapatkapitányként a válogatottól, 2015-ben a Briancontól és az aktív játéktól is visszavonult Szélig Viktor, aki a héten ünnepelte a 40. születésnapját. A Vityával készített interjúnk a kötelező olvasmány ezen a héten.

sze

Érzed magad negyvennek?

Van, amikor nem, de van, amikor még többnek is. Egyébként nem szeretem, ha ünnepelnek: a szülinapot én úgy képzelem, hogy az az én kis napom, tök jó, de megvagyok magamban. Most viszont megjelentek nálunk a szüleim egyeztetés nélkül, azért ez nagyon jól esett. Egyébként pedig elgondolkodtam: azért a negyven már egy mérföldkő, még ha a számvetéshez korai is. De fiatal nyugdíjas vagyok, és a harmincas éveim voltak a legjobbak. Persze a negyveneseket még nem ismerem, úgyhogy maradjunk annyiban: mostanáig!

Féléve, a visszavonulásod kapcsán adtál egy interjút a Digi Sportnak, amiben megkérdezték tőled, vezetőként mit is csinálsz majd Brianconban, mire azt felelted, hogy egy év alatt kiderül… Ennek a fele már eltelt, mik a tapasztalataid?

Próbálom megtalálni a helyem. Sportigazgató a munkaköröm megnevezése, ilyen korábban nem létezett a klubnál. Az én felelősségem, hogy sportszakmailag minden klappoljon a felnőttektől az utánpótlásig, legfőképpen működjön a kommunikáció, mivel a felnőtt csapatot egy gazdasági társaság üzemelteti, az utánpótlásunkat pedig az egyesület, a költségvetés is különálló.

Ilyesmit képzeltél el?

Nehéz volt elképzelni, mivel ugye nem volt ilyen pozíció eddig. Ráadásul kevesen vagyunk a szervezetben, ezért apró-cseprő dolgokat is el kell végezni, amit egy nagy nyugati klubnál talán nem kéne, mert lenne rá külön ember.

Akkor jól jöhet, hogy a magyar jégkorongban szocializálódtál, ahol mindig mindenki többet csinál, mint amennyit a munkaköre előírna.

Ez így van, bár akkor még nem úgy néztem a dolgokat, hogy majd ez lesz a munkám… De sokat láttam, családon belül is, hiszen édesapám is klubvezető volt.

foz

Mindig azt mondtad, szeretnéd eltalálni a visszavonulásod megfelelő időpontját. A válogatottól két és fél éve, az aktív játéktól féléve búcsúztál el, most hogy érzed, jókor?

Nem hiányzik a hoki. Már nem volt meg a jégre lépési vágy, így nem lett volna értelme folytatni. Lehet, hogy a test még bírná, de ha a fej már lemondott róla, akkor nem lehet. Ez természetes folyamat is volt, meg nem is. Harminc felett sok minden motivált, hogy még a jégen legyek, ugyanakkor már láttam, hogy nem vagyok annyira a csapat segítségére.

Azért mész jégre?

Kihoztam a szerelésem, de valójában legutóbb Bledben, a nyári táborban volt rajtam korcsolya. A mozgás hiányzik, de nem kényelmes a kori… Heti háromszor azért igyekszem mozogni, mert azt vettem észre magamon, hogy ha ez nincs meg, akkor fáradékonyabb vagyok, és ha fizikailag nem vagyok formában, akkor mentálisan sem. Lehet, hogy másnak ez a kölcsönhatás evidens, de nekem meglepetés, hiszen eddig az volt az alapvetés, hogy fizikailag a topon vagyok, gyakorlatilag ebből éltem.

bir

Most vagy negyven, de sokszor nyilatkoztad, hogy valójában harminc után lettél igazi hokista, mert akkora sokk volt a 2009-es „A-csoportos” világbajnokság, ameddig azt gondoltad, mindent jól csinálsz, csak hát le vagyunk maradva. Svájcban viszont kiderült, hogy mennyi mindent csináltál nem jól. Tartod a megállapításod?

Mindenféleképpen. Azért a mi korosztályunknak nem volt nagy konkurenciája… Felnőttünk, tényleg becsülettel dolgoztunk, kihoztuk magunkból a maximumot, ám Svájcban szomorú volt nézni, hogy az ellenfelek meg sem erőltetik magukat ellenünk. Valószínűleg ők sem edzettek többet, mint amennyit mi, csak sokkal jobban. Biztos, hogy ha nincs az „A-csoportos” vb, akkor utána nem alakítom át a nyári felkészülésemet, és akkor most nem arról beszélgetnénk, hogy negyven vagyok, és pár hónapja visszavonultam, hanem talán arról, hogy már öt-hat éve nem játszom.

És milyen volt huszonévesen?

Ismét azt tudom mondani, hogy nem volt nagy konkurencia. Akkoriban szinte tényleg igaz volt, hogy aki tudott egyeneset ütni a korongba, odakerült. Nem akarom kifesteni magam, nem akarok sportemberebb lenni a sportembernél: nem voltam mindig élmunkás, amolyan „jómunkásemeber”… Sosem voltam igazán profi, mert a hoki mellett vagy tanultam vagy dolgoztam.

Azért azt nem kell szégyellni, ha az ember jogi egyetemet végez, és utána gyakornokoskodik…

Persze, de amikor nem a jégen voltam, akkor sem a konditeremben éltem… Szerencse és adottság kérdése, hogy viszonylag karcsú fizikai felkészüléssel is formába tudtam kerülni.

bem

Annak idején Ladányi Balázzsal és Vas Mártonnal, aztán Szirányi Bencével játszottál együtt a Brianconnál, most pedig Magosi Bálint van kint: mennyit számít, ha van honfitársad a klubnál?

Amikor egyedül voltam magyar játékos, az a francia nyelvtudásomnak használt, de azért ha van a közelben valaki, akihez lehet magyarul szólni, az jó dolog, és Briancon nem olyan hely, ahol fürtökben lógnának a magyar turisták. Ráadásul az említettek jó srácok mind – Magóval persze kicsit más a helyzet, hiszen most nem csapattársak vagyunk.

Hanem nagyjából főnök és beosztott… De meddig tervezel még Franciaországban?

A sportban, a sportból élni nagyon jó dolog, viszont csak addig lehet tervezni, ameddig a szerződés szól.

A tiéd meddig szól?

A szezon végéig. Én sem tudtam, mennyire tetszik majd ez a sportigazgatóság, és a klub sem tudhatta, hogyan dolgozom majd, ezért az egyéves szerződés volt a logikus. Ugyanakkor a sportigazgatóság kicsit stabilabbnak tűnik, mint az edzősködés…

Persze, mert az igazgató rúghatja ki az edzőt, és nem fordítva.

Igen. Viszont a klubnál sok a változás, az új dolog, ki tudja, mit hoz a jövő.

gye

A gyerekek közelítenek valami szakaszhatárhoz a suliban?

Nem, inkább a közepén járnak mindennek.

És a trónörökös jégkorongozik még?

Igen, Marci éppen felkerült az U15-ösökhöz, ő a legfiatalabb, igyekszik beleszokni a fizikai csatákba. Már azt is kezdi megszokni, hogy a védelemben kell játszania.

Mekkora élmény volt, amikor a 2013-as vb végén átvetted a bronzérmed, a csapatnak járó díjat és ott voltak a gyerekeid, majd elköszöntél a közönségtől?

Hatalmas, elérzékenyültem. Az, hogy a srácok ott lehettek velem, szintén nagyon jó: szeretem, ha az ilyen fontos pillanatokat azonnal meg tudom osztani a családdal. Végigszaladtak a filmkockák, mert nagyon jó dolog a válogatottal csinálni valami értékeset, ami az embereknek boldogságot okoz. Abban a pillanatban tudtam, hogy az az érzés hiányozni fog, és hogy mennyire hálás voltam és vagyok, hogy mindennek a részese lehettem.