Kevesen tudják talán, de Magyarország kapuedzőt adott a Hockey Canadának. A korábbi utánpótlás válogatott, majd az UTE és az FTC hálóőre, Sájevics András évek óta a kanadai szövetség programjában dolgozik, ráadásul egy igazán különleges helyen, Észak-Quebecben inuitokat, azaz eszkimókat tanít jégkorongozni. A most hétvégi olvasmányunk róla szól.
Hogy került a Hockey Canada programjába és miről szól ez egész pontosan?
Úgy emlékszem, 2011-ben kezdtem és igazából a gyorskorin keresztül jött ez a kapcsolat, mert a program alapítójának a lánya gyorskorcsolyázik és az én feleségem az edzője. Így ismerkedtünk meg, majd kiderült, hogy kell neki egy kapusedző.
Mit kell tudni Kanadának ezen részéről?
Egész Kanada tulajdonképpen csak az USA-határ mentén sűrűn lakott, ebből adódóan Quebec tartománynak is csak a déli részre. Nunavik ennek a tartománynak a része, de körülbelül 1500 km-re északra van Quebec-től vagy Montreáltól. Ez a terület nagyjából ötször akkora, mint Magyarország és körülbelül 12 000 inuit él itt összesen. Eléggé elszigetelt, nem nagyon szeretnek az emberek ide feljárni, ezáltal munkaerő- és szakemberhiány van, így adódott a lehetőség előttem. Nem volt mellékes az sem, hogy akkoriban még nem beszéltem annyira jól franciául, az itteni őslakosok második nyelve viszont az angol, amivel én is nagyon egyszerűen el tudtam itt helyezkedni.
Hát így kezdődött, elmúlt négy szezont gyakorlatilag ott töltöttem. A régióról azt kell tudni, hogy a helyi gyerekeknek a jégkorong az első sportág, a mindenük. Ezen a területen, akármilyen messze is van Montreal, a Canadiens a kedvenc csapat, élnek-halnak a sportágért és az NHL-ért. Ebből adódóan, ha hokiban tevékenykedsz, sokkal könnyebb dolgod van, mint ha iskolában tanítanál, vagy másféleképpen próbálnád megfogni a gyerekeket.
A program úgy van felépítve, hogy van egy regionális torna Nunavik területen belül, négy különböző településen, eltérő időpontban, de mindegyik általában szezon végén szokott lenni. Ezekre meghívjuk a gyerekeket, akik – mivel nincsenek a települések között utak – repülővel utaznak a helyszínre, minden korosztálynak más településen van a tornája. Egy-egy ilyen eseményre kb. 140 gyerek jön el 14 településről, majd miután megvolt a regionális torna, ezt a 140 főt leszűkítjük 60-ra, akik közül a szezon során egy 30-as keretet alakítunk ki a táborokban. A szűkített keretet a februári-márciusi tornaidőszakban végül leutaztatjuk egy-egy tartományi tornára, ahol Quebec tartomány többi csapata is részt vesz. Ezek Montrealban és Quebec városban vannak, a lányok esetében pedig Ottawában.
Hány korosztály mellett kapott szerepet, és hogy kell elképzelni a velük végzett munkát?
Én öt korosztálynál voltam kapusedző, U10-ben, U12-ben, U14-ben, U17-ben és a lányoknál, akik szintén U17-es korosztálynak számítanak, de ott tulajdonképpen 13-17 év közöttiek játszanak. A programnak van egy központja, Khujjuaq, ez a legnagyobb település, nagyjából 3000 fős, itt van a legjobban kialakítva az infrastruktúra. Ideutaztatjuk év közben a gyerekeket edzőtáborba, itt folyik a felkészítés és innen indulunk a tartományi tornákra. A regionálisak a kisebb települések közt oszlanak meg, a legkisebbek általában Kuujjuaq-ban, a legnagyobbak Kangiqsujuaq-ban vannak, Inukjuak-ban az U12 és Kangirsualujuaq-ban az U14-esek. Így első hallásra biztos furcsák ezek a nevek, saját nyelvükön, az inuktutut elnevezéseket használják, de egyébként egyik-másik településnek van angol elnevezése is, például Kangiqsujuaq-nak George-öböl a másik neve, ami szintén benne van a köznyelvben, de az előbbi a hivatalos.
Mi a Hockey Canada programjának elsődleges célja?
A program célja az, hogy ne külsős edzők foglalkozzanak a helyi sportolókkal, hanem hogy kineveljük azokat az edzőket, azokat a vezetőket, akik később saját maguk tudják vinni ezt a képzést. Mi képezzük tehát azokat az idősebb sportolókat egy-egy tábor alkalmával, akik esetleg több éve részt vesznek a programban, és akik edzőként visszatérhetnek, miután „kiröregedtek” U17-es korosztályból. Az edzéstervek egyébként centralizáltak, van egy honlap, ahol megosztjuk velük az általunk megírt terveket, majd egy-egy látogatás alkalmával pontosan fel tudjuk mérni, hogy hol, milyen munka folyik.
Ez azt jelenti, hogy bizonyos idő után elismert edzői végzettséggel rendelkezhetnek?
Ez egész pontosan a Hockey Quebec programja, az általa elfogadott szakemberek irányítják ezt az edzői képzést is, vagyis a szervezőnek van ilyen képesítése és ő van feljogosítva arra, hogy megtartsa ezeket az edzői tanfolyamokat, mi pedig besegítünk ebbe az egészbe. A képzésben résztvevőket regisztrálják, majd ennek alapján a saját településükön tudnak edzőként tevékenykedni. Szintjét tekintve ez egy rekreáció jellegű tanfolyam, egy itthoni LTP és B licenc közöttinek mondanám, de sokkal gyakorlatiasabb, mint a magyarországi képzések nagy része.
Milyennek látja az inuit népet európai szemmel?
Korábban nyilván nem sokat tudtam az északi életről, vagy az inuitokról és az elején nagyon furcsa volt, egy „National Geographic feelingje” volt az egésznek. Nagy elszigetelt terület, amit csak légi úton, vagy hajóval lehet megközelíteni, valamint az egymáshoz közelebbi települések között, ha beáll a kemény tél, akkor hószánon is tudnak közlekedni. Amellett hogy eléggé elszigeteltek sajnos szembetűnt az önpusztító életmód is, ami a motiváció hiányából ered. Körülbelül 50 év alatt annyit fordult a világ körülöttük, hogy azt a mai napig nem nagyon tudják feldolgozni. Mivel nomád népről beszélünk, sokáig nem alakultak ki települések, mindig az évszak határozta meg, hogy éppen merre vannak, majd fél évszázad elteltével most a gyerekek a közösségi oldalakon lógnak és bármikor leutazhatnak Montrealba. Minden településen van már egy-egy bolt, ahol ugyanúgy meg lehet venni a déli gyümölcsöt, meg a motoros szánt is, tehát gyakorlatilag már minden elérhető számukra. A fő motiváció 50 évvel ezelőtt az volt, hogy túléljék a kemény telet, ma pedig ez eltűnt, mert egész évben biztosított számukra az élelem. Viszont a testük is arra volt beprogramozva, hogy nyáron halmoztak föl, télen pedig próbált túlélni a szervezet, most pedig mivel egész évben élelemhez jutnak, olyan problémákkal szembesültek, mint a cukorbetegség, kóros elhízás és egyéb hasonló, ami az életmódváltozásból adódott.
Mennyiben segíti ezen problémák megoldását ez a program?
A program 2006-ban azaz lassan tíz éve indult, akkoriban még nagyon sok dohányzó gyerek volt például, már 8-10 éves kortól, de a 12 kor fölöttiek 90-95%-a biztosan. Azokat tekintve, akik végigmentek ez alatt az idő alatt a programon, elmondhatjuk, hogy ez a tendencia megfordult, jóval kevesebb a dohányzó gyerek, sőt volt, aki figyelembe vette azt, amit az egészséges életmód pozitív hatásairól tanítottunk nekik és azóta eszerint él. De nyilván nem foghatjuk a kezüket egész életükben, csak elindítani tudjuk őket egy úton. A táborokban a jégkorong oktatás mellett kitérünk az egészséges táplálkozásra, különböző prevenciókra és felvilágosításra.
Sájevics András nyári látogatását követően visszatért Kanadába, továbbra is Quebec City-ben él feleségével, a korábbi magyar válogatott gyorskorcsolyázó Huszár Erikával és néhány hónapos kislányukkal, Annával. Az idei szezon kezdetén Sáj úgy látta, családapaként már nem tudná folytatni az eszkimók földjén végzett munkáját, hiszen az sok utazással és távolléttel járt, így búcsút intett az inuitoknak és a quebec-i SSF Typhon utánpótlás csapata mellett dolgozik ettől az idénytől.
Fotók: Sájevics András - Facebook
