Egy csatár, legyen az egy gyors szélső vagy egy mesterlövész, nap, mint nap találkozik egy bosszantó féllel, aki nem más, mint ez ellenfél hátvédje. Ezúttal azt igyekszünk körüljárni, miben rejlik az ideális hátvéd.
A mai jégkorongban egy védőnek több szempontból is képzettnek kell lennie, hiszen neki kell hatástalanítani az ellenfél támadásait, a legtöbb esetben tőle indul csapata offenzív játéka, így némileg elvárás az is, hogy pontot szerezzen, mindemellett pedig elengedhetetlen, hogy jól kommunikáljon és jól lásson a pályán.
Egy hátvédről alkotott klasszikus kép valószínűleg Zdeno Charara hasonlíthatna, gigantikus alak, aki olyan területet képes lefedni, hogy se megkerülni, se keresztülmenni nem lehet rajta. Egy olyan srác, akivel nem szívesen néz farkasszemet egy csatár és tudja, ellene legjobb esetben is csak a sarokban köthet ki. De hazai példaként gondoljunk csak Sille Tamásra, aki kiváló védőként ötvözte a technikai tudást, az erőnléti képességeket és a játékintelligenciát.
Jelenleg aktív játékosaink között is akad olyan hátvéd, aki pontosan tudja, mi teszi igazán hatékonnyá a poszton játszókat, ilyen Tokaji Viktor is. Szülővárosában, Dunaújvárosban kezdett el jégkorongozni, majd több, mint egy évtized elteltével Svédországba szerződött egy évre, mielőtt megkezdte volna nyolc szezonon át tartó EBEL-karrierjét. Tokaji jelenleg a MAC Budapest MOL Liga csapatának kapitánya, ahol rangidősként a fiataloknak is igyekszik átadni tudása legjavát. Vele beszélgettünk a 21 válogatottként töltött szezon tapasztalatairól.
Fizikai szempont
A korábbam kialakított nagydarab bekkekről és a védekező játékról kialakított kép talán mégsem annyira mérvadó már. „A méret nem feltétlenül biztos, hogy most már annyiban számít, de az ügyesség, a készség, a korcsolyázó tudás, a fordulékonyság mind-mind olyan összetevők, amik számítanak, ahogy a lövőkészség és a mobilitás is. Nagyon komplex játékosnak kell lenni” – mondta Tokaji Viktor, majd hozzátette: „a jégkorongban a szerepek kezdenek összeolvadni, mindenki játszik elöl és mindenki játszik hátul, talán a kapusposzt az, ami majdhogynem egy különálló posztot jelent ebben a csapatjátékban. De az az öt ember, aki a jégen van, egy összetett játékot játszik, emiatt nem különülnek el teljesen egymástól a mezőnyjátékosok feladatai.” Gőz Balázs eddig két világbajnokságon kapott szerepet a felnőtt válogatottban és a maga 181 cm-ével ő volt a hét védő közül a legalacsonyabb Krakkóban idén tavasszal. „Ha a méretbeli különbségeket nézzük, semmilyen előnyöm nincs a támadókkal szemben, de jó korcsolyázónak tartom magam, így tudom felvenni a versenyt a nagyobb srácokkal. Úgy érzem, a korcsolyázás igazán fontos a mai jégkorongban, a kapu előterét például lehet, hogy nem tudom üressé tenni, de meg tudom akadályozni, hogy kitakarják a kapust azáltal, hogy kibillentem a takaró embert az egyensúlyából és felemelem az ütőjét” – válaszolta Gőz arra a kérdésre, mivel tudja ellensúlyozni méretbeli hátrányát. Tokaji hasonlóképpen vélekedik: „az előre korcsolyázásból hátra, hátra koriból előre való átfordulások azok a pontok, amiben egy hátvédnek talán egy kicsit jobbnak kell lenni. Másmilyen perspektívából látja a pályát hátulról, jobban belátja a területet és talán kicsit komplexebben kell gondolkodnia, mint egy csatárnak, hogy mindig a jó megoldást válassza.”
Mentális vonatkozás
Ahogy korábban említettük, Sillet Tamás olyan okos játékos volt, aki magas szinten tudott teljesíteni annak ellenére, hogy nem volt egy nagydarab játékosnak mondható. Tokaji szintén megemlítette a mentális felkészültséget, ami elengedhetetlen egy védő számára. „Először is intelligenciára van szüksége egy hátvédnek mindenképpen, jó megoldó képességre, jó reakciókészségre, hogy le tudja reagálni azt, amit az ellenfél szeretne csinálni, gyorsaságra és nem árt, ha vezető típus, hogy hátul szervezni tudja a játékot.” Amit a hazánkban dolgozó kanadai edzők és Tokaji is megemlített viszont az, hogy a magyar jégkorongnak fejlődnie kell a kommunikációban. „Nagyon-nagyon fontos a mai jégkorongban a kommunikáció és nem véletlenül mondják, hogy a füled a harmadik szemed, mert ha a társaid beszélnek hozzád a jégen, az óriási segítség ebben a felgyorsult fizikális játékban. Épp ezért van kiemelkedő jelentősége annak, hogy ne csak testbeszéd legyen, de verbális beszéd is.”
A múlt
Nincs is jobb módja meghatározni különböző játékstílusokat, minthogy megkérdezzünk egy rutinos játékost, nekik kik voltak a kedvencei régen és kit figyel meg szívesen mostanában, erről is beszéltünk Tokival. „A kedvenc játékosom – nem vagyok biztos benne, hogy mindenki emlékszik rá – a norvég csapatkapitány, Tommy Jakobsen volt. Grazban játszott nagyon sokáig, de az A-csoportot és DEL-t is megjárta az ő 173 centijével. Tehát nem volt egy fizikálisan nagyon jól felépített játékos, viszont fantasztikusan látott a jégen, kiváló passzokat adott, nagyon jól lőtt mindig megoldotta az adott helyzetet. Nekem az ő játéka volt az, amire azt mondtam, hogy ez egy etalon.” Amikor már Magyarországon is NHL-t lehetett nézni a tévében, Viktor régen oszlopos tagja volt a válogatottnak. „Mire valóban eljutott ide az NHL, addigra már tudtam, hogy az ottani játék és a magyar jégkorong, vagy akár az európai hoki között elég nehéz párhuzamot vonni, szinte össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Abban az időben a fizikai hoki dominált, de nagyon tetszett nekem Paul Coffey játéka, a mostaniak közül pedig [Brent] Seabrook nagyon szimpatikus játékos, illetve [Duncan] Keath és [Drew] Doughty. A fizikai hoki nyilván még benne van, de nekik vannak olyan megoldásaik és előretörések, passzok, lövések, amik – azt gondolom, hogy – őket feljebb emelik. És akkor még nem beszéltünk ugye [Niklas] Lidströmről, akit nemrég választottak a Hall Of Fame-be. Az fantasztikus, amit ő művel, a statisztikák szerint minden ötvenkettedik passza volt rossz. Ha valakit ki kellene emelnem az én korosztályomból, mindenképpen ő lenne.”
A jelen
„A saját termetemből adódóan mindig azokat a játékosokat részesítettem előnyben, akik ésszel próbáltak játszani. Most [Kevin] Wehrs az, akinek nagyon tetszik a játéka, fantasztikusan korcsolyázik, agilis, jól lő, jól lát a pályán, gyors, robbanékony és megoldja a helyzeteket” – mondta Tokaji korábbi Volános csapattársáról.
A jövő
Míg Tokaji a játékos pályafutásának végéhez közeledik lassan, a felnövekvő generáció előtt szép jövő állhat, Viktort arra kértük, nevezzen meg egy olyan fiatal játékost, aki az övéhez hasonló stílusban játszik, és akiről úgy gondolja, gyümölcsöző karriert futhat be. „Ez igazán nehéz kérdés, mert nagyon sok tehetséges fiatal van. Mivel most pont a MAC-ban játszom, ezért nekem Stipsicz Bence játéka nagyon szimpatikus. Őt most bedobták a mélyvízbe és rengeteg jégideje van, viszont óriásit lépett előre a szezon eleje óta. A játékintelligenciája nagyon jó és ebből fakadóan a megoldó képessége is. Nyilván még fiatal, ebbe a ligába még bele kell nőnie, fejlődnie, de előtte kinyílhat a világ.”
A témát valószínűleg a Miskolc korábbi védője Matt Boyle összegzi legjobban: „egy védő, aki vigyázni tud a saját területére és közreműködik a támadójátékban is, nagyon értékes. Játékában ugyanakkor olyan fizikai elemeknek is meg kell jelenni, amellyel tiszteletet parancsol saját maga és csapata számára.”
