Kicsit ugorjunk vissza az elejére! Már az előző szezonban is kaptam 6 meccsnyi lehetőséget a felnőtt csapatban, de az igazi közös munka csak most kezdődött. Az augusztus, mint minden csapatnál, a felkészülés jegyében telik: sok kori, konditermi edzés és taktikai megbeszélés van a programban. Mi is megjártuk Zólyomot, Nyitrát és Érsekújvárt. Tehát főként szlovák csapatokkal játszottunk, ám jó volt ez így, hiszen minden úgy alakult, ahogy az utánpótlás éveiben megszokhattam - nyilván azt leszámítva, hogy olyan játékosokkal vagyok körülvéve, akiket kisgyerekként csodáltam a lelátón vagy a tévében... Elég csak abba belegondolni, hogy én is, mint sok másik szurkoló, végigizgultam Szapporót, erre 6 évvel később Magyarország legerősebb jégkorongcsapatának az öltözőjében találom magam jó pár olyan emberrel, aki a 2008-as csodának részese volt! Belegondolni is furcsa.
A felkészülési szakasz elejére még nem ért össze annyira a csapat. Persze a magyarok jól ismerték egymást, de az idegenlégiósok még nem találták a helyüket, főként egymás társaságát keresték. Ez új dolog volt számomra, mert eddig én csak magyar utánpótlás-csapatokban szerepeltem és mivel ott mindenki egy nyelvet beszélt és egy kultúrából származik, könnyű volt a beilleszkedés. Mindenesetre a magyar játékosok - köztük én is - mindenben támogattuk a külföldieket, hiszen nem lehet egyszerű csak úgy belecsöppenni egy szinte teljesen ismeretlen országba egy új csapathoz.
Nekem nem ment annyira jól a játék, éreztem, hogy a korábbi U20-as tempóhoz képest ez nem egy, hanem kettő vagy három lépcsőfok... Legnagyobb különbségnek azt tartottam, hogy itt mindenki annyira képzett, hogy sokkal apróbb dolgok fognak számítani annál, hogy ki hányszor tudja belőni a 2-1 es szituációt - itt mindenki belőtte az esetek 80%-ban... Már akkor tudtam, hogy nem egy-két hét lesz, mire ezeket a dolgokat elsajátítom. Nos, ez a folyamat még most is tart, de egyre élesebbé válok és egyre több kétes szituációban tudom meghozni a megfelelő döntést. Persze ez nem egyszerű, sokkal összetettebb annál mint, hogy például képes vagy-e levédekezni egy emberhátrányos szituációt centerként, hiszen ott vannak a külső ingerek, amik az utánpótlásban eltöltött éveid alatt eszedbe sem jutnak, hogy egyáltalán léteznek. Ilyen külső tényező a közönség és a média. A mai napig ugyanaz az érzés fog el, amikor pályára lépek az "ördögkatlanban", mint az első meccsemen 2013 novemberében. Ezt meg kell tanulni a kezelni, és a hasznodra fordítani. Egyszerű példa erre: talán az 5. vagy a 6. forduló lehetett, az Olimpija Ljubljana volt az ellenfelünk itthon, amikor egy olyan cserém volt, amelyben két szlovént is leütköztem. Ezt akkor olyan ováció követte, amitől úgy érzi az ember, nincs, ami megállítsa! A tömeg buzdítása megsokszorozza az energiád és még éhesebb leszel, még többet akarsz. Ezt természetesen kezelni kell, ami még nekem se megy tökéletesen, de időről-időre javítok rajta. Itt jön képbe a rutin, amit mástól nem tanulhatsz el, csak az idősebb játékosoktól és az általad megszerzett tapasztalatokból okulhatsz. Sokszor kérem ki a tanácsát idősebb játékosoknak, illetve ők is tudják, mikor kell segíteni, hogy átlendüljek egy-egy szakaszon.
Mindezek mellett óriási erőt tudsz meríteni a sikerekből mind csapat és mind egyéni szinten. Egy játékos akkor lesz csúcsformában, ha végtelenül pozitív és ha kell, rövid a memóriája. Például amikor gólt szereztem itthon a Villach ellen, szinte a kék vonalról lőttem, elég csekély eséllyel arra hogy bemegy, ráadásul a liga legjobb kapusa állt a kapuba. De csak átcsorgott a gól vonalon a korong. Rá két fordulóra viszont Bécsben játszottunk, elém került egy kipattanó, teljesen üres volt a kapu, és egy védő sem állt mellettem. Mégis, fonákkal a kapuvasra húztam a korongot és mellé ment. Szinte hihetetlen, de kihagytam egy olyan helyzetet amit még egy 12 éves is belő. De nem tartottam szerencsétlenségnek, hiszen előtte a Villachnak váratlan gólt lőttem, ugye.
Mindent összegezve a legfontosabb összetevők tehát a mentális felkészülés és a mentális érettség arra, hogy képes legyél profi szinten teljesíteni, ha esik, ha fúj. Mert ha nem tudod magad pozitív irányba terelni a mélypontokon, akkor az ki fog hatni a játékodra és a mindennapjaidra is. Pontosan ezért szép a csapatsport, mert adott esetben egymást segítjük. Számomra ez a legfontosabb, amit megtanultam eddigi felnőtt pályafutásom során."
