Hétközi folytatás a fővárosban

2019.09.18. 16:00 |

Két mérkőzést rendeznek az Erste Ligában szerdán.

A Tüskecsarnokban a Hokiklub Budapest a Titánokat látja vendégül. Az első hétvége legnagyobb meglepetését a fővárosiak szolgáltatták azzal, hogy győztek Újpesten, így önbizalommal telve várhatják a hazai bemutatkozást.

A másik oldalon két vereség és nulla pont áll a csapat neve mellett egyelőre. Tavaly a fehérváriak uralták az egymás elleni párharcot, így erre építhetnek. Mihály Ákos eltiltás miatt nem játszhat, de Mitch Zion és Gianni Mangone is hiányozni fog.

A másik szerdai mérkőzést Káposztásmegyeren rendezik. A Vasas az erdélyi túráról pont nélkül tért haza, noha a Brassó és a Csíkszereda ellen is vezetett – a két vereség a vállalható kategóriába tartozik. Az FTC ezzel szemben két sikerrel és öt ponttal áll, a Gyergyó után az UTE ellen ráadásban nyert. A hét legjobbjának választott Nagy Gergő csapatkapitány ugyanakkor azt mondta, még közel sem tökéletes a játékuk, és nagyon figyelni kell a Vasas ellen is, hiszen lendületes, agresszív ellenfélről van szó.

A program:

Hokiklub Budapest–Fehérvári Titánok 18.00 Stream ITT
Schiller-Vasas–FTC-Telekom 18.40 Stream ITT

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV