Hazai győzelmek

2019.01.23. 22:59 |
A Fehérvári Titánok szűken győzött a megyei rangadón, míg a Hokiklub az utolsó harmadban fordított a Capitals ellen az Erste Liga középszakaszának alsóházában.

Fehérvári Titánok-Dunaújvárosi Acélbikák 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)

A megyei rangadón az első harmadban felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mindkét kapus nagyokat védett. A második felvonásban némileg több volt a mezőnyjáték, aztán előbb a DAB, majd a harmad vége felé a Titánok voltak aktívabbak, de gól nem született továbbra sem.

A harmadik játékrészben is oda-vissza játék zajlott, aztán a hazaiak a 47. percben egy kipattanó után Mark Bennett lövésével szerezték meg a vezetést. A folytatásban a Fehérvár volt veszélyesebb, aztán a DAB előtt nyíltak egyenlítési lehetőségek, főleg emberelőnyben, de Gyenes Dávid több bravúrt is bemutatott, ezzel megőrizte csapata vezetését.

A Titánok a sikerrel már 9 pontosak.

Nyilatkozatok

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Az első negyven percben nem sikerült megvalósítanunk azt a szisztémát, amit elvártunk magunktól. Aztán kicsit változtattunk, és akkor jött is egy gól, amit sikerült is megőriznünk. A kapusunk meccsben tartott minket és igyekeztünk fegyelmezetten védekezni, de ennél biztosan többre lesz szükségünk a következő meccsen.”

Corey Bricknell, vezetőedző, Dunaújváros: „Mindegyik harmadban többet lőttünk kapura, mint az ellenfelünk. Szerintem látványos mérkőzés volt. Mindkét csapat a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Lehet, hogy a szurkolók számára annyira nem volt látványos a kevés helyzet miatt, de a két edző elégedett lehet a csapata védekező munkájával.

Hokiklub Budapest-EV Vienna Capitals II 3-1 (0-0, 0-1, 3-0)

Az első harmad nem hozott gólt, aztán a 28. percben megszerezte a vezetést a bécsi együttes Richard Schlügl révén. A Hokiklub rákapcsolt, de egyenlíteni ekkor még nem tudott. Rengeteg volt a kiállítás, ám ebből nem tudtak előny kovácsolni a csapatok.

Az utolsó harmad a hazaiaké volt. A 43. percben percben Szappanos Dávid egalizált, aztán Lakatos Levente góljával szerezte meg a vezetést a HKB. A hajrára lehozta a kapusát a Capitals II, de ebből egyenlítés nem lett, sőt, egy másodperccel a vége előtt Szappanos Dávid ismét eredményes volt.

A Hokiklub így megelőzte az osztrák csapatot az alsóházi tabellán.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV