A címvédő kétszer is felállt a Szeged ellen, így már csak egy sikerre van az Andersen Liga megnyerésétől.

Az Andersen Liga döntőjének második mérkőzését Győrben rendezték. A címvédő az első harmadban kivédekezett két emberhátrányt, de Atlasz révén megszerezték a vezetést a vendégek. Sőt, a Szeged a második harmad elején 35 másodperc alatt szerzett még két gólt, és ellépett. Ráadásul ezt újabb győri büntetés követte rossz csere miatt, de Szűcs István emberhátrányban is szépíteni tudott. Ezt követően megindult az ETO felzárkózása, Makovics is betalált, aztán emberelőnyben Csata egyenlített a 35. percben. Sokáig nem örülhettek a hazaiak, a kiállítást kilenc másodperc alatt gólra váltotta a Szeged, Azari szerezte a gólt.
A 46. percben Zorin találata után ismét kettő volt a vendégek vezetése, ám a Győr innen is felállt. Madácsi pontosan egy percen belül lőtt két gólt, a másodikat fórból, így a hajrát döntetlenről kezdték a felek. Az ETO dominált, és az utolsó bő másfél percben még két gólt szerezve eldöntötte a meccset: Jábor volt eredményes, aztán Madácsi ünnepelhetett mesterhármast.
A Győr így 2-0-ra vezet, és már vasárnap Szegeden bajnok lehet.
UNI ETO Győr HC-Goodwill Pharma Szeged 7-5