Hátrányból állt fel a Fradi

2019.02.01. 22:33 |
Hazai pályán nyert rangadót az éllovas FTC és az UTE is az Erste Liga középszakaszában. A Gyergyó győzött a Tüskecsarnokban.

FTC-Telekom–Corona Brasov 5-3 (1-1, 1-2, 3-0)

Már fél perc után vezetett a Fradi, Pavuk Attila érkezett Nagy Gergő passzára. Támadásban maradtak a hazaiak, több ziccerük akadt. Az első harmad második felére talált magára a Brassó, és a 15. percben egyenlített is: Zsók Levente kotort be egy kipattanót.

A második játékrészt is jól kezdte az FTC, és három perc sem kellett ahhoz, hogy újra vezessen: Brett Switzer szerzett korongot, elhúzta Patrik Polc mellett, és belőtte. A hazaiak nem tudtak élni egy emberelőnnyel, majd ismét egyenlített a Brassó, Mihály Árpád eszmélt leggyorsabban a védők között a 31. percben. A Ferencváros továbbra is többet támadott, de helyzetei kimaradtak, és a vendégek ezt megint kihasználták: Tendler emberelőnyben belőtt egy kipattanót.

A harmadik felvonás elején Pleszkán védett nagyot Tendler szólója után, majd az FTC emberelőnyben egyenlített, miután Nagy Gergő belepiszkált Perrier bombájába. Mindkét csapat nagy erőkkel támadott a győzelemért, és ez végül a Fradinak jött össze: Switzer az 56., majd Rafaj az utolsó percben talált be.

Az FTC biztosan áll a felsőház élén a Csíkszereda elleni rangadó előtt.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Az első gól után azt hittük, hogy megvan a meccs, és leálltunk. A harmadik harmadra apró változtatásokat eszközöltünk, tudtunk gyorsítani és ennek köszönhetően győztünk. Óriási három pont ez nekünk.”

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Kemény, szoros meccs volt. Nem vagyok csalódott, elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Nagyot léptünk előre az újpesti vereség után. A második és a harmadik harmad kiegyenlített volt, bármelyik csapat nyerhetett volna. Ez most a Fradinak sikerült.”

UTE-Csíkszeredai Sportklub 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)

Újpesti fölényt és remek kapusteljesítményeket hozott a meccs. Az egyetlen gól 67 másodperccel a vége előtt esett: Stefishen lőtte be biztosan Sikorcin passzát.

Az UTE ezzel egy pontra megközelítette a szeredaiakat.

Hokiklub Budapest-Gyergyói HK 1-2 (1-1, 0-1, 0-0)

Az alsóházi meccsen Szopos Ottó találatával szerzett vezetést a fővárosi gárda, de Elekes Darabont Hunor-Csaba gyorsan válaszolt. A folytatásban sok volt a kiállítás mindkét oldalon, és egy ilyen helyzetből született a következő gól: emberhátrányban Pavel Vorobjev talált be a 40. percben. Az utolsó felvonásban tűzijátékot rendezett a Hokiklub, 21 lövése volt, és a hajrában előbb egy kiállítás, majd kapuslehozatal miatt emberelőnyben próbálkozhatott, de az egyenlítés nem jött össze.

(Fotó: Fradi.hu)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV