Háromgólos hátrányból győzte le a Brassó a DEAC-ot

2023.01.12. 20:06 |

A barcasági együttes a meccs második felében alig tíz perc leforgása alatt fordított mínusz háromról, a debrecenieknek Mihalik parádés gólja jelenthet némi vigaszt.

A kapukban Rylan Toth és Hetényi Zoltán kezdett. A hatodik perc végén egy szépségdíjas góllal szerzett vezetést a DEAC Mihalik András fantasztikus egyéni akciója után. A debreceni csatár előbb egy megkerülős csellel hagyta el védőjét, majd a kapussal szemtől szemben állva is meghúzta cseleit, a végén a forsbergre hajazó befejezéssel együtt. Egy perccel a szünet előtt Toth védett nagyot: Sági a kapu mögül akarta behúzni, a kapus nagy spárgával odaért a korival a vashoz.

Nagy brassói helyzettel indult a második harmad, majd Molnár Dávid helyzeténél védett bravúrral Toth. A 23. percben megduplázta előnyét a DEAC. Egy bulielhozatal után Versich cipelte a korongot a brassói harmadban, majd hátratette Sándor Bencének, megpattanó lövése után már 2-0 volt a vendégeknek. Nem sokkal később Molnár is meglőtte a maga megérdemelt gólját, a Coronának így mínusz háromról kellett megkezdenie a visszakapaszkodást a meccs második felében. Noha a Brassónak megvolt a lendülete és a megfelelő helyzetszáma – hátul alighanem Hetényi jelentette a különbséget –, nem biztos, hogy sokan gondolták volna, hogy a bizonyos visszakapaszkodás már a második harmadban megvalósul. Pedig így lett, méghozzá alig 8 perc leforgása alatt. A 32. minutumban Domingue emberelőnyben tett be egy Hetényiről lecsorgót, két és fél perccel később pedig már csak eggyel ment a DEAC Kóger remek gólpassza és VanWormer találata után. Egy perccel a második szünet előtt pedig megérkezett az egyenlítés is, újabb fórban: a debreceni védők nem tudták eltakarítani a pakkot, Schaber a sokadik kipattanót lőtte be az ekkor már tehetetlen Hetényi üres kapujába.

Lélektani fölényét kihasználva rögtön a záró játékrész elején a fordítást is véghezvitte a Corona. Nagyon rossz helyen vesztettek korongot a hajdúságiak, Sills távoli lökete beakadt, ezzel már a hazaiak vezettek – háromgólos hátrányukat szinte pillanatok alatt eltüntették, komoly mentális és játékerőről tanúbizonyságot téve. Az utolsó tíz percre fordulva Kóger ziccerben még a felső vasat csengette meg, ám közben szabálytalankodtak vele, az újabb kiállítást pedig újabb góllal büntették a hazaiak: az előző hét játékosának megválasztott Boriszenko lövésébe VanWormer tette bele az ütőjét tökéletesen (5-3). A mérkőzés alighanem ezen a ponton dőlt el, de három és féllel a vége előtt Valchar még szó szerint elfektette védőjét, és bevitte a Brassó negyedik előnyös, összességében pedig már a 6. gólját, kialakítva a 6-3-as végeredményt.

Dave MacQueen együttese a második félórában erődemonstráló teljesítménnyel rukkolt elő, újabb remek emberelőnyös produkciójával végül kezdeti háromgólos hátrányát magabiztos, háromgólos győzelemmé transzformálta át. Az immár négy bajnokit felölelő sikerszériában lévő Brassó ezzel megelőzte a dobogón a DVTK-t, pénteken a szenvedő Újpest ellen őrizheti meg pozícióját, míg a Csíkszereda győzelmével a 6. helyre csúszó DEAC ki-ki meccset játszhat a vele pontazonossággal álló Sportklubbal.



Nyilatkozatok

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Tetszett a csapatom reakciója. Három nullás hátrányban voltunk a saját csarnokunkban, de a játékunk rendben volt, csak egy kicsivel nagyobb elszántságra volt szükségünk, nagyobb agresszivitásra, hogy olyan területekre juttassuk be a korongot, ahonnan aztán vissza tudjuk szerezni és a hálóba tudjuk juttatni őket. Annál semmi sem dicséri jobban a srácokat és a győzni akarásukat, mint hogy null háromról vissza tudtak jönni és nyerni végül. A speciális egységeink nyilván remekül teljesítettek, négy emberelőnyös gólt ütöttünk és kivédekeztünk egy egypercnyi négy a hármat is. Miután megszerezték a harmadikat, tudtuk, hogy egy negyediket nem engedhetünk be, s nem is tettük. És onnantól, hogy mi megszereztük az elsőt, meglett az önbizalmunk, és elhittük, hogy képesek vagyunk a győzelemre.”

György József, vezetőedző, DEAC: „Nagyon érdekes mérkőzést játszottunk, amit, úgy érzem, mi voltunk azok, akik elveszítettek, nem a Brassó nyerte meg. Ettől még gratulálok nekik, ahogy visszajöttek. A meccs felénél mi vezettünk három nullra, utána viszont nem kezeltük jól az előnyt, amit kidolgoztunk, könnyű gólokat kaptunk a kapu előtt, puhák voltunk, ezt büntette meg a Brassó. Megérdemelten kaptunk ki.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV