Péntek délután Olaszországgal mérkőzik meg a magyar U18-as válogatott a székesfehérvári, Divízió I/B világbajnokságon.
Nem tudott viszont mérkőzést nyerni az első három játéknapon Magyarország csapata, akik a szlovénok ellen szerzett egy ponttal sereghajtók. Vasárnap 3-1-re nyertek ellenük az olaszok, Szlovénia büntetőkkel múlta őket felül 2-1-re, egy végletekig kiélezett találkozón pedig 5-4-re a britekkel szemben is alulmaradtak. A meccs előtt Tokaji Viktor, másodedző mondta el meglátásait: „Tisztában vagyunk a helyzetünkkel, mind az edzők, mind a játékosok, így ennek tükrében készültünk a mai mérkőzésre. Nem szeretnénk senkire nyomást helyezni, de még egyszer hangsúlyozom, hogy tudjuk azt, hogy nem lesz egyszerű. Próbáljuk a srácok felé azt a mentalitást közvetíteni, hogy merjenek játszani, csinálják a dolgukat, és a legfontosabb az, hogy élvezzék, amit csinálnak. Ha 60 perc után felnézünk az eredményjelzőre, és mindenki mindent kitett az asztalra, akkor nyugodt szívvel nézhetünk majd tükörbe. A fiúk ma saját magukért fognak játszani.”
Az együttesek örökmérlege a magyaroknak kedvez, 11 mérkőzésből 6-szor ők bizonyultak jobbnak. A két alakulat legutóbb februárban lépett egymás ellen jégre tét nélküli összecsapáson, ahol 5-1-re szintén a magyarok tudtak nyerni. Világbajnoki megmérettetésen kétszer találkoztak a csapatok 2016-ban és 2018-ban, ami után mindkétszer a magyar nemzeti gárda örülhetett.
A mérkőzés 16:00-kor kezdődi, és élőben nézhető az alábbi linken: https://youtu.be/3ErYtWY8mqE.
A vb magyar érdekeltségű mérkőzései
Április 14. 19:30, Magyarország-Ausztria 1-3
Április 15. 19:30, Magyarország-Szlovénia 1-2 - szétlövés után
Április 17. 19:30, Magyarország-Nagy-Britannia 4-5
Április 19. 16:00, Magyarország-Olaszország
Április 20. 19:30, Magyarország-Japán
A keret
Farkas Roland |
G |
MAC Budapest |
Horváth Dominik |
G |
Ifj. Ocskay Gábor JA |
Csollák Márkó |
D |
MAC Budapest |
Dobmayer Dominik |
D |
Ifj. Ocskay Gábor JA |
Falus Ádám |
D |
Zürich Lions (SUI) |
Gáspár Levente |
D |
UTE |
Hadobás Zétény |
D |
Wings HC (SWE) |
Horváth Milán |
D |
Ifj. Ocskay Gábor JA |
Mayer Martin |
D |
MAC Budapest |
Ambrus Gergő |
F |
Ifj. Ocskay Gábor JA |
Béres Boldizsár |
F |
UTE |
Keresztes Levente |
F |
MAC Budapest |
Komáromy Botond |
F |
Okanagan (AUT) |
Kozma Ferenc |
F |
Debreceni HK |
Lövei Dávid |
F |
DVTK Jegesmedvék |
Mesterházy Bálint |
F |
Okanagan (AUT) |
Rétfalvi Kristóf |
F |
Ifj. Ocskay Gábor JA |
Rózsahegyi András |
F |
HC Plzen (CZE) |
Sárdi Máté |
F |
Dukla Trencin (SVK) |
Schlekmann Márk |
F |
MAC Budapest |
Szűcs Ádám |
F |
Augsburg (GER) |
Varga Balázs |
F |
KooKoo (FIN) |
A stáb
Svasznek Bence |
Vezetőedző |
|
Gröschl Tamás |
Másodedző |
|
Tokaji Viktor |
Másodedző |
|
Virág Csaba |
Másodedző |
|
Székely Csaba |
Kapusedző |
|
Szirányi Dániel |
Fizioterapeuta |
|
Magyar Péter |
Felszerelésmenedzser |
|
Végh Boldizsár |
Csapatvezető |