A csapat február 11-én utazik el a francia fővárosba, hétfőtől szerdáig öt jeges edzés szerepel a programban, míg a következő három napban a délelőtti jeges edzés után kora este megmérkőzik a franciákkal.
„Válogatott szinten a női jégkorong egyik nehézsége, hogy minél gyakrabban tudjunk erős ellenfelek ellen játszani – mondta Marton Tibor szövetségi kapitány az előttük álló felkészülési időszakról. − A februári IIHF szünet nagyszerű lehetőség lesz, hiszen 54 lányt tudtunk behívni a keretbe, akik két csapatra osztva Franciaországban és Lengyelországban játszhatnak 3-3 mérkőzést. Nagyon hálásak vagyunk a női szakág és a szövetség munkatársainak, hogy a mindennapokban keményen dolgoznak azért, hogy kiváló feltételek között készülhessünk.”
Mint elmondta, a női felnőttválogatott programjának kialakításakor döntően az IIHF szüneteket használták fel, egyszerűen azért, mert szeretnék segíteni a klubokban végzett nagyszerű munkát. Továbbá szeretnék tiszteletben tartani, hogy a játékosok döntő többsége olyan tanulmányokat folytat, amelyekhez mindannyiuk részéről kompromisszumokra van szükség.
„Ez egyben kisebb nehézséget is okoz számunkra, így nagyon ritkán tudunk az általunk tervezett kerettel dolgozni. Most is lesznek hiányzóink klub és iskolai elfoglaltságok miatt. De ezek olyan feladatok, amelyeket meg kell oldanunk, a csapatfilozófiánk egyik alappillére, hogy mindenben a lehetőséget lássuk és a körülmények ellenére mindenből a legjobbat hozzuk ki. Kevés lehetőségünk van együtt készülni és ezen alkalmakkor is vannak hiányzók, de van egy struktúránk amit mindenkinek tudnia kell, illetve az ilyen alkalmak nagyszerű lehetőségek arra, hogy új játékosok lépjenek előre.”
A kapitány alapvetően azt vallja, hogy a munka oroszlánrészét a lányoknak a klubokban, illetve önállóan kell elvégezniük.
„A mi feladatunk a megfelelő játékosok kiválasztása, én olyan játékosokat keresek akik mindenáron válogatottak akarnak lenni és ezért megtesznek mindent. Ezen játékosokat a megfelelő helyre, a csapat érdekében kell beillesztenem. Természetesen fontos megértetni és elfogadtatni a nemzeti csapat közös szisztémáját és filozófiáját. Az első lépcső az, hogy mindenkinek el kell fogadnia a szerepét, a bejáratnál blokkolni kell, felvenni a munkás ruhát, keményen dolgozni és természetesen vállalni a felelősséget. Itt jegyzem meg, ez egy felnőttválogatott, de véleményem szerint senki sem kész játékos még, mindenkit formálnunk kell. Éppen ezért a játékosokat a kreativitásra és a felelősség vállalásra biztatom. Minnanyiunknak minden egyes pillanatban keményen kell dolgoznunk, arra kell törekednünk, hogy folyamatosan tanuljunk és fejlődjünk. Nem azért vagyok itt, hogy kritizáljak vagy üvöltözésre ragadtassam magam.
Nem szeretném, ha valakinek megremegne keze vagy félne a felelősségtől, a lehetőségtől. Én a legnagyobb tisztelettel közelítek a lányok és az erőfeszítéseik irányába, tényleg nagyon büszke vagyok a lányok munkájára és arra is, hogy a sporttal párhuzamosan az élet más területén is keményen dolgoznak. Kívülről itt minden kritika csak engem érthet az én felelősségem, hogy ezeket elérjem a lányoknál. Az én feladatom, hogy felébresszem a tüzet és a győzni akarást, az igényt a fejlődésre, tanulásra.”
Tehát, az “A” csapat Franciaországban edzőtáborozik és játszik három mérkőzést a franciák ellen. Magyarország női válogatott tavaly szerepelt először a divízió I/A csoportban. A kapitány szerint mindenki tisztában van realitásokkal, és hogy ez mit jelent. A női mezőnyben sokkal kevesebb csapat játszik az A csoportban, így a divízió I/A mezőnye is elég erős, tele rutinos erős csapatokkal.
„Első nekifutásra sikerült megragadnunk ebben a csoportban négy kifejezetten jó mérkőzést játszottunk. Ebből kiemelkedett a franciák ellen lejátszott mérkőzés, ahol mind taktikailag, mind mentálisan is nagyon fegyelmezettek voltunk. Nagyon sok jó mérkőzést játszottunk az elmúlt közel három évben, de ez a mérkőzés volt az, ami után a legbüszkébb voltam a lányokra. Az utolsó két mérkőzésünkön legyőztük Franciaországot, de ne feledjük felnőtt szinten nagyon rutinos csapatuk van, 2016-ban ezüstérmesek voltak. Ez az utolsó alkalmunk a világbajnokságot megelőző tábor előtt, 24 játékossal utazunk célunk, hogy tovább fejlődjünk a csapat szisztéma terén, illetve feltérképezzük, mik azok a pontok, amikben javulnunk kell. És természetesen ez egy újabb lehetőség a játékosok számára, hogy közelebb kerüljenek a világbajnoki kerethez.”
Női válogatott felkészülési mérkőzései:
2018. február 15., csütörtök,19:00: Magyarország–Franciaország
2018. február 16., péntek, 19:00: Magyarország–Franciaország
2018. február 17., szombat, 17:30: Magyarország–Franciaország
A női válogatott kerete:
Vezetéknév | Keresztnév | Poszt | SZN | Klub | |
1 | Horváth | Vanessa | GK | 1999.02.07 | Popradske Lisky |
2 | Németh | Anikó | GK | 1996.09.06 | KMH Budapest |
3 | Grkovic | Jelena | D | 1997.08.30 | KMH Budapest |
4 | Holzer | Bernadett | D | 1998.05.22 | KMH Budapest |
5 | Kreisz | Emma | D | 2003.09.02 | MAC Buapest |
6 | Mayer | Fruzsina | D | 2000.07.16 | Vasas SC |
7 | Németh | Bernadett | D | 1996.09.06 | KMH Budapest |
8 | Pártos | Réka | D | 1996.01.26 | Karlskrona HK (SWE) |
9 | Rónai | Alexandra | D | 1993.12.08 | KMH Budapest |
10 | Szamosfalvi | Petra | D | 2002.05.10 | KMH Budapest |
11 | Brgles | Nóra | F | 1991.01.25 | SDE Stockholm (SWE) |
12 | Dabasi | Réka | F | 1996.12.24 | KMH Budapest |
13 | Gottlibet | Zóra | F | 1998.12.18 | Southampton Spitfires (GBR) |
14 | Gowie | Alexandra | D | 1993.02.02 | Bolzano |
15 | Horváth | Imola | F | 2002.08.02 | Ifj Ocskay Gábor JA |
16 | Horváth | Tifani | F | 1996.05.28 | KMH Budapest |
17 | Huszák | Alexandra | F | 1995.06.18 | KMH Budapest |
18 | Jókai Szilágyi | Zsófia | F | 1992.09.25 | Lulea HF (SWE) |
19 | Kiss | Andrea | F | 1996.12.04 | Gepárd JE |
20 | Pavuk | Petra | F | 1998.08.17 | Ferencvárosi TC |
21 | Nooren | Averi | F | 1994.05.17 | KMH Budapest |
22 | Seregély | Míra | F | 2003.04.27 | MAC Buapest |
23 | Somogyi | Vivien | F | 1995.04.12 | KMH Budapest |
24 | Ungár | Rebeka | F | 1997.03.26 | KMH Budapest |
Szakmai stáb:
Marton Tibor | Szövetségi kapitány |
Mika Vaarala | Edző |
Budai Krisztián | Kapusedző |
Bedő Botond | Videó edző |
Gallyas Gabriella | Rehabilitációs edző |
Kozák Attila | Erőnléti edző |
Szabó Dávid | Felszerelés-menedzser |
Jasó Judit | Csapatvezető |
dr. Kolbenheyer Zsuzsanna | GM női szakág |